Gyöngyi
9 °C
9 °C

Ajka környezetszennyezés miatt beperelte a városi erőművet

2016.12.14. 17:48

Ajka városa beperelte a Bakonyi Erőmű Zrt.-t, mert az önkormányzat gyanúja szerint 

a cég meghamisította környezetszennyezéssel kapcsolatos jelentéseit, hogy eltitkolja, milyen jelentős egészségi károkat okoz az ajkaiaknak.

Az ajkai önkormányzat szerdán tette meg a feljelentését a városban működő Bakonyi Erőmű Zrt.-vel szemben a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az önkormányzat kártérítési pert is indít a Zrt. ellen, mivel az környezetszennyező tevékenységével károsítja a város lakosságát.

Az önkormányzat azt kifogásolja, hogy az erőmű tüzeléstechnológiája és a felhasznált tüzelőanyag összetétele néhány éve jelentősen megváltozott. A korábbi jelentős arányú szénfelhasználást biológiai eredetű anyagokkal váltották ki, ez okozza a környezetszennyezést - állítják. 

Ajkáról sokan fordultak panasszal a Fejér Megyei Kormányhivatalhoz, mint elsőfokú környezetvédelmi hatósághoz, amelynek mérései azt mutatták, hogy

a környezetet sújtó szennyező anyagok kibocsátása valójában a többszöröse a Bakonyi Erőmű Zrt. által jelentett mennyiségeknek.

A Bakony Erőmű Zrt. vezérigazgatója a feljelentésre az MTI-nek úgy reagált, hogy Schwartz Béla polgármester feljelentése nélkülözi a szakmai megalapozottságot, hiszen

az erőmű, amely az országos villamosenergia-hálózatra termel áramot, és hőenergiát biztosít Ajka város távfűtése részére, folyamatosan korszerűsödik. Működése nemhogy környezetszennyező lenne, de egyre inkább igyekeznek áttérni a környezetkímélő technológiákra.

A vezérigazgató szerint 2005 óta minden évben környezetvédelmi mérőbusz érkezik az erőműhöz, két év óta pedig online kapcsolat létezik a felügyelőséggel. A mérések azt mutatják, hogy

csak ritkán tapasztalható a határérték minimális túllépése.

A megengedett évi 120 órányi környezetszennyezési határértéket nem lépi túl az erőmű, ebben az évben csak 90 órával lépték túl a megengedett szintet.

(MTI)