Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Szigorítottak a rendszeren Orbán meghekkelt interjúja után

2016.12.25. 18:39

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, közleményben kért elnézést a Pannon Lapok, amiért "ismeretlenek" meghamisították Orbán Viktorral készített interjújukat. Egészen pontosan épp a nyomtatott Fejér Megyei Hírlap adott olyanokat a Orbán szájába, amiket a miniszterelnök nem is mondott.

Az RTL Klub híradója telefonon érte utol a lapot kiadó Pannon Lapok Társaságának ügyvezető igazgatóját, Kázmér Juditot, aki a televíziónak azt mondta, támadás érte őket: vagy egy dolgozó volt, vagy kívülről hekkelték meg a számítógépes rendszerüket. Ezt továbbra is vizsgálják, és bár vannak részeredményeik, azonban azt nem feltétlenül szánják a nyilvánosságnak. Legalábbis Kázmér úgy fogalmazott: „nem érezzük úgy, hogy a nyilvánosság elé tudunk lépni ezekkel az eredményekkel".

A híradóban elmondták, a lapkiadónál szigorítottak a belső rendszeren, bár az nem derült ki, hogy ez a gyakorlatban mit jelenthet. A miniszterelnök sajtósa nem szeretett volna reagálni a megváltoztatott interjúra.

Ezeket írták hozzá Orbán szavaihoz

Feketével emeltük ki a változtatásokat.

Orbán az egyik kérdésre válaszolva azt magyarázza, hogy "Magyarország azért stabil ország a forrongó nyugati világban, mert mi kikértük az emberek véleményét, bár nem érdekelt minket." A másik, szerint végül azt kívánja Orbán, hogy "minél többen találjanak vissza a karácsony pogány értelméhez". A harmadik szerint "a korrupciós vád mint politikai lejárató eszköz teljes mértékben megszokottá vált. Mi is használjuk." Illetve van egy olyan eltérés, hogy a megyei lapban Orbán szerint "a kórházi hullák száma is emelkedik", nem csak az ápolónők bére.