Hedvig
9 °C
24 °C

Áttették az építkezés útjában álló Kodály-szobrot a Várban

2016.12.16. 17:39

Varga Imre bronzból és gránitból készült alkotása 2003 óta a budai Vár egyik kiemelt pontján, a Püspökkertben állt, ez azonban a Miniszterelnökség tervezett új helyszíne, a karmelita kolostor mellett található. A kormány Várba költözésének előkészületei során a szobrot elbontották, ám tették végül oda vissza: ahogy korábban írtuk a Bécsi kapu melletti Európa ligetbe vitték. Most át is adták a szobrot a régi-új helyén.

Az alkotást eredetileg 1982-ben itt állították fel, de az eldugott, turisták által nem látogatott parkban lassú pusztulásnak indult. Graffitisek csúfították el, és a környékét is benőtte a gaz, egyszer már kimenekítették innen.

15442210 986896284747628 1897532825929010453 n
Fotó: Balazs Czagany / Facebook

A Miniszterelnökség azt válaszolta az MNO-nak csütörtökön, hogy a

„Miniszterelnökség a Budavári Önkormányzat kérésére adta át a Kodály Zoltánt ábrázoló alkotást, hogy a szobor az eredeti helyére kerülhessen vissza”.

Ezzel szemben az I. kerületi önkormányzat egyik korábbi közleményében azt találták, hogy a

„...munkálatok miatt a Miniszterelnökséget vezető miniszter azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy segítse a szobor méltó helyét megtalálni a kerületben”.

Az I. kerület, Budavár Facebook-oldalára fotós beszámolót tettek ki a szobor új helyén történő felállításáról. A posztban azt írják: „A polgármester szólt arról is, hogy Kodály szobrát alkotója, Varga Imre szobrászművész eredetileg az Európa-ligetbe álmodta meg, itt is került felállításra 1982-ben. A szoborrongálások miatt azonban át kellett helyezni a Püspökkertbe. Innen került most vissza újra az Európa ligetbe."