Árpád
3 °C
12 °C

Vona válasza a rabbinak: Ugyanazt az egy Istent imádjuk

2016.12.28. 19:41

Idén először történt meg, hogy a Jobbik hanuka alkalmából jókívánságokat küldött az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetésének, mire Köves Slomó egyházvezető nyílt levélben utasította vissza a Vona levelében foglaltakat. 

Köves lépésére Vona Gábor a Facebookon reagált. A Jobbik elnöke bár nem mondja ki szó szerint, hogy hibáztak, amikor korábban hangosan durrogtatták az antiszemita rigmusokat, többször hangsúlyozza, hogy egyebek mellett a zsidózásból is kinőttek, ilyesmi ma már nem divat a köreikben. 

A Jobbik néppártosodása során számtalanszor nyilvánosan elmondtam, és többször bizonyítottam is, hogy a politikai közösségünk kilépett a felelőtlen és sokszor tékozló kamaszkorból, és átlépett a felelős és építkező felnőttkorba

- írja Vona, aki ezután megjegyezte, hogy "talán nem véletlen", hogy az elmúlt évekből Köves nem tudott felidézni "vitatható megnyilvánulást a Jobbik részéről".

A válaszában Vona arra is reagált, hogy korábban ő maga is lelkesen élcelődött a zsidóságon, a pártelnök nyilvánosan elsütött zsidóvicceit a 444 szedte csokorba

"Mint alapvetően konzervatív, keresztény indíttatású ember, belekerültem egy szellemi-kulturális erőtérbe, ahol az egyik oldal a magyarokat folyamatosan nácizta, a másik oldal pedig a zsidóságot folyamatosan hazaárulózta.

Én pedig tettem, amit a saját oldalam mintái alapján helyesnek hittem. Ez nem felmentés, csupán magyarázat. Megsértettem másokat? Igen. Megsértettek engem? Igen

- írta Vona, aki ezután rájött, hogy egymás sértegetése sehová sem vezet. 

A kedves szavakon és vallomásokon túl Vona azért többször odaszúrt Kövesnek: a rabbi nyílt levelét méltatlannak nevezte, a visszautasítás gesztusát pedig zavarodottságnak. A pártelnök szerint az ilyen üzengetések a XX. század lövészárkaiba vezetnek vissza, már pedig ő a XXI. század, a jövő, a hidak építése felé szeretne menni. 

Ugyanazt az egy Istent imádjuk. Ön is, én is. Én nem vagyok teológus, mint Ön, de biztosan hiszem, hogy a Jóisten most nem azt várja tőlünk, más vallású magyaroktól, hogy ki-ki a maga jól belakott és megszokott lövészárkában hizlalja a sértettségét, hanem hogy túljussunk ezen és építkezni kezdjünk

- írta Vona a rabbinak.