Elszívták a nagy magyar kórházak az uniós pénzeket

Magyarország 2004 óta az Európai Unió tagja, és ez alatt az idő előtt hihetetlen mennyiségű pénz érkezett az EU-tól különféle célokra. Autópályák épültek, közterek újultak meg, iskolákat, óvodákat renováltak. Az első uniós költségvetési ciklus, amelynek már Magyarország is teljes jogú tagja volt, 2007-ben kezdődött, és 2013-ban ért véget, közel tízezer milliárd forint áramlott az országba különböző célokra, a magyar kutatók pedig az utóbbi időben kezdték el összeszámolni, mire is ment el ez a rengeteg pénz.

Az egészségügyi fejlesztésre fordított pénz megoszlásáról tavaly és idén is jelentek már meg tanulmányok. Ezek mind azt hangsúlyozzák, hogy csupán előzetes összegzések, a hatékonyság mérésére ugyanis még nem nem volt elég idő, azt azonban be tudják mutatni, hová és mire ment el a pénz.

A cikk megírásához az Egészségügyi Gazdasági Szemlében, illetve az Interdiszciplináris Magyar Egészségügyben megjelent tanulmányokat használtuk forrásként.

Egy vagyonba kerül a kórházfejlesztés

A magyar egészségügy fejlesztésének utóbbi tíz évét a szakértők a struktúraváltással jellemzik. Ez a végletekig leegyszerűsítve a következőt jelenti:

• legyen kevesebb az aktív fekvőbeteg ellátást nyújtó kórház,
• ami marad, az legyen koncentráltabb infrastrukturájú kórházba tömbösítve,
• ezzel párhuzamosan a kisvárosi kórházakat alakítsák át, a hagyományos bennfekvést igénylő ellátások helyett az ambuláns és egynapos ellátásokat kell fejleszteni,
• optimalizálják a betegutakat, a felesleges telephelyeket és épületeket pedig meg kell szüntetni.
• a nagyértékű, speciális technológiák menjenek a nagy kórházakba,
• a gyors, minimáldiagnosztikai gépeket pedig szórják szét minél több helyre.

Ez mind nem olcsó mulatság, sőt, ahogy az egyik kutatásban megfogalmazzák: a több pavilonos kórházról a tömbkórházra való átváltásnak olyan magas az egy intézményre jutó egyszeri költsége, hogy hazai forrásból egyáltalán nem lehet megoldani. Ezek az egyszeri fejlesztések a közepes és nagyobb városi kórházakban nagyságrendileg 3-5, a nagyobb megyei kórházakban, orvosegyetemi klinikákon 12-15 milliárd forintba kerülnek – írták. És még ez a pénz is csak kompromisszumos megoldásokkal elég, egy orvostudományi klinika esetében akár hatvan milliárdba is kerülhet egy kórházfejlesztés.

Magyarországon 199 intézmény működik, ezek mind pályázhattak, de végül csak 119 kórház kapott a pénzből. A hét év alatt összesen 407 milliárd forintot osztottak ki. Ha ezt a számot összevetjük a kórházak számával és az előbb említett fejlesztési igénnyel, akkor az látható, hogy mindez nem elég minden kívánt fejlesztésre. De ez akkor is hatalmas pénz, durván az éves magyar egészségügyi költségvetés harmada. Egyes kórházakra lebontva pedig volt olyan intézmény, amely az éves OEP-árbevételénél is nagyobb támogatást kapott. A kutatók szerint ráadásul a tervezéskor, 2007 előtt tudni lehetett, hogy ez egyszeri lehetőség lesz, a következő uniós költségvetési ciklus már nem fog ennyi pénzt előirányozni egészségügyre.

Rengeteget csúsztak a pályázatok

Hiába azonban a nagy lehetőség, a pályázatok lebonyolításával rengeteg probléma adódott, kezdve azzal, hogy a kormány lényegében az elejétől kezdve csúszásban volt. Ez annyiban nem csoda, hogy a pénzosztást felügyelő Egészségügyi Minisztériumban nagy fejetlenség volt. 2008-ig a kormánykoalíció részeként az SZDSZ irányított, annak felbomlása után az MSZP, a 2010-es kormányváltás után pedig az egész közigazgatást átszervezte az új kormány.

A kutatók szerint az egészsgügyi tárca 2008-ban többek között a konvergencia programmal, a vizitdíjjal és a kórházi széfekkel volt elfoglalva, később pedig a kétlépcsős pályáztatás miatt csúsztak a projektek. Az új kormánynak az első dolga volt a rehabilitciós pályázatok visszavonása, az onkológiai pályázat eredményhirdetése pedig közel egy évet csúszott. Ez azonban csak a jéghegy csúcsa volt a problémák között:

• A pályázatok nyolcvan százaléka csúszott, volt, amely öt évet.
• Az onkológiai pályázatok esetében a szakma és a minisztérium menet közben váltott koncepciót, és éveken keresztül vitatkoztak arról, hogy egyáltalán hol van szükség fejlesztésre az országban.
• A feljesztések néhol olyannyira nem voltak következetesek, hogy volt olyan kórház, ahol előbb nyertek támogatást az emelet beépítésére, mint a földszint kialakítására. Máshol előállt az a helyzet, hogy az egyik pályázat által megszüntetendő épület kellett volna egy másik pályázat megvalósításához.
• A pályázatdömping miatt százas nagyságrendben lett volna szükség megfelelő képesítésű projektmenedzserekre, hiányuk nagy gondot okozott, főleg vidéken.
• A projekteket még a 263 forintos euróárfolyamon tervezték, ez azonban 2008-ban és 2010-ben is nagyott ugrott, 2012-ben pedig nőtt az áfa is. A költségeket alultervezeték, ez látszott a pótigénylések nagy számából és méretéből. Volt olyan kórház, ahol 60 százalékkal ugrottak meg a költségek.
• A csúszások a közbeszerzési eljárásoknak is betettek, a megvásárolni kívánt eszközök árai ugyanis sok esetben annyit változtak az évek alatt, hogy forráshiány miatt pótlólagos közbeszerzésre volt szükség.
• Az adminisztráción is folyamatosan módosítani kellett, hiszen a kórházak államosítása miatt változott a fenntartó hivatal, majd később a közvetítő hivatal is.

Mindezeknek az lett a következménye, a kormánynak igencsak igyekeznie kellett, hogy a költségvetési ciklus végére be tudják fejezni a pályázatokat, ezért 2012 után felpörgették őket.

Budapest pórul járt

A hét év alatt összesen 437 pályázatot írtak ki egészségügyi fejlesztésre, több mint négyszáz milliárd forint értékben. A forrásokból a legnagyobb részben a “Struktúraváltoztatást támogató infrastruktúrafejlesztés a fekvőbeteg-szakellátásban” című pályázat részesedett, egyedül több mint százmilliárd forint értékben. Ugyancsak több mint százmilliárd forintot osztottak ki az “Infrastruktúra-fejlesztés támogatása az egészségpólusokban” nevű pályázat keretében. Utóbbi a gyakorlatban a megyeszékhelyeken lévő kórházak fejlesztését jelentette. Erre a két pályázatra ment el az összes pénz közel 51 százaléka.

Ha az egyes intézményeket nézzük, akkor még nagyobb koncentráltságot látni: 119 intézmény kapott valamilyen mértékű támogatást, de a legtöbb forrást kapó húsz kórház kapta az összes pénz 61 százalékát. Ez a koncepció része volt: nagy tömegkórházak még nagyobbá és fejlettebbé tétele, különösen vidéken.

A vidék-főváros választóvonal ennél a fejlesztésnél kifejezetten látványos lett, utóbbi kárára. A közép-magyarországi régió fejlettsége miatt ugyanis Budapest és Pest megye csak korlátozottan férhet hozzá uniós infrastrukturális fejlesztési pénzekhez, ez pedig nagyon meglátszott a végső összesítésen: mindössze hat kórház részesült támogatásban a régióban, alig húsz milliárd milliárd forint értékben. Ha lakosságszám alapján nézzük, ez azt jelenti, hogy vidékre 41 ezer forint per fő fejlesztési pénz jutott, Budapestre viszont csupán hétezer forint per fő.

Fittyet hánytak az egészségi adatokra

A fejlesztési pénzek megoszlását több szempont szerint is lehet elemezni, egy dolgot nem lehet még megmondani: azt, hogy mennyi értelme volt a beruhazásoknak. A projektzárások csak két éve történtek, azóta pedig még nem készítettek átfogó hatékonyság-elemzést. Az eddigi összesítésből azonban kiderül egy sor más dolog. A kutatók szerint például a források elosztása egyáltalán nem tükrözi a demográfiai adatokat és a lakosság egészségi állapotát. Helyettük alapvetően a területi elv, valamint a kórházak hierarchiája és földrajzi elhelyezkedése alapján osztották a támogatást.

Az egy főre jutó összeg alapján a leginkább támogatott megyék: Somogy, Csongrád és Baranya.

A grafikon a megyékben élők száma alapján súlyozott, így látszik, hogy az egyes megyék mennyire eltérően részesültek a fejlesztési pénzből. A kutatók szerint egy-egy megye számain nagyot tudott dobni egy-egy pólus-kórház fejlesztése (ez az a pályázat, amire a teljes pénz negyedét költötték), egy olyan ugyanis önmagában tízmilliárd forint feletti fejlesztést jelentett.

A kutatók megvizsgálták a fejlesztési pénzek elosztását a munkanélküliségi ráta és a halálozási ráta alapján is. Utóbbi például szerintük egy olyan mutató, amely nagyobb ellátási szükségletet fejezhet ki, hiszen ahol sok a halál, ott valószínűleg sok a megbetegedés és a krónikus betegségekben kezeltek száma is. Az ilyen megyékben pedig fejlettebb infrastruktúrára lehet szükség.

A megyék ezer főre jutó éves halálozási rátája és a tervezett egy főre jutó uniós kórházi infrastrukturális kiadások elemzésekor viszont arra jutottak, hogy a két szám között semmi összefüggés nincs: a halálozással leginkább sújtott hat megye közül csupán Somogyban történt nagyarányú fejlesztés, ugyanakkor az egyik legnagyobb egy főre eső fejlesztést kapó Győr-Moson-Sopron megyében az egyik legalacsonyabb a halálozási ráta. Heves és Nógrád megye esetében nagyon magas halálozási ráta, mégis alig jutott oda fejlesztési pénz.

A halálozási ráta szorosan összefügg a megyékben élő hatvan évnél idősebbek számával. Ez logikus, hiszen az idősebb emberek nagyobb eséllyel lesznek betegek. Ha az egy főre számolt fejlesztési támogatást a hatvan év felettiek számának arányában nézzük, az elosztás így néz ki:

Ez alapján a mutató alapján a fejlesztési pénzek megoszlása ugyanolyan aránytalan, pedig a kórházakban lévő aktív ellátást főleg idős emberek veszik igénybe.

A munkanélküliségi ráta szintén nem befolyásolta a fejlesztési pénzek elosztását: hiába a legnagyobb a munkanélküliség észak-keleten, Borsod, Hajdú és Szabolcs megye egyike sem került be a négy legtámogatottabb megye közé, míg a fejlett és magas foglalkoztatási számokkal büszkélkedő Nyugat-Magyarországra arányaiban több fejlesztési jutott.

A nyíregyházi kórház kapta a legtöbb pénzt

A fejlesztési pénzek megoszlását más mutatók alapján is górcső alá lehet venni: ilyen például az ágyszám vagy a kórházi esetszám. Ezek kevesebbet mondanak a kórházak társadalmi közegéről, és többet magáról a kórházakról.

A legtöbb pénzt kapó intézmény a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktató Kórház Nyíregyházán. Ez az intézmény egymaga húszmilliárd forintot kapott. A többi 19 kórház között van 3 egyetemi, 2 budapesti kórház, az Országos Onkológiai Intézet, a többi pedig megyei kórház.

Azt már korábban említettük, hogy a pályázati pénzek a nagyobb tömbkórházakra koncentrálódtak (illetve ezek kialakítása volt a cél): a legtöbb forrást kapó húsz kórház kapta az összes pénz 61 százalékát, sőt, az első tíz nyerteshez ment az összes forrás 39 százaléka.

Ha csak a kórházak teljesítményét nézzük, és nem a területi valamint a lakosságszám alapú elosztást, akkor ez az elosztás nem is tűnik olyan aránytalannak. A kutatás szerint az első 20, legnagyobb támogatásban részesített intézmény összesen 18 814 darab kórházi ággyal rendelkezik, amely a 35 905 darab magyar kórházi ágynak a felét teszi ki (52,4 százalékát). Az első tíz kórház esetében ez 36 százalék. Mivel a két szám majdhogynem megegyezik az elköltött pénz arányával, így ebből a szempontból a pénzosztás logikusnak tűnik. Az esetszámmal hasonló a helyzet, a kórházi esetek 56 százaléka a legtöbb pénzt kapó kórházakban történt.

Viszont a szórás még az egyes kórházak között is nagy. Az egy ágyra jutó fejlesztési pénzek alapján a budapesti Szent Imre Kórháznak negyven millió forint jutott ágyanként, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórháznak viszont csupán 18 millió forint. Az ötven legkisebb összeget kapó kórház pedig egyáltalán nem járt ilyen jól: az összes támogatási összeg mindössze 5,6 százalékát kapták. Ez mindössze 23 milliárd forint, alig valamivel több, mint amennyit a nyíregyházi kórház kapott egymaga.

A cikkben lévő adatok és megállapítások forrásául Dózsa Csaba Struktúraváltás EU-s támogatással, illetve Dózsa Csaba, Borcsek Barbara és Tóth Judit Az Európai Uniós forrásokból megvalósuló fejlesztések a hazai kórházszektorban, 2007-2015 című tanulmánya szolgált. Szerző: Albert Ákos