Agyhártyagyulladással kezelnek egy dombóvári középiskolást

2017.01.23. 14:12

Agyhártyagyulladás miatt került kórházba egy dombóvári középiskolás, írja a Teol.hu. A 18 éves fiút a Kaposi Mór Oktató Kórházban kezelik.

A Dombó Média cikke szerint a fiatalnál még a múlt hét elején diagnosztizálták a betegségét, de mivel a városi kórházban nincs olyan osztály, ahol kezelni tudnák, így továbbküldték a Kaposi Mór Oktató Kórházba. A lap úgy tudja, hogy a 18 éves fiú a Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskola és Kollégium 18 éves tanulója. Kerestük az iskolát, hogy reagáltassuk erre a hírre, illetve megkérdezzük, hogy milyen óvintézkedéseket vezettek be a járvány elkerülésére. Amint megkaptuk a választ, frissítjük a cikket.

Kerekes László, a Dombóvári Szent Lukács Kórház főigazgatója szerint akik esetleg kapcsolatba kerültek olyannal emberrel, aki agyhártyagyulladást kapott, azoknak mindenképpen javasolt egy antibiotikumos kezelés. Az agyhártyagyulladás jellegzetes tüneteket produkál, magas lázzal kezdődik, majd erős fejfájás, tudatzavar, aluszékonyság, tarkómerevség, fény- és hangérzékenység jelentkezik. Fontos, hogyha valaki ilyen tüneteket észlel magán, azonnal forduljon orvoshoz.

Ugyanakkor járvány nincs, 2016-ban 48 eset volt, ami beleillik a korábbi évek 30-60 közötti esetszámaiba. A betegség 10-25 százaléka végződik halállal, 2016-ban nyolc haláleset volt.

Mint ismert, decemberben agyhártyagyulladásban meghalt egy budapesti gimnáziumi diák, ezután pedig annyira megnőtt a vakcina iránti igény, hogy hiány keletkezett. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet január közepén azt ígérte, hogy megoldódik a vakcinahiány. Több gyógyszer-nagykereskedővel is felvették a kapcsolatot, arra kérve a cégeket, hogy keressenek külföldi forrásokat és nyújtsanak be kontingens behozatali engedély kérelmet a hiányzó Meningococcus B elleni vakcinák behozatalára, hogy a magyarországi jelenleg extrém mértékű igényeket ki lehessen elégíteni.