Azt éreztem, csúnya dolog lenne visszaadni őket

Anka Vincéné Marika és Kocsisné Makra Magdolna több évtizede nevelőszülők. Tiszakécskén élnek, és hosszabb vagy rövidebb ideig mind a ketten neveltek fogyatékkal élő gyerekeket. Magdi három saját gyereket szült, és miután a két idősebb felnőtt, egy szerelem miatt legkisebb lányával Budapestről a Bács-Kiskun megyei településre költözött.

1997-ben volt ez, tudtam és szerettem is volna dolgozni, de a környéken nem volt semmiféle munka, főleg nem egy betolakodó pestinek

– meséli a Magda.

Magdi házával sréhen lakott Marika, aki nagyon barátságosan fogadta az új lakost, sokat beszélgettek. “Kérdeztem, hogy ő mivel foglalkozik, és mondta, hogy nevelőszülő. Aztán láttam őt a nevelt gyerekeivel, sétáltak libasorban, kezükben a tejeskanna, közben énekeltek. Olyan idillinek tűnt az egész” – nevet Magdi. Úgy döntött, ezt ő is meg tudná csinálni, ezért jelentkezett nevelőszülőnek. Kifejezetten kérte, hogy ne fogyatékos gyereket küldejenek neki, ennek ellenére egyből kettőt is kapott.

Az értelmileg sérült lánytestvérek december 25-én érkeztek meg Magdiékhoz. “Amikor megláttam azt a nyolcéves kislányt, kopaszon, egy szál pendelyben, egy olyan szandálban, amiből kilógtak a kis ujjai, nem volt kérdés, hogy vállalom a nevelésüket. Ha meg kéne magyaráznom, miért mondtam igent, nem tudnám. Egyszerűen azt éreztem, hogy nagyon csúnya dolog lenne visszaadni őket” – emlékszik vissza a Magdi, aki azóta összesen hét fogyatékkal élő gyereket vett magához.

Marika és Magdi mind a ketten részt vettek a KézenFogva Alapítvány Otthont mindenkinek! című, nemrég lezárult két éves programján. A program célja az volt, hogy komplex módon kínáljanak olyan megoldásokat (különböző képzések formájában illetve a családterápiás szolgáltatásunk által), amik támogatják a fogyatékos gyermekeket nevelő vérszerinti, örökbefogadó és nevelőszülőket annak érdekében, hogy minél több gyermek nőhessen fel családban. Az alapítvány munkatársai és a programhoz csatlakozott szakemberek hosszú hónapokon át foglalkoztak a fogyatékkal élő gyereket vállaló nevelőszülőkkel és a vér szerinti családokkal.

A jövő kilátástalansága minden fogyatékkal élőt érint, nem csak azt, aki nem családban nevelkedik. A felnőttkort elérve, gyakorlatilag nem tudnak hová mozdulni: munkát nem találnak, és emberi életet biztosító bentlakásos intézetből vagy a támogatott lakhatási formából is borzasztóan kevés van. A program fontos részét adták azok a műhelyfoglalkozások, amelyek tematikáját kifejezetten a fogyatékos gyerekeket nevelő nevelőszülők igényei alapján alakították ki, és amelyekben interaktív módon, meghívott szakértő előadók segítségével dolgozhattak fel a nevelőszülők fogyatékossághoz kapcsolódó különböző témaköröket. Az egyik visszatérő probléma az volt, hogy tartottak a jövőtől: mi lesz a gyerekkel, hogyan lesznek képesek elszakadni egymástól, fogják-e szeretni, hogyan bánnak majd vele, ha bekerül például egy szociális otthonba?

Ezek a kérdések Magdit is foglalkoztatják, különösen, mert már három nevelt gyerekétől csalták ki az 1,7 millió forintos életkezdési támogatást, nem sokkal azután, hogy kiengedte őket az életbe. 

Az előadások nagyon sokat segítettek, láttuk és hallottuk a többiektől, hogy ők is hasonló problémákkal küzdenek, nem vagyunk egyedül a félelmeinkkel

– meséli. Azonban hiába ültek össze a többi nevelőszülővel havonta, arra kellett rájönniük, hogy semmit nem lehet tenni, amivel segíthetnék ezeket a gyerekeket a kirepülésük után. “Ha szerencsénk van, és el tudjuk őket helyezni egy biztonságos bentlakásos intézményben, akkor megnyugodhatunk. Egyébként sok lehetőségünk nincs, és ez borzasztó érzés”- mondja Magdi. Ami még szóba jöhet, az a gondnokság alá vétel, Magdi is így döntött legkisebb nevelt gyerekével kapcsolatban, de majdnem egy évig tartott, mire sikerült hivatalosan is elintéznie.

Magdi szívéhez legközelebb a most 21 éves Erzsébet áll, akit nyolcéves kora óta nevel. Csőrike, ahogy Magdi hívja, hétköznap kollégiumban lakik, de hétvégére hazajár. És minden este sms-t küld nevelőanyjának: “Szeretlek Mama” szöveggel. Magdi őt különösen félti, ki is néztek már közösen egy csobánkai bentlakásos intézményt, ahol dolgozni is lehet, szép helyen van, és Csőrike vihetné a kutyáját is. Itt nyugodt szívvel hagyná, de ha ez nem jön össze, akkor maradnak együtt. “Őt biztos nem engedem ki a nagyvilágba” – mondja.

Csőrike középsúlyos értelmi fogyatékos, az is csoda a két nő szerint, hogy Magdi eddig meg tudta óvni kislánynak. Tud írni, olvasni, számolni is, de csak húszig, és megtanulta a szorzóbtáblát. De boltba például nem lehet egyedül elengedni, mert azt már nem tudja kiszámolni, hogy jól adott-e neki vissza a pénztáros. Amikor otthon van, segít nevelőanyjának mosni, főzni, takarítani. Magdi úgy fogalmaz, hogy Csőrike valamiben simán megfelel a korának, de vannak olyan dolgok, amikben egy kétéves gyerek szintjén tart.

Fogyatékos gyerekeket valahogy sokkal hálásabb nevelni

– veszi át a szót Marika. Jobban örülnek mindennek, jobban megbecsülik, amit kapnak, mint az ép gyerekek. Marika és férje összesen 17 gyereket nevelt hosszabb vagy rövidebb ideig, voltak köztük egészsgések is. Ő is úgy látja, hogy egy fogyatékos gyereket érzelmileg sokkal nehezebb kiengedni a nagyvilágba: egyrészt ezek a gyerekek jobban is ragaszkodnak, másrészt nem is igazán értik meg, hogy mi történik velük. Marika szerint az enyhén fokban fogyatékos gyerekek körül semmilyen háló nincs: amikor kikerülnek a munka világába, hiszékenységük miatt vagy a fizikai erejüket vagy szexuális úton zsákmányolják ki őket.

Hiába hatalmas feladat egy ilyen gyerek nevelése, az állam nem honorálja különösképpen a szülők fáradozásait. Jóformán csak a különböző alapítványokra lehet számítani, amikor új szemüveget vagy fogszabályzót kell venni a gyereknek. 18 éves koruk után ráadásul a nevelőszülők a fogyatékos gyerekek után normál ellátást kapnak, ami havi 10-15 ezer forint mínuszt jelent. “Öltöztetni sem olcsó őket, kísérni kell a vonaton, mert egyedül nem utazhatnak. Szinte kivétel nélkül mindegyik nagyon jó étkű, van köztük, aki a korábbi tartós éhezés miatt egyenesen falja az ételt. Az ilyen gyerekek nevelésével járó problémákon természetesen nem lehet csak a pénzzel segíteni, de azért sok mindenen tudnának könnyíteni” – mondja Marika.ról

Ő és Magdi is azon a véleményen van, hogy ha a civil szféra nem lenne, hanem csak az államtól kapott dolgokra támaszkodhatnának a nevelőszülők, akkor nagyon rossz helyzetben lennének.

Nekünk itt, a kimeneti oldalban kell igazán a segítség, hogy nyugodtan el tudjuk engedni a kezüket. Egy fogyatékkal élő gyerekért mindig jobban aggódik az ember

– mondja Magdi. Csőrike addig marad nála, ameddig csak akar, de ha egyszer úgy dönt, hogy külön szeretne élni, akkor Magdi is a saját életére koncetrál majd.

Menni Írországba az unokáimhoz.