Elkeseredett vízharc Dunaújvárosért

2017.01.19. 13:55
Egy paksi központú vízszolgáltató cég évek óta nagyon szeretné átvenni Dunaújvárost az ottani szolgáltatótól. Néha már annyira akarja, hogy az éves beszámolójába is beleírja, hogy megvan. Pedig még nincs. De addig sem bánkódik: úgy tűnik, azzal vigasztalja magát, hogy egy már megszerzett, Dunaújváros melletti kistelepülés vízszolgáltatásáért úgy szedi be a pénzt a lakóktól, hogy a vízért a dunaújvárosi szolgáltatónak nem fizeti ki a teljes összeget. A cég szerint a rajta követelt pénznek nincs jogi alapja.

Dunaújvárosban két hétig probléma volt a vízellátással és ezzel együtt a távfűtéssel is. A botrány nemcsak abból adódott, hogy a bosszús lakosok kiakadtak a szolgáltatás hibái miatt, hanem abból is, hogy a városvezetés és a szolgáltató cég látványos, hangos csatát vívtak egymással a nyilvánosság előtt, pedig a szolgáltató cég többségi tulajdonosa maga az önkormányzat. És megemlítettek egy titokzatos nem fizető nagyfogyasztót is.

Nincs víz = Gyurcsány + menekültek

A közlemények kifejezetten szórakoztatóak voltak, a fideszes polgármester, Cserna Gábor például egy vízszolgáltatási konfliktusba is bele tudta gyömöszölni Gyurcsányt, illetve a simogatott menekülteket, de egyelőre azt a részt emelnénk ki, amiben a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. (DVCSH) mint szolgáltató azt írta: a víznyomás időközönkénti csökkenésének oka Dunaújvárosban a hideg, illetve a Duna alacsony vízszintje mellett egy olyan nagyfogyasztó megléte, aminek kiszolgálására az önkormányzat kényszeríti a céget, ám attól két éve nem kapják meg az átvett víz árát, és a szennyvízért sem fizetnek.

Mert a lakók szempontjából nyilvánvalóan a néha hidegebb fűtőtest vagy a tizedik emeletig már csak csordogálva felérő víz az elsődleges és legfontosabb megoldandó probléma, de a szolgáltató által említett nem fizető nagyfogyasztó és az akörül kialakult, évek óta tartó pereskedés megmutatja, hogy mi történik Dunaújvárosban.


Az országban korábban rengeteg apró vízszolgáltató volt, több helyen csak egy-egy várost látott el egy-egy szolgáltató. Ezt számolta fel a kormány, mostanra nagyjából térségi szinten szolgáltatnak a cégek, amelyek egyébként mind többségi önkormányzati tulajdonban vannak. A négyszáz szolgáltatóból maradt negyven. Van cég, amiben egy, van, amiben tucatnyi kisebb település önkormányzata a tulajdonos. A szolgáltatást nyújtó vállalatok leginkább egybefüggő területet fednek le az országban, ez alól pont a Dunaújvárosban is működő DVCSH tulajdonosa a kivétel, amely különböző cégeken keresztül Dunaújvárosban, Szolnokon, Szekszárdon, egymástól távol szolgáltat távhőt, vizet.

Dunaújváros Fejér megye déli részén van, és Tolna felől ebbe az irányba terjeszkedik egy Mezőföldvíz Kft. nevű cég, amely a két megye több településén is vízszolgáltató. A cég vezetője 2015-ben egy szaklapban mutatta be a Mezőföldvíz Kft.-t, ebből kiderült, hogy összesen négy megyében is szolgáltatnak vizet, az elmúlt években pedig egyre több település önkormányzata vásárolja be magát.

Dunaújvárost már beígérték

A 2015. áprilisi írásban szerepel egy ábra, amin az áll, hogy 2014 szeptembere után már a dunaújvárosi vízszolgáltatást is a cég viszi. Ez a valóságban azóta sincs így, a dunaújvárosi szolgáltató vezetője szerint valószínűleg olyan ígéreteket kaphattak, amiből biztosra vették, hogy övéké lesz a DVCSH lejáró engedélye. Ez már csak azért is biztos, mert:

  • A város 2014 szeptemberében konkrétan meg is kötötte a szerződést a Mezőföldvíz Kft.-vel a szolgáltatásra.
  • Ezzel nagyjából egy időben be is vásárolta magát a cégbe.

A városi képviselők úgy fogalmaztak, „sokáig lehetett érezni egyfajta szándékot”", hogy a várost átadják a Mezőföldvíznek. Egy darabig bizakodhattak is, a DVCSH lejáró engedélyét csak hónapokra hosszabbította meg a MEKH (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal), majd valami történhetett, mert a hivatal végül 2023-ig hosszabbította meg a DVCSH engedélyét. A MEKH oldalán pedig nemrég megjelent egy határozat, amelyben a hivatal rábólint a város és a Mezőföldvíz Kft. közti szerződésre, és az engedélyt meg is adja 2023-tól.

Nagyvenyimet megkapták

Ha Dunaújvárost nem is, a szomszédos Nagyvenyim település ellátását már megszerezte a Mezőföldvíz. A DVCSH engedélye 2013-ban járt le ott, és hiába kérvényezték, nem kapták meg a hosszabbítást, helyettük a Mezőföldvíz Kft.-nek adták.

Az engedélyt megadó Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke egyébként az a Dorkota Lajos, aki a hivatali kinevezése után is megtartotta fideszes választókerületi elnöki pozícióját is. „Amíg energiával bírom, addig a Fidesz választókerületi elnöke maradok" – nyilatkozta hivatali kinevezése után, ugyanerről a rá vonatkozó jogszabály azonban azt mondta, a hivatal elnöke nem lehet „párt országos vagy területi szervezetének tisztségviselője”. A Miniszterelnökség mesteri megoldása volt az év válasza: a párt választókerületi elnöke nem politikai tisztség.

A Mezőföldvíz megkapta tehát Nagyvenyimet, de a víz továbbra is a dunaújvárosi DVCSH-tól jött. Két apró különbséggel: a szolgáltatásért már a Mezőföldvíz szedte be a pénzt a lakóktól, a vízért azonban a DVCSH-nak nyolc hónapig konkrétan egyetlen fillért nem fizettek, mert azt akarták, hogy annyiért adja a DVCSH a vizet, amennyiért ők akarják. Majd a bírósági papírok szerint az ellenük megindított felszámolási eljárás hatására végül fizettek valamennyit, nem a DVCSH szerint fennálló teljes tartozást. Keretesünkben olvashatja a Mezőföldvíz tartozással kapcsolatos közleményét.

A Mezőföldvíz egyébként vitatja, hogy annyit kellene fizetniük, mint amiről a DVCSH beszél, de utóbbi cég szerint, mivel nincs is szerződés köztük, így pláne nem határozhatná meg a Mezőföldvíz egyoldalúan, hogy mennyit fizet a vízért. „Nagyvenyim vízellátása Dunaújváros vízellátó rendszeréhez kapcsolódik, a vízellátás máshonnan nem biztosítható. A Mezőföldvíz Kft. törekedett a vízátadási szerződés megkötésére, azonban a DVCSH Kft. ettől - többször is - elzárkózott" - írta a Mezőföldvíz közleményében.

Engedély sem volt

Göblyös Bélától, a DVCSH ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a MEKH úgy adott víziközmű-szolgáltatói engedélyt 2014-ben a Mezőföldvíznek, hogy tudta, a cégnek nincs az ivóvíz ellátására forrása. Se vízbázisa, se vízátvételre vonatkozó szerződése. A cég szerint a Mezőföldvíz úgy kezelte a DVCSH hálózatát, mintha az övék lenne, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy két külön szolgáltatóról beszélünk, és szerződést sem kötöttek a vízátadásra. A DVCSH szerint ilyen engedély nélkül tilos tevékenységet folytatni, a mai napig nincs ilyen engedélye a Mezőföldvíznek, ennek ellenére a hivatal továbbra is arra kötelezi a céget, hogy adjon vizet a Mezőföldvíznek.

Cikkünk megjelenése után levelet írt nekünk a MEKH, amiben azt írtak: "A MEKH minden eljárását a hatályos jogszabályok betartásával folytatja le. A cikkben olvasható állítással szemben a MEKH Mezőföld Kft.-nek kiadott víziközmű-szolgáltatói engedélye mindenben megfelelt a hatályos jogszabályoknak. A cég az engedélyezéskor rendelkezésre álló dokumentáció és nyilatkozatok alapján a szükséges feltételeknek megfelelt. A MEKH-nek a cégek között köttetett szerződések vitás kérdéseiben nincs hatásköre dönteni, ez a bíróság feladata."

És az árakat is érdemes megemlíteni: Göblyösék szerint a Mezőföldvíz Kft. Nagyvenyimben többet kér a vízért és a szennyvízszolgáltatásért, mint a DVCSH Dunaújvárosban, úgy, hogy a szennyvizet például konkrétan csak visszaeresztik egy csövön a DVCSH-hoz, illetve annak szennyvíztisztítójához. Szerettük volna megtudni, hogyan lehet, hogy drágábban vezetik el a szennyvizet, mint az a cég, amely még meg is tisztítja, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. Ahogy Nagyvenyim polgármesterétől sem arra, hogy mit gondol, jó ötlet volt-e lecserélni a szolgáltatót egy olyanra, aki drágábban szolgáltat.

A Mezőföldvíz szerint nincs tartozásuk

Közleményükben azt írják: "A Mezőföldvíz Kft-nek nincs számlatartozása a DVCSH Kft. felé. Nagyvenyim esetében a bíróság által megállapított szennyvíz átadási díjnál magasabb, valamint soha nem alkalmazott és a korábbinál még magasabb összegű vízátadási díjjal kiállított DVCSH számlákat társaságunk nem fogadja be, azokat számviteli szabályoknak megfelelő jogszerű vitatással visszaküldi. A DVCSH Kft. egyoldalú tájékoztatóiban hallgat arról, hogy a Mezőföldvíz Kft. az iparági gyakorlatnak megfelelő, jogszerűen elismerhető vízátadási árat, valamint a bíróság által meghatározott szennyvíztisztítási díjjal számolt árat minden hónapban megfizeti a DVCSH Kft.-nek, annak ellenére, hogy a DVCSH Kft. megfelelő számlát nem állít ki a Mezőföldvíz Kft. által megfizetett összegről. A DVCSH Kft. felé a Mezőföldvíz Kft. szinte havi rendszerességgel fordul azzal a kéréssel, hogy az átutalt összegről a számlát állítsák ki, azonban ettől a DVCSH Kft. folyamatosan elzárkózik. Ezáltal a Mezőföldvíz Kft. az ÁFA visszaigénylési jogát sem tudta érvényesíteni".

A víz- és szennyvízdíj meghatározását a Dorkota vezette energiahivatal végzi. Leegyszerűsítve úgy, hogy a szolgáltató a törvény szerint készít egy költségtervezetet, abból a hivatal kiszámolja, mennyi bevétel kell ehhez, így visszaszámolnak egy köbméterárat. A DVCSH-nál nem értik, hogyan jöhet ki a Mezőföldvíznek bruttó 669 Ft/köbméter a szennyvízre, amikor még tisztítóra sem kell költeniük. A fideszes hivatalvezető mindenesetre egy interjúban ennél keményebb fellépést ígért: „A kormány már végrehajtott rezsicsökkentést és ősztől újabbak következnek. Amennyiben a szolgáltatók nem hajtják végre a rendelkezéseket, akkor meggyűlik a bajuk a hivatalommal" – mondta kinevezése után.

Röviden: jött egy cég, jó helyről megsegítették, átvehetett egy települést, ráadásul a korábbi szolgáltató céget a hivatal kötelezte, hogy adja továbbra is át a vizet annak ellenére, hogy nem kapja meg annak árát. A dolog szépsége, hogy az így lehúzott, megkárosított cég többségi tulajdonosa a dunaújvárosi önkormányzat, a város polgármestere mégsem emelte fel a szavát a nem fizető új céggel szemben, megvédve ezzel a város saját cégét, inkább társtulajdonosáról jelentetett meg kemény közleményeket. Sőt, időközben bevásárolta magát az új cégbe.

Természetesen szerettük volna megtudni a polgármestertől, hogy miért csak közleményekben érintkezik a többségi önkormányzati tulajdonban lévő szolgáltató cég vezetőivel, hogy miért nem tartja fontosnak a város saját cége érdekeinek képviseletét egy olyan helyzetben, amikor perben áll egy másik céggel, és még sok mindent, de Cserna Gábor nagyvonalúan csak ránk tette a telefont.

A Mezőföldvíz közleményében arra is reagált, hogy a DVCSH szerint nem hajlandó megfizetni a vízért és a szennyvízelvezetésért kért árat. Azt írták: „A DVCSH Kft. és a Mezőföldvíz Kft. társszolgáltatók között a víziközműves kapcsolódó szolgáltatás jogviszony áll fenn. A DVCSH Kft. tévesen fogyasztói díjakat akar alkalmazni. Ezzel szemben a Mezőföldvíz Kft. nem fogyasztó, hanem közműszolgáltató, ezért a DVCSH Kft.-nek jogszerűen átadási vízdíj, illetve átvételi szennyvízelvezetés és - tisztítási díjon kellene számláznia". Hozzáteszik, hogy a „DVCSH Kft. a jogszabályi előírásokat figyelmen kívül hagyva a korábban általa is Nagyvenyimen alkalmazott lakossági szolgáltatói díjat (187 Ft/m3) meghaladó összegű vízátadási díjat (247 Ft/m3) követel a Mezőföldvíz Kft.-től". 

Máshol is hideg van, mégis van víz

Az egész probléma persze onnan indult, hogy Dunaújvárosban legalább két hétig többször, órákra kimaradozott a vízellátás, vagy sokkal kisebb nyomás volt a csapokban, illetve a távfűtés sem hozta a szokásos hőfokot. Az indokok között, mint már említettük, szerepelt a Duna alacsony vízállása és a hideg is. A helyi jobbikos képviselő volt az egyik, aki felvetette: hogyan lehet az, hogy a hideg és az alacsony vízállás indok lehet a szolgáltatáskiesésre, miközben ők végigkérdeztek egy sor Duna menti települést, ahol hasonló feltételek mellett sem volt fennakadás a szolgáltatásban? A DVCSH-tól erre azt a választ kaptuk, hogy nem hagyható ki a Mezőföldvíz Kft.-vel kapcsolatos ügy a dologból.

Elmondásuk szerint azért, mert Nagyvenyimet ők egy másik szolgáltató vízhálózatáról szolgálták ki vízzel, most azonban a saját városi rendszerükből megy a víz, mióta a Mezőföldvíz Kft. a szolgáltató. És egy nem fizető nagyfogyasztó, plusz az ipari vízfelhasználók bővítései miatti nagyobb vízigény (gumigyár, papírgyár) sokkal nagyobb vízfelvételt produkálnak, ráadásul a kritikus napokban még egy plusz gyárnak mondta fel a szolgálatot a saját kútja, így annak is rá kellett csatlakozni a városi hálózatra.

A DVCSH szerint ezek együtt okoztak kisebb kimaradásokat, amelyeket időközben korrigáltak: ipari búvárokkal tisztították meg a meglévő kutakat, újabb szivattyúkat állítottak be, stb. De hozzátette, a Nagyvenyim miatt kieső bevételből már három új kutat is fúrhattak volna akár.

Legfrissebb közleményükben megpróbálták az egész ügyet röviden összefoglalni. Azt írták, a MEKH-nek aktív szerepe van az ellátási zavarban, Dunaújváros vezetése semmit nem tett a fogyasztók ellátásának biztonsága érdekében, a problémákról hiába tudott, inkább a saját szolgáltatója, a DVCSH ellen cselekedett, a Mezőföldvíz pedig több pénzt szed be az ellátásért, mint korábban a DVCSH, miközben nem fizet, veszélyeztetve ezzel a Dunaújváros ellátását:

  • A MEKH 2013-ban elvette a DVCSH-tól és odaadta a Mezőföldvíz Kft.-nek Nagyvenyim vízszolgáltatását, noha a Mezőföldvíz maga jelezte, hogy pár feltétel hiányzik.
  • A Mezőföldvíz elkezdte a szolgáltatást, átadási pontot nem alakított ki, diktátumként jelentette ki, hogy maximum 86 forintot fizet a víz köbméteréért, Nagyvenyim polgármestere pedig megtiltotta, hogy a DVCSH újabb hiteles mérőre cserélje az átadás helyén a régit.
  • A DVCSH „a dunaújvárosi fogyasztók megóvása érdekében” többször felszólította a Mezőföldvizet, hogy álljon le a vízvételezéssel, és kilátásba helyezte a korlátozást. (Ez elmondásuk szerint azt jelenti, hogy a törvényi kereteken belül teljesítik a szolgáltatást.)
  • A kisebb nyomás hatására rendőrök jelentek meg a DVCSH-nál a vezetőt és iratokat keresve. A DVCSH-nál elmondták, hogy egységesen feketébe öltözött rendőrök, a pisztolyt az asztalra téve jöttek „iratlefoglalásra”. Szerintük egy egyértelműen a megfélemlítés szándékával történt.
  • A polgármester, a MEKH, a katasztrófavédelem és a védelmi bizottság is kiadtak határozatot, amiben felszólították a DVCSH-t, hogy továbbra is biztosítson vizet a Mezőföldvíznek a település ellátása érdekében. A DVCSH-nál elmondták, hogy a szolgáltatást soha nem állították le, de ezek a felszólítások gyakorlatilag arra szólítottak fel, hogy egy nem fizető szolgáltatónak adják továbbra is ingyen a vizet.

A Mezőföldvíz közleményben reagált az ügyben. Ebben többek között azt írják, „A DVCSH Kft.-vel szemben egyetlen jogi eljárást kezdeményezett a Mezőföldvíz Kft., éspedig ivóvíz/szennyvíz átadási/átvételi ár és szerződés bíróság által történő létrehozására. A felek között az átadási ár mértéke vonatkozásában jogvita áll fenn, ennek feloldására a MEKH-nek nincsen hatásköre, így arra a feleknek kell megoldást találniuk esetlegesen tárgyalásos úton, vagy végső soron polgári bíróság előtt". 

Jobbik: Hazudik a DVCSH, oligarcha a tulajdonos

A Jobbik volt a legaktívabb a városban az ügyben: feljelentést tettek a vízszolgáltató cég ellen. Az Indexnek Pintér Tamás jobbikos országgyűlési képviselő úgy nyilatkozott, hogy a vízszolgáltató cég tulajdonosa, Pomázi Csaba egy problémás oligarcha, aki megkárosítja a várost. Példaként említette, hogy a cég a többségi tulajdonos önkormányzatnak nem fizet osztalékot arra hivatkozva, hogy a karbantartásra elmegy a pénz, miközben azt soha nem mutatta be papírokkal, hogy mire is megy az a pénz egészen pontosan.

A cég vezetője szerint ez konkrétan nem igaz: minden évben hivatalosan elfogadja a város a részletes beszámolót, osztalék kifizetésére pedig egész egyszerűen nincs pénz, nincs annyi nyereség. Ezzel kapcsolatban pert is nyertek az önkormányzattal szemben.

Pintér szerint egyébként lehet, hogy a közleményekből úgy tűnik, Pomázi cége nem ápol jó viszont a MEKH-hel és annak fideszes vezetőjével, Dorkota Lajossal, a valóságban azonban nagyon is jóban vannak, és ez az egész egy politikai játszma, több pénzt akarnak kicsikarni az államtól. Hogy ezt hogyan, milyen formában, az nem derült ki.

Várják a válaszokat

Most csütörtökön a városi közgyűlésen Pintér Attila szocialista képviselő feltette a kérdéseket a polgármesternek az üggyel kapcsolatban, kíváncsi volt arra, tényleg jelezte-e a cég már korábban a problémákat, azokra milyen reakciót adott a városvezetés, miért nem lépnek fel a Mezőföldvízzel szemben amiatt, hogy nem fizet a szolgáltatónak, amelynek többségi tulajdonosa az önkormányzat, stb. A válaszok később születnek meg. Pintér hozzátette, hogy a hangulat már nem volt olyan felfokozott, mivel az akut problémát a szolgáltató időközben kezelte.