Ellehetetlenítik Botka miniszterelnök-jelöltségét

2017.01.24. 06:35
Vagy teljesítik a baloldali pártok Botka László feltételeit, vagy nem ő lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. A következő napok egyeztetésein kiderül, mekkora az esélye, hogy Botka legyen Orbán baloldali kihívója. Most úgy tűnik, három probléma miatt elég kicsi az esélye.

A héten elkezdi Botka László a zárt ajtós tárgyalásokat a baloldali pártokkal. Ezeken az egyeztetéseken dől el, hogy 2018-ban Botka László lesz-e Orbán Viktor baloldali ellenfele.

Az MSZP-elnökség által miniszterelnök-jelöltnek kinevezett Botka lényegében két dologra lesz kíváncsi, amikor találkozik a DK, az Együtt, illetve a Párbeszéd vezetőivel: elfogadják-e őt közös miniszterelnök-jelöltnek, illetve teljesítik-e a feltételeit.

Az utóbbi kérésével garantáltan falakba fog ütközni. Néhány baloldali vezető nyilvánosan, még többen a színfalak mögött már jelezték az Indexnek, hogy Botka feltételei teljesíthetetlenek. 

Botka három elsőre egyszerűnek tűnő feltételt szabott, amikor decemberben jelentkezett a miniszterelnök-jelölti posztra. Botka azt kéri, hogy közös baloldali lista legyen, új baloldali politikát hirdessenek, illetve hogy a 106 választókerületben a legrátermettebb jelölt induljon, függetlenül attól, melyik párthoz tartozik. Utóbb kiderült, hogy Botka nem előválasztással akarja kiválasztani a jelölteket, jött tehát egy negyedik feltétel is az előzőekhez.

Ha ezek bármelyike nem teljesül, Botka az ígérete szerint nem vállalja a jelöltséget, és visszavonul Szegedre. Jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy kevés esély van a feltételei teljesülésére.

1. probléma: az Együtt elutasítja a közös listát és Botkát is

Az Együtt kongresszusi szinten döntött arról, hogy az MSZP-DK-val maximum egyéni jelölti szinten működik együtt, de biztosan külön listát indít. Szigetvári Viktor erre utalt, amikor kiírta a Facebookra, hogy szükség van egy külön listára, mert rengeteg kormányváltó nem akar olyan listára szavazni, amelyen MSZP-sek szerepelnek. 

A fentiekből következik, hogy az Együtt nem fogja tudni támogatni Botka jelöltségét. Szigetvári ki is mondta: Botkával Szegeden "van közös munka, együttműködés, ugyanakkor

azt nem tudom elképzelni, hogy ő legyen az Együtt miniszterelnök-jelöltje.

2. probléma: a Párbeszéd ragaszkodik a saját jelölthöz és az előválasztáshoz

Botka az Indexnek azt mondta január elején, hogy ha őt választják kormányfőjelöltnek a pártok, "értelemszerűen amerikai típusú előválasztás nem lesz a baloldalon". Az egyéni körzetekben sem érdemes szerinte rendezni, mert a Fidesz könnyen meg tudja hekkelni, illetve a kisebb pártok egyszerűen nem képesek potens jelöltet állítani mind a 106 körzetben. 

A Párbeszéd viszont nem hajlandó engedni az előválasztásból. A párt épp a hétvégi taggyűlésén döntött arról, hogy májusig megnevezi a saját miniszterelnök-jelöltjét (ezek szerint nem Botkát) és 106 egyéni képviselő-jelöltjét. Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke azt is mondta, 

remélem, hogy Botka László is hajlandó lesz részt venni egy előválasztási folyamatban.

Holott Botka előre megmondta, hogy nem hajlandó.

3. probléma: Gyurcsány nélkül nincs DK

Utaltunk már rá, hogy Botkának nem lesz egyszerű menet a DK-val sem, hiszen Gyurcsányék az MSZP után a legerősebbek, és nélkülük aligha van értelme bármilyen összefogásnak. Botka feltételei elsőre nem ütköznek a DK-s elképzelésekkel, ám jelentős eltérés van Gyurcsány személyét illetően.

Botka utalt arra, hogy szerinte egy olyan listával nem lehet nyerni, amelyen Gyurcsány Ferenc szerepel. Ebből az következik, hogy Gyurcsány nélküli listát szeretne, ami értelemszerűen a DK számára nem opció. Vadai Ágnes alelnök a Kossuth rádióban vissza is üzent: "a DK elnökét Gyurcsány Ferencnek hívják", azt pedig szerinte még az MSZP sem kérdőjelezheti meg, hogy egy pártnak joga van a saját vezetőjét a választáson elindítani. 

Botka a Vasárnapi Híreknek adott interjújában már megengedőbben fogalmazott, de lényegében nem visszakozott: "nincs Gyurcsány-fóbiám. Sokkal jobb a véleményem róla, mint egy átlagos választónak. Az viszont ténykérdés, a magyar emberek többsége nem akarja, hogy a Gyurcsány-korszak visszatérjen" - mondta Botka.

Viszont Vadai másik állítása is üzenetértékű Botka felé: az alelnök jelezte, hogy a DK-nak lesz saját miniszterelnök-jelöltje (tehát nem Botka), csak az nem dőlt még el, hogy párton belülről vagy kívülről. 

Ha nem engednek, Botka kiszáll

A képlet tehát egyszerű: vagy a pártok engednek a stratégiai elképzelésükből, vagy Botka veszi a kalapját, és visszatér Szegedre. Botka vasárnap azt mondta: "ha a három feltétel közül valamelyik nem teljesül, akkor értelemszerűen nem vállalom a jelöltséget."

A jelenlegi helyzetben márpedig aligha van esély a feltételek maradéktalan teljesülésére, hiszen lényegében az egyes baloldali pártok halálát jelentené a visszakozás (gondoljuk csak el, mennyire valószínű, hogy az Együtt megint belemegy az összefogásba, vagy hogy Gyurcsány nem indul a választási listán).

Botka egy dolgot viszont elért: márciusig, sőt előbb is, a következő két-három hétben biztosan kiderül, hogy ő lesz-e a miniszterelnök-jelölt vagy más nevet kell előhúzni a kalapból.