Négy új polgármestert választanak

2016.11.20. 08:11

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választás: Várbalogban, Hernádkércsen és Cserhátszentivánban a polgármesterről, míg a Nógrád megyei Palotáson pedig a polgármester mellett az új képviselő-testület tagjairól is döntenek. 

És ugyanez részletesebben:

  • A Győr-Moson-Sopron megyei Várbalogban a korábbi polgármester lemondása miatt írtak ki időközi választást. A polgármesteri tisztségért egy független jelölt indul, a választáson 347-en vehetnek részt.
  • A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádkércsen azért kell időközi választást tartani, mert a település korábbi vezetője augusztusban elhunyt. A mintegy 300 lakosú község 265 választópolgára egy független jelölt és a Magyar Munkáspárt jelöltje közül választhatja ki az új polgármestert.
  • A Nógrád megyei Cserhátszentivánban ugyancsak a településvezető halála miatt lesz időközi választás. A posztért négy jelölt indul: három függetlenként, egy pedig a Magyar Munkáspárt jelöltjeként. A választói névjegyzékben mintegy száz ember szerepel. 
  • A szintén Nógrád megyei Palotáson polgármestert és önkormányzati képviselőket is kell választania a mintegy 1300 helyi lakosnak, mivel a képviselő-testület júliusban feloszlatta magát. A polgármesteri tisztségért két független jelölt indul, a hat képviselői helyre pedig 25 jelölt pályázik: öten a Magyar Munkáspárt színeiben, a többiek függetlenként mérettetik meg magukat.

Szavazni ezúttal is reggel hattól este hét óráig lehet.