Lemondott az LMP frakcióvezetője

2017.01.24. 06:20

Távozik az LMP ötfős frakciójának éléről Schmuck Erzsébet - írta a Magyar Nemzet alapján az MTI. 

A frakcióvezető a lapnak elmondta, lemondása február 16-i hatállyal érvényes. Döntését azzal indokolta, hogy életútja során nagy tapasztalatokra tett szert a szervezetfejlesztésben, az LMP-ben pedig most éppen erre van szükség. Hozzátette, frissen került be a párt elnökségébe, és ott is úgy látták, hogy a következő időszakban így tudja leginkább segíteni az ökopárt jövőjét és megerősödését.

Schmuck Erzsébet az úgynevezett szellemi erőtér, vagyis a párt körüli holdudvar életre hívásában is aktívan közreműködne. Szerinte nagy szerepe lehet abban, hogy minél több emberrel megértesse az ökopolitika lényegét.

Ezzel tehetek a legtöbbet azért, hogy az LMP 2018-ban ne ötszázalékos, hanem ennél jóval magasabb támogatottságot elérő párt legyen - mondta az újságnak.