Van, ami nem változik: Boldvai László ismét aktív MSZP-tag

2016.12.23. 10:08

Tavasszal nehezen tudtuk elképzelni, hogy létezik MSZP Boldvai László nélkül. Most kiderült, hogy nem is kell elképzelni: Boldvai ugyanis újra aktivizálta párttagságát - értesült a Magyar Nemzet.

Az egykori pártpénztárnok, Nógrád megyei pártelnök az offshore-botrány mondott le minden tisztségéről és függesztette fel MSZP-tagságát. A Direkt36 hozta nyilvánosságra, hogy a  politikus is érintett a felesége révén az offshore-ügyben.

Boldvai feleségének, Konti Csillának 2012 novemberében került a tulajdonába egy Szamoa szigetére bejegyzett offshore cég, amivel a gimnáziumi tanárnő egy bankszámlához is hozzájutott az egyik svájci banknál. A cégvásárlás napján ugyanakkor más is történt: az új cég számlájára egyből egy 80 millió forintos összeget akartak utalni. A céges iratokból kiderül, hogy az offshore cégen több százmillió forint ment keresztül.

Boldvai a botrány kirobbanásának napján elismerte pártelnökének, Tóbiás Józsefnek, hogy valóban van a feleségének offshore cége. Minden posztjáról lemondott, és a párttagságát is felfüggesztette.

Eddig. 

Nyakó István, az MSZP sajtófőnöke közölte, hogy Boldvai a NAV-vizsgálat miatt kérte a párttagság felfüggesztését. Az ellenőrzés azonban befejeződött, "minden a legnagyobb rendben van, semmiben nem tudták őket elmarasztalni".

Az fel sem merült, hogy a párton belül etikai vizsgálat induljon Boldvai ellen

- mondta még Nyakó István. A dolog tehát azt jelenti, hogy Boldvai teljes jogú tag, újra indulhat majd párttisztségekért, sőt, jelölt is lehet a választásokon, ha egy szervezet majd megválasztja.

Hogy ez milyen fényt vet az MSZP-re? A Magyar Nemzetnek erről Huszár Máté új Nógrád megyei elnök azt mondta, "van véleménye", de azt nem szeretné elmondani.

Az utóbbi napokban nemcsak Boldvai aktivizálta magát a régi MSZP-sek közül. Puch László Népszavát vásárolt, Hunvald György pedig beindította a kampányát