Pénzügyi fekete lyuk Orbán új szobája
Egy stadionnyi pénzt csapott hozzá a kormány a várba költöző Miniszterelnökségnek helyt adó karmelita kolostorra elkülönített, 21 milliárd forinthoz, az épület "egyedi belsőépítészeti kialakítására".
Az év végén jóváhagyott 3,9 milliárd a mellé az egymilliárd mellé megy, amelyet kizárólag műtárgyvásárlásra szántak a kormányfőnek egész emeletet biztosító hivatalban. A hazai műtárgypiac árai alapján azonban nem lesz könnyű az összeget elkölteni, még akkor sem, "ha minden titkárnő biedermeier asztalon tartaná a számítógépét" - írta a Hvg eheti számában.

A 200-250 főt befogadó, 12 ezer négyzetméteres épület berendezésére szánt összeg alapján négyzetméterenként 1,6 millió forint jut.Hogy pontosan mire megy el a pénz, azt a kormány a Hvg érdeklődésére sem közölte, ami nem meglepő annak ismeretében, hogy az építkezés részleteit is titkosították. Annyi tudható, hogy az épület 80 százalékát modern irodabútorokkal rendeznék be, és csupán az ötöde kap reprezentatív bútorokat, így Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányfő rendelkezésére álló teremsor, és a kormányülések helyszínéül szolgáló termek kapnak antik bútorokat. E tekintetben a hazai piac szűkös, a reformkort megidéző biedermeier stílusúnak megálmodott belsőt két éve közgyűjteményekből akarták megvalósítani, ám kiderült, hogy ehhez ki kéne söpörni a múzeumokat.
Miután a kormány a replikák ötletét elvetette, Orbán Viktor hat teremből álló dolgozószobáját külföldi aukciókon kell majd feltölteni, ahol a határ a csillagos ég: a bécsi Dorotheum árverésén 18 millióért kelt el egy barokk szekrény, de a Sotheby's londoni, New York-i aukcióin egy XVI. Lajos korabeli japán ébenfa szekrényre már kétmilliárd forintot is el lehet verni a hivatal berendezésére szánt közpénzből.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot
Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.
március 20., 12:48
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50
- Mindeközben
Jason Isaacs már megint a Harry Potter sorozattal trollkodott, elárulta, kinek adná át Lucius Malfoy szerepét
tegnap, 20:50
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat
Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.
március 20., 15:04
- Mindeközben
Rákóczi Ferenc lánya külföldre költözött: „Tízéves korában mondta, hogy ő nem akar itt élni”
tegnap, 16:55
- Címlapon
Németh Hunor: Koppenhágában nőttem fel, de a szívem magyar maradt
A kilenc évvel ezelőtti osztrákverésnek köszönhetjük a magyar futball egyik legnagyobb ígéretét.
tegnap, 20:42
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül
A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.
március 20., 05:47
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Mindeközben
Fekete Pákó elszégyellte magát a Farm VIP-ban történtek miatt, térden állva könyörgött Bálint Antónia bocsánatáért
tegnap, 15:50
- Mindeközben
Udvaros Dorottya: Egy féltékeny szeretőm volt, és abban a pillanatban, hogy nem adtam oda neki mindenemet, bosszút állt
tegnap, 13:44
- Mindeközben
Kulcsár Edina és G.w.M meggondolták magukat közös gyermekük jövőjét illetően
tegnap, 12:44
- Mindeközben
Farm VIP: csalással bukott le az egyik csapat a termelési feladatban, nagy balhé kerekedett belőle
tegnap, 11:33
- Mindeközben
Közös gyermeket szeretne Demcsák Zsuzsa és titokzatos férje: „Ha van csoda, akkor lesz csoda, én szeretném!”
tegnap, 10:21
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére
Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.
március 20., 09:41
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Címlapon
Biztonsági őr akadályozta meg, hogy bejusson a rabbi a Kazinczy utcai zsinagógába
Emiatt az utcán imádkoztak az ortodox főrabbival szolidaritást vállalók.
tegnap, 16:38
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Címlapon
Az Európai Bizottság azt kéri az uniós polgároktól, hogy állítsanak össze egy 72 órára elegendő túlélőcsomagot
A tagállamok felé is kéréseket fogalmaztak meg.
tegnap, 19:45
- Mindeközben
Lukács Miki: Jelenleg a kisfiunk igényei a legfontosabbak, szinte csak lopva alszunk két-három órát
tegnap, 09:16
- Címlapon
Mindenre gondoltak a tervezők, csak erre nem: újabb probléma merült fel a csernobili szarkofágnál
A lángok után most újabb problémával kell szembenézni, amire egyelőre nincs megoldás.
tegnap, 18:57
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05