Ilona
16 °C
33 °C

Egy éve bálteremben dolgozik a szekszárdi önkormányzat

vicchivatal3 (2)
2016.12.29. 12:03

Egy régi történet évfordulójával zárul 2016: Szekszárdon 2015 decemberében adták át a város polgármesteri hivatalát, ám a 440 millió forintos energetikai felújítás közben úgy szétverték a belső teret, hogy az használhatatlanná vált, így az önkormányzat és a testület azóta sem tudott visszaköltözni. Az önkormányzat konkrétan egy egykori bálteremben dolgozik: egy kis pályázati ügyintézés lent, egy kis jogi ügyintézés a galérián.

Az egy éve tartó ideiglenes állapotokról, illetve a  közel félmilliárdos felújításról – amelynek következtében minden bizonnyal további 50-100 millió forintot kell elkölteni a város pénzéből – Hadházy Ákos az LMP társelnöke tartott sajtótájékoztatót az év utolsó Korrupcióinfóján.

A polgármesteri hivatal uniós pályázati pénzből, egészen pontosan 440 millió forintból végeztetett a zalaegerszegi ZÁÉV nevű céggel energetikai felújítást: nyílászárók cseréjét, a tető felújítását, napelemek elhelyezését, stb. Az eredeti terv szerint az ideiglenesen elköltöző önkormányzat és képviselő-testület 2015 őszén vissza is térhetett volna az épületbe, melynek belső állapota teljesen rendben volt.

40 0

Ám a felújítással a kivitelező a belső teret használhatatlanná tette. Az MSZP-s képviselő, Rácz Zoltán, aki egyébként szakmáját tekintve építész, részletesen be is mutatta akkor fotókon, mi történt az épülettel. Az Indexnek elmondta, hogy semmi sem magyarázza a belső pusztítást: a műemlék ajtókat, cirádás tokokat szétverték, az épület beázott, használhatatlan lett a parketta stb.

A fideszes polgármester, Ács Rezső akkor úgy nyilatkozott, hogy van némi további munka a belső térrel, megpróbálnak arra is valamilyen pályázati pénzt szerezni, ám nem úgy tűnik, hogy ez sikerült volna. Bár, mint megtudtuk, most épp dolgoznak az épületben, minden bizonnyal városi pénzből. Ahogy valószínűleg városi pénzből kellett a 440 milliós felújítás után a tetőről leszedni a napelemeket és visszabontani a cseréptetőt, hogy azon is kijavítsanak valamit. Úgy tudjuk, talán jövő tavasszal elkészül az épület belseje is.

Rácz egyébként hozzátette: amikor a külső felújítás nem készült el időben, 66 millió forintnyi kötbért engedett el a polgármester a kivitelezőnek, egy ötmilliós pluszmunka elvégzésére hivatkozva. Összehasonlításképp: ennyit költ a város egy évben a civilekre.

gányhivatal6

Az önkormányzatnak tehát költöznie kellett a városházából, a  cél pedig egy régóta üresen álló épület lett, amit korábban egy azóta kivonult biztosító újított fel. Egy nagy bálteremben, és annak karzatán, egy légtérben helyezték el a különböző osztályokat, ügyintézőket.

Egy 2016 eleji beszámolóból kiderül, hogy a körülmények nem éppen ideálisak a munka elvégzésére: „A hivatal legtöbb szervezeti egysége a Széchenyi u. 29-31. szám alatti ingatlanban kapott elhelyezést, ahol az épület adottságai csak részben alkalmasak a hivatali munkára" – írják például, ahogy azt is, hogy „problémát jelentett az is, hogy az ügyfélszolgálaton nehéz volt meghallgatást/tárgyalást tartani, mivel a közös légtér nem biztosította ehhez a feltételeket", illetve azt, hogy „jelen környezetben, a mindennapokban is, de főként ügyfélfogadási napokon a nagy koncentrációt igénylő munkavégzésre (pl. jegyzőkönyvek hanganyagról írása, valamint a koncentrációt igénylő jogi feladatok ellátása) jelentős többletidő ráfordítással van lehetőség".

Hadházy hozzátette, hogy az akkori nyertes cég, a ZÁÉV természetesen kiválasztott cég volt, nem sok verseny előzte meg, ki csinálja a felújítást, a cég azóta is sorra nyeri az állami megrendeléseket. És ez a kormánykegyeltség lehet az oka annak is, hogy a szekszárdi polgármester némán és ingyen tűrte és viselte el a három hónapos csúszást és azt, hogy a felújítás akkora rombolással járt, hogy azóta sem tudják használatba venni a polgármesteri hivatalt.

Természetesen elküldtük kérdéseinket a polgármesternek: mit lehet tudni a jelenlegi állapotokról, sikerült-e pályázati pénzt találni a belső felújításra, mikorra várható, hogy visszaköltözhet az önkormányzat a hivatalba, stb. Amint választ kapunk, frissítjük a cikket.