Piroska
-12 °C
-2 °C

Az Alkotmánybíróság igazat adott a McDonald'sban lövöldözőnek

2016.12.09. 12:13

Az Alkotmánybíróság (AB), részben igazat adva S. Ábelnek, megsemmisítette a Kúria 2015. júniusi ítéletét, amelyben a volt ELTE-s joghallgatót jogerősen (egyebek mellett) emberölés előkészülete miatt két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A Kúria ítélete szerint a volt ELTE-s joghallgató a finnországi, németországi és egyesült államokbeli iskolai mészárlások hatására úgy döntött, hogy fegyvert szerez, és az ELTE jogi karán megöl 22 diákot – „éppen annyit, ahány rossz évet élt addig” –, majd végez magával is.

A pár napja kihirdetett AB-határozat a Kúria ítéletét alkotmánysértőnek találta és megsemmisítette, mert annak meghozatalában olyan bíró is részt vett, aki a büntetőeljárás nyomozati szakaszában is hozott egy döntést: ezzel sérült S. Ábel alkotmányos joga a tisztességes bírósági eljáráshoz. Így az ügyben jelenleg ismét a Fővárosi Ítélőtábla 2014-es ítélete számít jogerősnek – akkor a 21 hónapot előzetesben töltő S. Ábel 50 nap közmunkát kapott, mivel úgy ítélték meg, hogy nem akart embert ölni, ezért csak közveszély okozásában találták bűnösnek. A hosszúra nyúlt előzetes börtönbüntetés miatt kártérítés is megilleti.

A Kúriának most el kell döntenie, hogy miként orvosolja a jogsértést. A felülvizsgálati eljárásban várhatóan új összetételű bírói tanács dönt majd a joghallgatók leöldöséséről fantáziáló férfi ügyében.

S. Ábel azt is kérte, hogy az AB az ügyében első fokon döntő Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Ítélőtábla ítéleteit is semmisítse meg, ám ezt az Alkotmánybíróság elutasította. Ettől az ügytől függetlenül a Budai Központi Kerületi Bíróság 2015 április végén első fokon öt év börtönre ítélte, mert 2013 augusztusában egy budapesti McDonald'sban többször a mennyezetbe lőtt.