A fideszes polgármester oltári poént sütött el a tanárok anyagi helyzetéről

2016.12.21. 12:42

Ughy Attila, a XVIII. kerület fideszes polgármestere lazázva kezdte a helyi tanároknak szervezett karácsonyi ünnepséget. Azzal indított, miután elkésett, hogy 

képzeljétek el, alig tudtam beparkolni, mert egy Mercedes terepjárónak a hátsó fele annyira kilógott az útra, hogy alig tudtam befordulni. Ekkor jutott eszembe, ja, hát pedagógusokhoz jövök köszönteni, akiknek az elmúlt években sokat emeltek a fizetésén.

Mindezt egy helyi blog írta meg, a Hvg.hu pedig megkérdezte a polgármestert az egészről. Ughy azt felelte, hogy „mint minden poén, természetesen ez is túlzó; mint minden felütés, ez is inkább nagyzoló, mint pontos, de semmiképp sem tiszteletlen és nem bántó.

A politikus szerint egy ilyen belső, informális találkozón bőven van helyük a szabadabb mondatoknak, ezek csak azokra tartoznak, akik jelen voltak”.

Az végül nem derült ki, hogy valamiféle összekacsintós önirónia volt-e az egész, vagy tényleg úgy gondolja, hogy jól keresnek a tanárok.