Legalább egy hónapra bezár Budapest egyik csúcspatikája

2017.01.19. 16:26 Módosítva: 2017.01.19. 17:10

Legalább egy hónapra be kellett zárni Budapest egyik csúcspatikáját, a déli pályaudvarnál található Déli Gyógyszertárat, miután a gyógyszertár tulajdonrészeket átrendező jogszabály összeugrasztotta a gazdáit – tudta meg az Atv.hu.

A város egyik legrégebbi és napi ezer-ezerötszáz vevővel az egyik legnagyobb forgalmú patikájában a tulajdonosok január elsején nem tudták a társasági szerződéssel igazolni, hogy a tulajdonjog több mint ötven százalékban patikusé, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezésügyi-Intézet (OGYÉI) hatósági eljárással 30 napra fölfüggesztette a gyógyszerforgalmazást. Ha a tulajdonosok – a ND Invest Kft. és a gyógyszertárat vezető úgynevezett személyi jogos gyógyszerész – január végéig nem tud egymással megegyezni, végleg lakat kerülhet az Alkotás utcában 1887 óta üzemelő patikára.

A betegek szerint ez volt az a hely, ahol az elmúlt 30 évben sorban állás nélkül, éjjel-nappal lehetett receptet beváltani, és szinte soha nem mondták senkinek, hogy egy orvosság kifogyott.

Az Atv.hu emlékeztetett arra, hogy 2017. január elsejéig minden közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaságban gyógyszerészhez kellett kerülnie a többségi tulajdonnak. Ennek érdekében október óta nagyjából hétszáz patikában kellett gyógyszerésznek kivásárolnia korábbi társa tulajdonrészét. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár hét eleji bejelentése szerint összesen négy patika van, amelyik még nem bizonyította, hogy több mint ötven százalékban patikus kezébe került a tulajdon. Egyetlen gyógyszertárban kellett felfüggeszteni a forgalmazást, három átmenetileg amúgy sem vett részt a gyógyszerellátásban.

deli
Fotó: Google Maps

Az Atv.hu úgy tudja: az egyetlen becsukott patika – a Déli Gyógyszertár – többségi tulajdonosának, az ND Invest Kft-nek az ügyvezetője, Kovács Balázs, illetve a gyógyszertárat vezető személyi jogos gyógyszerész nem tudtak megegyezni. Az átadandó tulajdonrész sorsa váltott ki vitát közöttük, mert mindketten a saját családjuk egy gyógyszerész tagjának juttatva akartak megfelelni a törvénynek. A személyi jogos gyógyszerész a fiának akarta megszerezni a tulajdonrészt, Kovács Balázs azonban a feleségének ajándékozta azt.

Kovács tudomása szerint az új jogszabályból fakadó kényszer országszerte sok patikában megrontotta a tulajdonosok közti jó viszonyt, még ha máshol nem is járt olyan súlyos következménnyel, mint a Déli Gyógyszertárnál, ahol naponta ezrek maradnak ellátás nélkül.

A XII. kerületi Itt lakunk szerint ráadásul a környéken a legközelebbi ügyeletes gyógyszertár Gazdagréten van.