Tasó László beadta a lemondását

2017.01.31. 12:17

Lemondott a közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, Tasó László január 31-ével távozik a posztról, miután azt hivatalosan is jelezte Áder János köztársasági elnöknek.

Tasó az MTI-nek azt mondta, hogy azért távozik, mert vállalt feladatát elvégezte, és más fontos megbízatásra kérték fel - ezt azonban nem részletezte. A Vs.hu már december közepén megírta, hogy az államtitkár hamarosan távozni fog a posztról, utódja pedig feltehetően Homolya Róbert, a Fejlesztéspolitikai Koordinációs Bizottság korábbi elnöke lesz.

Tasó László most azt nyilatkozta, hogy elsődleges feladata a 2007-2013. közötti uniós pénzügyi ciklus zárása és a 2014-2022. közötti, hazai forrásokból is fedezett közlekedésfejlesztési beruházások előkészítése és elindítása volt, amelyet a Nemzeti Közlekedésfejlesztési Stratégia szerint, az aktuális kormányprogrammal megegyezően 2016 végére befejezett.

Korábban az Együtt arra szólította fel Tasó Lászlót, hogy ne csak az államtitkári posztjáról, hanem az országgyűlési tisztségéről is mondjon le. Az Együtt szerint a hamis vagyonnyilatkozatot leadó Tasó László megbukott. "Bár már rég távoznia kellett volna tisztségéből, most végre megtette. Az államtitkár helyi feudális nagyúrként sajátjaként kezelte a költségvetési és fejlesztési forrásokat, ezzel szégyent hozott Hajdú-Bihar megyére". Az Együtt követeli, hogy a kormány haladéktalanul vizsgáljon ki évekre visszamenőleg minden döntést, pénzköltést, ami Tasó László illetékességébe tartozott.