Cecília
3 °C
12 °C

Fizetett statisztákkal tömték ki az olimpiatámogató konferenciát

2017.01.25. 20:20

24.hu azt írja, birtokukba került egy facebookos levelezés, amely szerint egy diákszövetkezet 3000 forintot fizetett diákoknak, hogy beüljenek egy olimpiatámogató rendezvényre. Egészen pontosan arra a konferenciára, melyen a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért nevű szervezet bemutatta tavaly júniusban, hogy milyen jó lenne Budapestnek az olimpia. Ezen ott volt és előadott Tarlós István, Demján Sándor és Fürjes Balázs kormánybiztos is.

50 főt, elsősorban műszaki, gazdasági érdeklődésű fiatalokat kerestek, a dress code-ot is megadták: fiúkon zakó, ing, lányokon szoknya, blúz, írja a lap. A diákszövetkezet azt kérte a résztvevőktől, "vegyék figyelembe, nem nyílt dolog, hogy fizetve vannak, ezért szeretnénk, ha nem csapatosan, egyszerre érkeznének".

A 24.hu az érintett diákszövetkezetet, a Focus Work-öt hiába kereste, a Budapest 2024 Zrt-nél pedig azt mondták nekik, egyetlen vállalkozónak és alvállalkozónak sem adtak ilyen jellegű megbízást.

A cégnek ilyen esetről nincs tudomása, de vizsgálatot indít és ha szükséges, a felelősségre vonást megteszi.

15%

Edith Eva Eger A döntés

3999 Ft
3400 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft