„Horkolva aludt vezetés közben a sofőr, ezért árokba csapódott egy menetrend szerinti busz Szentesnél", derült ki az ATV Híradójából. A buszon egyetlen egy utas utazott, aki megpróbálta ugyan felébreszteni a sofőrt, de nem járt sikerrel.
A riportból az derül ki, hogy a busz sofőrje álmában lefejelte a kormányt, majd rálépett a gázra, a busz csak akkor állt meg, amikor kisodródtak egy kanyarban, majd több tábla és bokor kidöntése után végül egy árokban álltak meg. Az utas nem sérült meg, a sofőrnek azonban beszorult a lába, majd miután kiszabadították, kórházba szállították.
„Arra lettem figyelmes, hogy a buszsofőr elkezdett horkolni. Előrementem, kiabáltam neki, hogy ébredjen fel, vertem a vállát, hogy valami legyen, de nem. Abban a pillanatban, egy picivel később ráfejelt a kormányra és egyből elkezdett gyorsítani" - nyilatkozta a busz egyetlen utasa a televíziónak.
„Ezt úgy kell elképzelni, mint az akciófilmekben, hogy megijed a főhős, és átgondolja az életét. Ez tényleg így van, az egész életem a szemem előtt pörgött le, ahogy láttam közeledni a fát, a jelzőtáblát, mindent. A csapódásnál volt egy olyan pillanat, amikor azt hittem, hogy teljesen fejre állunk" - tette hozzá.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.