Hedvig
9 °C
24 °C

Távozik Tasnádi László, miután Lázár kritizálta

2016.12.09. 21:49 Módosítva: 2016-12-09 21:58:34

Megszűnik Tasnádi László, a Belügyminisztérium (BM) rendészeti államtitkára megbízatása szombaton - írta szűkszavú jelentésében az MTI. A Magyar Közlönyben megjelent köztársasági elnöki határozat szerint Áder János - a miniszterelnök javaslatára - megállapította, hogy Tasnádi Lászlónak, a Belügyminisztérium államtitkárának e megbízatása december 10-ei hatállyal megszűnik.

A történet hátterét az Index írta meg. Tasnádi a kommunista rezsim állambiztonságának prominens tagja volt. Állambiztonsági múltja ellenére a Fidesz-kormány 2014-ben rendészeti államtitkárrá nevezte ki. Majd idén az 1956. évi forradalom és szabadságharc 60., valamint a köztársaság kikiáltásának 27. évfordulója alkalmából Áder János vezérőrnagyból rendőr altábornaggyá léptette elő.

A kinevezést Lázár János az  Indexnek adott interjújában erősen kritizálta: 

Több mint furcsa, kínos és kellemetlen Tasnádi László előléptetése

- mondta a miniszter. 

Lapunk értesülése szerint Tasnádi ezután jelezte távozási szándékát Pintér Sándor belügyminiszternek.

Forrásaink szerint Tasnádinak a fentieken túl az is rosszul eshetett, hogy a Fidesz rendészeti kérdésekkel foglalkozó politikusai sem álltak ki mellette nyilvánosan. Annak ellenére sem, hogy szakmai munkáját eközben ők is elismerik. Noha az elmúlt években nem ez volt az egyetlen komolyabb konfliktus, amivel Tasnádinak szembesülnie kellett, most a szolgálati korhatár elérése miatt adódik egy olyan formális ok, melyre hivatkozva méltósággal tud távozni.

Keresik az utódját

Forrásaink szerint Tasnádi utódlására több név is felmerült, közülük esélyes lehet például a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ), vagyis a belső elhárítás főigazgatója, Bolcsik Zoltán vezérőrnagy. Az NVSZ feladata „a hatáskörébe rendelt fegyveres testületek védelme a külföldi és belső behatolástól, a testületeken belüli korrupció elleni küzdelem". Bolcsik ugyanúgy régi, kipróbált embere Pintérnek, mint Tasnádi, informátoraink értékelése szerint viszont kevésbé autonóm – ez azt jelenti, hogy az ő esetleges államtitkársága esetén jóval több döntés születhet miniszteri szinten.

Szintén logikus választásként emlegették forrásaink Kiss Zoltánt, az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) tavaly kinevezett főigazgatóját – a kémelhárítás mindössze 35 éves vezetője, a Tasnádihoz lojálisnak tartott Kiss azonban nagyobb valószínűséggel jelenlegi helyén marad.

Nagy Imre temetésén is dolgozott

Tasnádi 1988-ban főhadnagyként a BRFK állambiztonsági szervének III/II-2. Osztály C alosztályának megbízott vezetője volt, 1989-ben már századosként vezette az osztályt, Nagy Imre újratemetése idején pedig operatív tisztként beépített ügynököktől, többek közt egy ÁVH-s múltú ügynöktől kapott jelentéseket.