Decemberben esett át kötelező szervizen a leégett busz

2017.01.25. 11:00

Megszólalt az olaszországi buszbalesetben leégett járművet üzemeltető Pizolit Busz Kft. vezetője. Czakó Tibor közleményben reagált az újságírói kérdésekre, illetve nyilvánított részvétet az áldozatok családtagjainak és hozzátartozóinak.

"Mélységesen lesújtott a tragédia, őszintén együtt érzünk a balesetet szenvedőkkel, az áldozatok hozzátartozóinak szívből jövő őszinte részvétünket szeretném kifejezni. A sérülteknek pedig mielőbbi felgyógyulást kívánunk" – fogalmazott Czakó, aki állítólag maga is sokkos állapotba került a baleset híre hallatán.

A Pizolit Busz Kft. szerdai közleményében az áll:

  • A cég több mint húsz éve foglalkozik személyszállítással, a veronai tragédia előtt azonban még sosem történt személyi sérülést okozó baleset.
  • A társaság buszai évente összesen másfél millió kilométert tesznek meg, ennek kétharmada külföldi utakból származik.
  • A sofőrök minimum 3-5 éves vezetői tapasztalattal kerülnek a céghez, és mivel a legritkább esetben cserélnek járművet, mindenki jól ismeri a buszát.
  • A balesetet elszenvedett busz 2016 decemberében esett át utoljára kötelező szervizen, és novemberben kapott vadonatúj gumikat.
  • Czakó szerint a buszaik nagyon jó állapotban vannak, karbantartásukra a vállalat nagy hangsúlyt fektet. A hatályos jogszabályok szerint 15 ezer kilométerenként kötelező a nemzetközi forgalomban lévő autóbuszok műszaki vizsgálata, erre a társaság szigorúan ügyel.
  • A leégett járművet jelenleg Olaszországban vizsgálják.
  • A történtek hatására a cég elhatározta, hogy további biztonsági intézkedéseket vezetnek be. A buszok ezentúl csak akkor indulhatnak el, ha pontosan az a protokoll fut le, ami a repülőkön is, tehát bemutatják az utasoknak a vészkijáratokat, valamint hogy hol találják és hogyan használhatják az üvegtörő kalapácsot, továbbá a biztonsági övek használatát is ismertetik.
  • Czakó és a Pizolit Busz szeretne minden segítséget megadni az érintetteknek. Czakó épp egy krízisközpont létrehozásán dolgozik, ahol a túlélők és a hozzátartozók szakemberekkel, de mindenekelőtt egymással találkozhatnak. "Megoszthatják bánatukat és azokat a módszereket, amelyeket saját esetükben hatékonynak találnak a terhek feldolgozására. Ilyen formában szeretnék most a nyilvánossághoz fordulni és felajánlást kérni olyan épületegyüttesre, amely akár heteken át rendelkezésre áll és alkalmas ezekre a célokra" – írták.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport