Bence
10 °C
25 °C

Előzetesben a hajléktalant felgyújtó férfi

2016.12.21. 17:23 Módosítva: 2016-12-21 19:57:13

Hiába kezdeményezte védence szabadlábra helyezését a védő, a Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte azt a férfit, aki a gyanú szerint felgyújtott egy másik férfit a VIII. kerületben. Az áldozat belehalt, közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.

Emiatt a férfit, akinek a monogramját sem közölték, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja miatt helyezték előzetes letartóztatásba.

A bíróság szerint a gyanúsítottnak rendezetlenek az egzisztenciális körülményei, nincs állandó tartózkodási helye, sem megélhetést biztosító állandó jövedelme. „Életvezetésére, valamint a terhére rótt bűncselekmény miatt kiszabható büntetés nagyságára tekintettel megalapozottan feltételezhető, hogy ha szabadlábon hagynák, kivonná magát az eljárás alól.

A bíróság indoklásában kiemelte, hogy a bűncselekmény kiemelkedően súlyos, ráadásul a gyanúsított több felfüggesztett büntetés hatálya alatt követte el.”