István, Vajk
17 °C
22 °C

Sohasem így képzeltem egy várost, amit terrortámadás ért

2016.12.20. 02:46

Borzasztó furcsa úgy ott lenni egy – a jelek szerint sajnos – terrortámadást átélt városban, hogy gyakorlatilag semmilyen félelmet, de még feszültséget is alig lehet érezni az utcákon. Ha a tévéképernyőn keresztül nézném, egészen biztosan nem így képzelném el. De ha nem Németországban történt volna, valószínűleg egészen más is lenne a hangulat.

Épp a támadás helyszínétől, a Breitscheidplatzon lévő karácsonyi vásártól nyílegyenesen három sarokra lévő Hefner bárba ültünk be egy ismerőssel és rendeltem – szokásomtól eltérően –  egy viszkit, amikor a rovatvezetőm hívott, hogy történt valami Charlottenburgban: kamion hajtott a tömegbe, halottak is vannak. Ekkor beugrott, hogy nem sokkal korábban elhúzott jó pár szirénázó mentőautó az ablak előtt, de ez is csak így utólag tűnt fel.

Persze hogy azonnal elindultunk a helyszínre, elsietve a Kantstrasse többi bárjai előtt, ahol vidáman és csendesen iszogattak a jól öltözött nyugat-berliniek – ők többségében talán még hosszú percekig nem tudták meg, amit mi már igen. Még csak az első híradások jelentek meg a részletek nélkül, de nem igazán merült fel bennem, hogy esetleg csupán egy szerencsétlen közlekedési balesethez kell kimennem.

Előző este még jóleső kis felfedezésnek tűnt, hogy az egyik utcát, ami a Breitscheidplatzra vezet, Budapester Strassénak hívják, hogy a magas épületekkel körülvett téren a karácsonyi vásárban még echte magyar kürtőskalácsárus is akadt, és hogy elég gyakran hallani a tömegben magyar szót. Persze nem csak magyart: lengyel árusból még több akadt a téren, talán ezért sem kellett szemet szúrnia, amikor a lengyel kamion megérkezett.

De mire mi a térhez kiértünk, addigra azt már széles körben lezárták a rendőrök, a konkrét helyszíntől viszonylag távol szalagot húztak minden bejárathoz. Ahogy a képeken is látszik, a lezárás többnyire ezt az egy szalagot jelenti derék-vállmagasságban, meg néhány rendőrt pár méterenként – rengeteget elárul egy országról, ha ennyi is bőven elég. Az eleinte pár tucatnyi, majd később néhány száz fős bámészkodó tömeg tökéletesen tiszteletben tartotta a szabályokat, ahogy a gyülekező fotósok és újságírók is.

Nem kerültem még sosem hasonló helyzetbe, de azért az információéhségnél valahogy bennem is sokkal erősebb volt az az érzés, hogy nem, ilyen helyzetben nem trükközünk, nem lógunk be hiénázni, vagyis mobillal fotózgatni a sebesültek közé. A másik szakmájának tisztelete amúgy kölcsönös a német rendőrök részéről is, mert percen belül megérkezett egy Presse-info feliratú rendőrautó is. A rendőrarcok kitakarásához, na meg a „nemtudomdemenjenmárinnenhez” szokott magyar újságírónak ez a valódi kultúrsokk.

Egy sokat látott rendészeti szakértővel beszélgettem a helyszínen, aki emlékeztetett rá, hogy a német hatóságok már előre figyelmeztetést adtak ki a karácsonyi vásárokra – a terrorelhárítás többször csinált már ilyet,

és általában szerencsére hiába aggódtak, most sajnos nem.

Rengeteget számít, hogy egy támadás után hogyan vonul fel a hatóság, mert az ő viselkedésük azután átragad a bámészkodókra, a közvetítéseken keresztül pedig nagyon hamar az egész városra, sőt akár az országra is.

A berlini rendőrök nem reagálták túl a helyzetet, nem küldtek be páncélosokat és maszkos kommandósokat, és a kancellár sem húzott személyesen kevlármellényt. Mindenki csendben és türelemmel tette a dolgát. Például fél órával később még az is látszott, hogy az egyik szakaszon a rendőrök számát is direkt megfelezték – véletlenül se tűnjön úgy, erődemonstrációt tartanak. És működött: pániknak, fejetlenségnek nyoma sem volt – ez pedig a hatóságoknak is érdeke, hiszen egy együttműködő, szabálykövető, higgadt nézelődő tömeg esetén ők is sokkal könnyebben tudják végezni a munkájukat.

Akire rászólt a rendőr, hogy fejezze be a fotózást és menjen fel a járdára, ne akadályozza a Vöröskereszt éppen érkező mobilkórházát, az azonnal engedelmeskedett. A már idézett szakértő szerint a hatóságok koordináltságán pontosan látszott, tökéletesen fel vannak készítve az ilyen helyzetekre, nem improvizálnak, hanem a tudatosan begyakorolt sémákat alkalmazzák.

Persze annak, hogy nem vezényelték ki a berlini rendőrséget a Breitscheidplatzra a teljes fegyverarzenállal, más oka is van: ilyenkor bevetésre készen kell tartani az erők egy részét, hogy amennyiben a város más pontján is esetleg lecsapnak a terroristák – mint történt Párizsban –, legyenek azonnal ugrásra kész egységek.

De az is egy bevett al-kaidás módszer például, hogy az első merénylet után a mentés körül gyülekezőkre ráküldenek egy második merénylőt is – ezért is hasznos, ha minél nagyobb körben, minél messzebbre tolják ki a lezárással őket. Közben pedig nem állt le a buszközlekedés, nem zavarták haza a gyülekező tömeget, a tér mellett pedig ugyanúgy elzúgott az U-Bahn, ahogy mindig.

Talán csak egy ország van, ami még Németországnál is jobban odafigyel arra, hogy a terroristák ne zökkenthessék ki az állampolgáraikat a normális, megszokott életükből: Izrael. A beszélgetőpartnerem szerint ha ott történt volna ez a merénylet, a hatóságok külön mindent megtettek volna azért is, hogy a teret már lehetőleg másnap megnyissák. Errefelé mások a szokások, de ez egyáltalán nem a gyengeség jele.

Hogy a merénylet megrázta Németországot, az nem kérdés

– de hogy egy ennyire erős, magabiztos és értékeire büszke demokráciát hasonlóan aljas módszerekkel nem lehet megrengetni, az sem. Charlottenburg remek kis bárjai hamarosan ugyanúgy tele lesznek az elegáns helyiekkel, ahogy mindig is.