Öt év börtönt kapott a hajléktalant bántalmazó fiatal

2017.01.06. 11:25

Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla pénteken azt a mezőtúri fiatalembert, aki társaival brutálisan bántalmazott egy hajléktalan férfit 2014-ben, írja az MTI.

Az elkövetéskor 19 éves vádlottat és társait életveszélyt okozó testi sértés, csoportosan elkövetett rablás bűntettében és folytatólagosan elkövetett zsarolás kísérletében mondták ki bűnösnek. A bűncselekmény idején 18 évesnél fiatalabb vádlottakat négy év javítóintézeti nevelésre, illetve három év börtönre ítélte a bíróság, a bántalmazásokból kimaradó lányt pedig egy év két hónap, két évre felfüggesztett fogházzal sújtották.

A 2013-ban hatvanéves sértett hajléktalanként élt Mezőtúron, alkalmi munkákból és havi 22800 forint segélyből élt. Két vádlott ősszel egy parkban találkozott vele, mivel tudták, könnyű elbánni a férfival, odamentek hozzá, és megfenyegették, hogy ha nem ad nekik havonta 5-10 ezer forintot, megverik. A sértett megígérte, hogy fizetni fog.

Az eset után a vádlottak hosszabb ideig nem látták a sértettet, de 2014. január 20-án összefutottak vele. Az egyik fiatal felvetette, vegyenek el a hajléktalan férfitól értéktárgyakat, pénzt és cigarettát, a többiek ebbe belementek, és a távozni próbáló sértett után indultak. Ketten utolérték, ütötték, ahol érték, és meg is rugdosták a földre kerülő férfit.

Az ekkor már vérző fejű sértettet próbált eljutni a vasútállomásra, de az épület előtt a négy vádlott körbeállta, elvették óráját és öngyújtóját, egyikük pedig felemlegette a segélyből ígért pénzt. A férfi ismét megígérte, hogy fizetni fog. Három vádlott röviddel később újra ütni, rugdosni kezdte a sértettet, aki már sírva kérte, hagyják békén, amikor egy járókelő rákiabált a támadókra, akik elfutottak.

Az idős férfi a bordatörései miatt közvetve életveszélyes sérülést is szenvedett.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport