Buszbaleset: nem francia sofőr ült a volánnál

2017.01.21. 13:22 Módosítva: 2017.01.21. 14:38

Bár korábban a közmédiában és máshol is az jelent meg, hogy francia sofőr vezette a szombatra virradó éjjel Olaszországban szerencsétlenül járt magyar buszt, a jármű üzemeltetője ezt határozottan cáfolta.

A buszt a Pizolit Személyszállító Kft.-től bérelte a Szinyei Merse Pál Gimnázium sítábora, ezt a Magyar Nemzetnek a cég is megerősítette.  

A cég egyik munkatársa a lapnak elmondta, hogy két gyakorlott főállású munkatársuk vezette a járművet, ami egy Setra S317 GT-HD típusú busz volt. A cég szerint a busz kifogástalan állapotban indult el a diákcsoporttal Franciaországba.

Azt az információt a cég határozottan cáfolta, hogy francia sofőr ült volna a volán mögött. 

A busztársaság semmit sem tud a munkatársairól, arról sincs információja, hogy a buszvezetők túlélték-e a balesetet. Korábban olyan sajtóhírek is napvilágot láttak, hogy a halálos áldozatok között volt az egyik sofőr is. Az olasz sajtóban pedig azt is írták, hogy az egyik sofőr kirepült a busz ablakán.

A busz az éjjel nekirohant egy autópályahíd-pillérnek Verona közelében, az olasz A4-es autópályán, a balesetben legkevesebb 16 ember meghalt. Egyes hírek szerint a busz kerekével gond lehetett, de a hatóságok még vizsgálják a baleset körülményeit, még semmit sem tudni biztosan arról, hogy mi okozta a tragédiát.

A Nemzet szerint a buszos vállalkozás úgy tűnik, hogy jó műszaki állapotú buszokkal rendelkezik. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport