Buszbaleset: hős diák és tanár mentett meg többeket

2017.01.21. 15:41 Módosítva: 2017.01.21. 15:42

Az olasz rendőrök szerint az olaszországi busztragédia egyik fiatal áldozata több diáktársának életét megmenthette önfeláldozásával.

A veronai közúti rendőrség egyik vezetője azt mondta a Corriere della Sera című olasz lapnak, hogy az elhunytak között volt egy hős diák is, akinek a holttestét a busz ablaka mellett, kezében a piros ablaktörő kalapáccsal találták meg. A rendőrök ebből arra következtetnek, hogy a diák utolsó leheletéig próbált utat törni, hogy a többiek ki tudjanak menekülni az égő buszból. 

Korábban egy másik hősről is beszámoltak az olasz lapok: a csoportot kísérő egyik testnevelő tanár több diákot mentett meg azzal, hogy visszament az égő, füstölő buszba, és segítette kimenekülni őket. Ő túlélte a balesetet, de súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

A balesetben 16-an meghaltak és 26-an megsérültek. Közülük az olasz rendőrség szerint még két embert életveszélyes állapotban kezelnek. A busz egy pillérnek ütközött az autópálya mentén, azonnal kigyulladt, sokan bennégtek.

Az olasz rendőri vezető közölte, hogy sokan már az ütközésben meghalhattak: a becsapódástól a busz jobb oldali első hét üléssora gyakorlatilag megsemmisült. Akik itt ültek, azok nem élhették túl az ütközést.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport