Ahol a csapvíz színéből jósolják az időjárást

Nálatok mindig folyik víz a csapból? És meg is lehet inni?

− ez volt a kárpátaljai Csap frissen megválasztott ukrán polgármesterének első két kérdése Záhony polgármesteréhez egy tavaly decemberi látogatáson.

A látogatás oka pedig az évtized ötlete volt: néhány kilométer vízvezeték lefektetésével Magyarország végre ivóvízhez juttathatna 23 ezer, Kárpátalja területén élő embert, akiknek 70 százaléka magyar. Sőt, az Ukrajna felől, évtizedek óta szinte tisztítatlanul a Tiszába folyó szennyvíz megtisztítva kerülhetne a folyóba. Mindezt nagy eséllyel EU-s pénzből.

Csapon és Záhonyban jártunk, hogy megnézzük közelről ezt a különleges nemzetközi vízügyi együttműködést, beszéltünk a két település polgármesterével és meglátogattuk a csapi varázsszennyvíztelepet is.

Egyenesen a folyóból jön a víz

A közel kilencezer fős kárpátaljai Csapon a '91-es rendszerváltás óta gyakorlatilag az nyer a polgármester-választáson, aki hitelesebben tudja megígérni: ivóvíz fog folyni a csapokból. A száz éve még 98 százalékban, ma 40-50 százalékban magyarlakta településen az 1870-as évektől kiépült a vasút: fontos közlekedési csomópont lett, a vasút munkaerőigénye miatt sokan költöztek a településre, etnikai összetétele is ekkor borult meg. 

Kis túlzással, aki nem mezőgazdasággal foglalkozott, az a vasútnak dolgozott, a vasútnak külön telefonhálózata van, és a város víz- és csatornahálózatát is ők építették ki. És a mai napig a vasútnak fizet a város a vízért.

A vízért, amit nem úgy kell elképzelni, mint nálunk Magyarországon. Csapon a Latorca nevű folyóból gyakorlatilag tisztítatlanul kerül a víz a néhány helyen száz évnél is idősebb darabokból álló csatornahálózatba. Víztorony nincs, szivattyúk nyomják a csövekbe a vizet, de a víznyomást a csövek minősége miatt vissza kell fogniuk, így a vasút víztelepéhez közel még rendesen folyik, de a csövek végén, a település szélén már sokszor egyáltalán nincs víz. Nem jut el. A csövek szivárgása miatt a vízveszteséget körülbelül 50 százalékra teszik.

Az emeletes házaknak külön szivattyújuk van, ami felnyomja a vizet az emeletre, volt is számos konfliktus: mutogattak egymásra a házak, hogy a másik tömb szivattyúja miatt nincs náluk víz és fordítva, mentek is az éjszakai levágások, bosszúlevágások, meséli Balogh Oszkár, Csap polgármester-helyettese.

De hát a Latorca, az nem egy patyolat tiszta folyó, így az a víz, ami mégis eljut a háztartásokba, az azon túl, hogy természetesen nem ivóvíz, a legtöbbször nem is túl bizalomgerjesztő. Ha a környékbeli hegyekben esett az eső, akkor várható, hogy a folyóba mosódott sár miatt sárga lesz a víz, a kád alján pedig homok fog leülepedni. Balogh Oszkár a vele készült interjún el is mesélte egy korábbi párbeszédét a feleségével:

− Menjünk fel a hegyekbe gombászni!
− Jó ötlet, de kérdés, hogy van-e gomba.
− Hát esett az eső a hegyekben?
− Áh, nem, mert tiszta víz folyik a csapból.

Függöny! Illetve inkább egy kép:

A kiépített "vízhálózaton" a rendszerváltás óta egy javítást nem végeztek, a városnak ráhatása a vasútra nincs. A vasútnak állítólag van egy saját laborja, amiben nézi a vízminőséget: náluk minden rendben. Már azon túl, hogy persze nem ivóvíz. És víz sokszor egyáltalán nincs, napokra leáll a szolgáltatás. Legutóbb azért, mert elromlott a szivattyú, két napba telt, mire szereztek hozzá alkatrészt és megcsinálták. És akkor arról a Csap-környéki további 11 településről még nem is beszéltünk, ahol még ilyen vízhálózat sincs: Tiszaásvány, Cservona, Tiszaújfalu, Eszeny, Szalóka, Petrivka, Nagydobrony, Kisdobrony, Tiszaágtelek, Dimicső, illetve Tiszasalamon. Egyedül az utóbbiban van némi vízhálózat, a település egy részén.

És akkor jött a tökéletes ötlet: húzzanak át egy csövet a vasúti híd alatt Záhonyból Csapra, és kész, ott az ivóvíz. Persze nem most jött először, de most jutottak a legközelebb a megvalósításhoz, és nyilván egyáltalán nem is ilyen egyszerű, eleve egy uniós és egy nem uniós országról beszélünk.

Helmeczi Lászlóval, Záhony polgármesterével és a rendőrség segítségével meg is tudtuk nézni a Tiszáról a hidat, illetve a záhonyi szennyvíztelep kiömlőjét. Sajnos az ukrán oldalon nem találtuk meg, pedig a történet szempontjából fontos lesz.

Az első kérdés persze az, miért nem csinálnak maguknak ivóvizet Csapon? Miért nem fúrnak egy rendes kutat, vagy többet, és kész?

Megpróbálták. Tíz éve elindult odaát egy Ivóvíz nevű program, azt tervezték, a Tisza töltésétől nem messze fúrnak egy artézi kutat, annak a vizét engedik a meglévő rendszerbe. El is kezdték, fúrtak négy kutat, csináltak egy tisztítóállomást, de kiderült, olyan magas a víz fémtartalma (vas, mangán), hogy az többszöri tisztítás után sem tud ivóvíz lenni. A kutak és a program leállt, a rendszert elkezdték szétszedni.

Kutat egyébként több helyen is fúrnak Csapon, ha nem is ivóvíz, de tisztább víz jön onnan, mint ami a csapból. Amikor ottjártunk, az alpolgármesternél is kutat fúrtak éppen. El is mesélte Balogh, hogy a kútfúrók első kérdése az volt, hogy van-e elég víz a fúráshoz, a gépet ugyanis folyamatosan locsolni kell. Így a biztonság kedvéért már a vízért való lefúráshoz is el kellett tenni néhány kanna vizet, nehogy akkor legyen éppen vízkimaradás. A kútfúrók közben mutatták, milyen a víz fúrás közben a különböző rétegekben:

Az új városvezetés, városi tanács tavaly novemberben kezdte meg munkáját Csapon, és a tíz évvel ezelőtti projekt leállása után újra felvette a fonalat. A csapi polgármester és alpolgármester Záhonyba látogattak, végigbeszélték a lehetőségeket, megállapították, hogy a záhonyi rendszer kapacitásban bőven elbírná Csapot is. Aztán amikor már sokadjára nem volt víz Csapon, alakult egy munkacsoport-féle is: Csapról a polgármester, egy műszakis és Balogh Oszkár alpolgármester vett részt rajta, magyar oldalról Záhony polgármestere, illetve Hajdú Gábor, a vízszolgáltató vezérigazgatója és műszaki felelőse.

Az első ötlet csak arról szólt, hogy vezessenek át egy vízcsövet a vasúti híd alatt Csapra. De rögtön felmerült az is, hogy az üzembiztonság és gazdaságosság miatt egy körrendszert lenne érdemes kialakítani úgy, hogy a cső egy 15 km-rel arrébb lévő másik vasúti hídon jönne vissza. Így ha bárhol meghibásodás van a rendszerben, a másik irányból mehetne a víz, ráadásul ezzel be lehetne kötni a rendszerbe a kilencezres Csap környékén található több kistelepülést, falut is. De új hálózatot nem csak a többi településen, Csapon is ki kell építeni, hiszen a mostani egyáltalán nem bírná a rendes nyomást.

A magyarországi vízügy vállalta, hogy készít egy tervet a kivitelezésre, el is készítették, de azt nehezíti, hogy az ukrán oldalról nincsenek alapadataik; közművek, domborzat stb...

Baloghék végül addig ütötték a témát, amíg Ukrajnában megyei szintre sikerült vinni a projektet, és egy találkozón - több más, a határon átívelő projekttel együtt - tárgyaltak róla, és végre a tervek is elkészülnek ukrán részről is. A komplett tervekkel pedig esélyük van 2017 elején pályázni is.

És hová ömlik a szennyvíz?

Mielőtt a jogi, és anyagi problémákra kitérnénk, nézzük meg a vízhálózat másik oldalát: a szennyvízcsatornát.

Csapon járva az embert mindenféle érzés elkaphatja, attól függően, hogy mikor született, gyerekeskedett-e a rendszerváltás előtt vagy nem, illetve Menzel-filmeket nézett-e, miközben Hrabal könyveket olvasott, vagy inkább Bodor Ádámot és a Sinistra körzetet választotta. Mert a csapvíz színéből történő időjárás és gombatermés-jósláson, valamint a nincs elég víz, hogy kutat fúrjunk szürrealizmusán túl ellátogattunk a helyi szennyvíztelepre is.

A kapu tárva nyitva, az udvaron Béla és munkatársa egy bottal verte le a diófáról a diót, vidáman csaholó kutya rohangált körülöttük. A szennyvíztisztító berendezések álltak, a szennyvíz ömlött a Tiszába, közben az egész telep hangulata egy gyümölcsfás, szőlőlugasos varázskertre hasonlított leginkább, amibe csak belerondítottak a tisztítótelepi torzók.

Érkezésünkre megkérdezték, bekapcsolják-e a tisztítót, hogy megmutassák működés közben, vagy elég így is. A folyamat - amit körülbelül egy bugyborékoltatásnak mondhatnánk - végén megmutatták:

na itt kellene hozzáöntenünk a klórmeszet, amit vagy öt éve nem kaptunk.

Az épület a '80-as évek óta úgy áll, ahogy akkor itt hagyták, pedig akkor éppen arról hoztak döntést, hogy nagyon elavult és elhasznált, fel kell újítani. Sajnos a történelmi idők felgyorsultak, ez a telep meg úgy maradt, ahogy volt, már akkor is korszerűtlenül.

Így felmerült az a nagyon egyszerű, olcsó, és mindenkinek jónak tűnő megoldás, hogy ahogy átmegy egy cső azon a vasúti hídon, úgy visszafelé is jöjjön egy, ami a szennyvizet hozza, és elvezeti a záhonyi szennyvíztelepbe, aminek egy bővítéssel a kapacitásába beleférne, hogy fogadja a csapi szennyvizet. Sokkal kevesebb pénzbe kerülne ez, mint egy teljesen újat építeni az ukrán oldalon, ráadásul arra pénzt szerezni Kijevtől, szinte lehetetlen vállalkozásnak tartja Balogh Oszkár.

Persze ez azt jelentené, hogy veszélyes hulladék érkezne az Unió területére egy nem uniós országból. De azt kell eldönteni, melyik a jobb: vagy magyar oldalon megtisztítva vagy Ukrajnából tisztítatlanul ömlik a Tiszába egy viszonylag nagy város szennyvize. Balogh egyelőre nem tudta megmondani, hogy végül a reményeik szerint 2017. január végére elkészülő pályázatban melyikre pályáznak inkább, a saját szennyvíztelepre, vagy a Záhonyba átvezetés kiépítésére.

A Tiszamenti Regionális Vízművek (TRV) Zrt. kérdéseinkre többek között azt írta, hogy elkészültek a tervek az egész projekt megvalósítására, de „konkrét lépésekre csak a magyar kormány engedélye után kerülhet sor, az engedélyt követően pedig mindenképp szükséges egy ukrán-magyar vegyesvállalat felállítása, mely további jogi előkészítést igényel". TRV Zrt. által említett közös, ukrán-magyar cég már csak azért is lenne elengedhetetlen, mivel a magyar vízszolgáltató nem adhatna el közvetlenül vizet ukrán állampolgároknak, pláne, hogy sokan állami kedvezményben részesülnek Ukrajnában, az ukrán állam pedig nem dotálhatna egy magyar céget.

Olcsóbb lenne, mint az ásványvíz

És akkor ott van az ár kérdése. A magyarországi víz köbméterenkénti ára magasabb, mint az ukráné, így - ha csak nem dotálná meg valamelyik kormány, vagy a vízmű - többet kellene fizetniük a csapiaknak és a környéken élőknek, mint eddig tették. Ez Balogh Oszkár szerint persze nem túl jó hír, azonban amellett, hogy a több pénzt rendes, megbízható, ivóvíz minőségű vízért fizetnék az eddigi megbízhatatlan, ihatatlan víz helyett, érdemes további szempontokat is figyelembe venni.

Balogh elmondta, hogy jelenleg a településen van egy cég, aki bödönös artézi vizet árul. Népszerű, pedig olyan áron adja, hogy ha felszorozzuk, akkor köbmétere a 144-szeresére jön ki, mint a csapból folyó nem ivóvíznek. Ha a Magyarországról jövő víz másfélszeresébe is kerülne, akkor is sokkal olcsóbb lenne ennél. És a palackozott ásványvízről nem is beszélve. Balogh úgy számolt, hogy ha az emberek körülbelül 3 deci ásványvíz árát naponta pluszba ráfizetnék, azért megbízható, rendes ivóvizet kapnának.

A javuló ukrán-magyar kapcsolatok állomásaként november 24-25-én miniszterelnöki találkozó van Budapesten, december végére, január elejére pedig a szabolcsi és kárpátaljai régió együttműködésére létrehozott társulás kohéziós stratégiája, forrástérképe is elkészül, amiben sorra veszik, milyen együttműködések működhetnek a két régió között. 2017 elejére pedig az első pályázati kör is elindulhat, így ez az ivóvíz-projekt akár révbe is érhet. Addig viszont marad az olykor barna víz a csapiaknak.