Előzetesbe kerültek a Kozma utcai rabot halálra verő börtönőrök
Előzetes letartóztatásba került az a három börtönőr, akik a gyanú szerint 2016 novemberében bántalmaztak egy fogvatartottat, aki a sérülések következtében életét vesztette - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel. A három börtönőrrel szemben halált okozó testi sértés bűntette és más bűncselekmények miatt folyik büntetőeljárás.
Ahogy azt akkor megírtuk, az eset a Kozmai utcai börtönben történt, az áldozat egy 44 éves férfi volt. Az áldozat fia azt nyilatkozta a Borsnak, hogy apja összeszólalkozott egy őrrel az eset előtt, ezért elkülönítőbe vitték őt, de „onnan már nem jött ki élve”.
A bíróság megállapította, hogy a terheltek ellen alapos a gyanú, a tanúvallomások alapján már eddig is megkísérelték a tanúkat befolyásolni, így az egyhónapos előzetes letartóztatás elrendelése indokolt.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.