Összefoglaló

Percről percre Putyin elindult haza

2015 után ismét Budapestre jött az orosz elnök. 13 órakor szállt le a gépe, népes konvoja a parlamenthez ért, ahol Orbán Viktor fogadta.
A találkozó baráti, bár a megszűnt Malév 126 millió eurós tartozásának rendezésén még dolgozni kell – ez nem merült fel a tárgyalás utáni közös sajtótájékoztatón.
Orbán sajnálkozott az európaiak Oroszországgal szembeni politikája miatt. Szerinte a szankció nem megoldás az ukrajnai válság rendezésére.
Paks ügye sínen van, Putyin akár 10 helyett 12 milliárd eurót is hitelezne.
A Dunaferrnél reménykednek, hogy a dunaújvárosi orosz vasmű lendületet kap.
Ha útlezárásokról van híre, esetleg az elnöki repülőgépen tartózkodik, írjon nekünk a tema+putyin@mail.index.hucímen
Ez a poszt a következő Percről percre része:

Putyin elindult haza

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Köd előtte, köd mögötte, minden nehézség nélkül felszállt Putyin IL-96 300PU gépe.

  • Miközben Putyin Budapesten talál új barátokra, épp összezörren egy régivel: Oroszország határőrizeti zónát létesít a belarusz-orosz határon.

    A két ország között szellős a határőrizet, utakon is légiesítettek a határok, de vonaton egyáltalán nincs ellenőrzés Moszkvától Minszkig.

    Február 7-étől azonban szigorodik a rendszer, ami jelzi, hogy bizalmatlanabb a viszony Putyin és Alekszandr Lukasenko között. Korábban is volt már kisebb-nagyobb összezörrenés, hitelkérdésben vagy az orosz-belarusz-kazah hármasként indult Vámszövetségben, mert Moszkva bizonyos vámtételeket életben tartott. Legutóbb Lukasenko ráadásul azt találta mondani, hogy Ukrajna a függetlenségéért küzd, ami vörös posztó a Kremlben, ahol azt sem felejtették el Lukasenkónak, hogy nem ismerte el a Grúziából kihasított Dél-Oszétia és Abházia orosz bábállamokat.

    Az orosz határőrizet visszaállítását részben az EU-t sújtó orosz szankciókkal indokolják: Belarusz illegáilas reexportál Oroszországba nyugati termékeket, például lengyel eredetű almát.

  • Fodor Gábor pártja közleményben értékelte a mai találkozót. A Magyar Liberális Párt szerint Putyin mindent megkapott "a hajbókoló magyar vezetéstől", amiért Budapestre látogatott: Orbán Viktor ismét támadta a szankciókat, ócsárolta a nyugati országokat.

    "A találkozón láthatólag az igazán fontos kényes kérdések nem kerültek szóba: nem szembesítették az orosz vezetést a szélsőjobboldali szervezetekkel fenntartott titkosszolgálati kapcsolatokkal, a dezinformációs kampányt folytató orosz híroldalakkal és blogokkal, a kelet-ukrajnai harcok kiújulásával" - írta a Magyar Liberális Párt.

  • Az LMP szerint Orbán Viktor gázért, valamint vélt vagy valós gazdasági előnyökért elárulta a nemzetet a Vlagyimir Putyinnal folytatott budapesti találkozóján. Ungár Péter, az LMP külpolitikai szakszóvivője  szerint a miniszterelnök nem a nemzeti érdeket, hanem a saját és a köreihez tartozók gazdasági érdekeit képviselte.

    Szerinte Orbánnak ki kellett volna állnia a szomszédos Ukrajna területi integritásáért. És Ungár azt is kritizálta, hogy Orbán Viktor az energetikai kérdésekben "teljesen befeküdt az orosz álláspontnak", miközben a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződést sem mondta fel.

    Olyan hihetetlenül megalkuvó volt a magyar miniszterelnök, hogy már

    azon sem lepődnénk meg, ha Havas Szófiát vagy bárki mást konzulnak nevezne ki

    - mondta Ungár Péter az 1956-os forradalmat "horthysta provokációnak" nevező szocialista politikusra utalva. (via MTI)

  • Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő üdvözölte Vlagyimir Putyin orosz elnök magyarországi látogatását a sajtótájékoztatóján. Gyöngyösi kiemelte ugyanakkor, szerintük Orbán Viktor miniszterelnök nem mondott igazat, amikor azt állította, Magyarországon kívül álló tényezők vezettek az Oroszország elleni európai szankciókhoz. 

    Gyöngyösi Márton szerint ugyanis a kormányfő Brüsszelben rendre megszavazza azok meghosszabbítását, miközben egyedül a Jobbik állította a kezdetektől, hogy a szankciók ellentétesek a magyar nemzeti érdekkel. Jobbik szerint Magyarországnak közvetítő szerepet kellene betöltenie a Nyugat és Oroszország között. (via MTI)

  • A híradó természetesen Vlagyimir Putyin budapesti látogatásával indult. Itt a Время élőben.

    Fő híreik Budapestről, ahol Vlagyimir Putyin a donyecki helyzetet is értékelte.

    Először szűk, majd szélesebb körben beszélgettek. Orbán állítólag viccelődött is Putyinnal, de hogy miről, azt az újságírók nem hallották.

    A tudósító méltatta az Országház szép épületét, aztán idézte Orbánt, aki elmondta, hogy a gázszállítás biztonsága a fő kérdés Magyarországnak, amely felhasználásának 65 százalékát Oroszországból szerzi be. 

    • A tudósításban Putyin nyilatkozatából kiemelték, hogy Magyarország akár az Északi Áramlatból, akár délről, végső soron akár Ukrajnán át is kaphat gázt, ha ez garantáltan biztonságos lesz.
    • Budapest biztosította Moszkvát, hogy 2018-ban elindul a paksi bővítés megvalósítása. Orbán nyilatkozata után idézték Putyint, aki felajánlotta, hogy akár a teljes, 12 milliárd eurós beruházást kész finanszírozni.
    • A sajtótájékoztatón tértek rá az ukrajnai helyzetre. Először Putyin mondta el, hogy Kijev tehet a harcok kiújulásáról, utána Orbán következett, aki a minszki megállapodás betartása mellett állt ki. A tudósítás megemlítette, hogy Kárpátalján magyar kisebbség él.

    Az ellentüntetésről nem esett szó.

    A következő beszámoló már a donyecki helyzetről szólt, amely újra forró harci szakaszába lépett Donyeck környékén. Egy katona,aki az ukrán hadseregtől Luganszba szökött, arról beszélt, hogy az ukrán erők a saját erőiket lövik, hogy utána az oroszbarát erőket vádolhassák.

    A harmadik hírben elfogtak egy nőt, aki Szentpéterváron az orvosi rendelő előtt ellopott egy babakocsis gyereket. Egy órán belül előkerült a zavart, többször elítélt nő, akinek elfogását mutatták a rendőrök.

    Egy rövid beszámoló a romániai tüntetésekről, majd következett a "Vlagyimir Putyintól kitüntetést átvevő" Rex Tillerson beiktatása az Egyesült Államok külügyminiszteri posztjára. Ezután Donald Trump embereinek beiktatásával kapcsolatos nehézségekről számoltak be.

  • Teli szájjal szidja Orbánt az ellenzék, önnek melyik jelző tetszik?

    Szavazhat a kedvenc jelzőjére ebben a cikkünkben.

  • Putyin felajánlotta, hogy 10 milliárd helyett akár a paksi bővítés teljes, 12 milliárdos büdzséjét is állják, ehhez azonban módosítani kell a szerződést. (Ilyen konstrukciót dolgoztak ki a törökországi Akkuyuban tervezett erőműre, amely orosz tulajdonban volna, a török állam áramfelvásárlási garanciát ad 20 évre.)

    A gázellátást illetően Orbán az ellenzéki nyilatkozataitól rég eltávolodva elmondta, hogy fontos lenne a Déli Áramlat – ez hazaárulási akció volt, amikor a Gyurcsány-kormány támogatta – és a külpolitikát illetően elmondta azt is, hogy jó, ha az ember tudja, hol a helye, ami eufemisztikusabb megfogalmazása annak, hogy Merjünk kicsik lenni. A találkozóról itt olvashatja összefoglalónkat.

  • Molnár Gyula, az MSZP elnöke arra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt, hogy tájékoztassa a közvéleményt és a pártokat, pontosan mi hangzott el a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásán.

    Molnár Gyula szerint a kormányfő és az elnök rendkívül rövid és "kevéssé informatív" sajtótájékoztatót tartott találkozójuk után ahhoz képest, ami a megbeszélésen történhetett.

    Orbán Viktorra utalva kijelentette: az az ember, aki 28 éve "elzavarta az oroszokat" Magyarországról, ma visszaengedi őket, "ráadásul nem is a spájzba, hanem egyenesen a kasszához, ráadásul a kasszának inkább a kifizetési oldalához". A keleti nyitás nem járhat együtt a nyugati zárással - mondott egy erőset Molnár Gyula, aki előbb oroszul, majd magyarul hozzátette: lehetünk barátok, kell tudnunk együttműködni, de új alapokon. (via MTI)

  • Úgy ötszáz tüntető lehet a demonstráción.

    Juhász Péter bejelentette a tüntetés végét, megüzenve, hogy Orbán Viktor évértékelőjének idején, a Várkert Bazárnál, február 9-én három órakor,  mindenki legyen kint és fütyüljön.

  • Egy hét múlva három órakor az Együtt a Várkertbazárnál fog tiltakozni Orbán "bazári évértékelőjén"

    Orbán évértékelőjére hívta a sípolókat Juhász

    "Aki ahhoz szokott, hogy szotyolát köpködve felülről beszél az emberekkel, az nem ül le senkivel, hogy vélemény t ütköztessen, ezért egy hét múlva kőkeményen, erőből elmagyarázzuk neki, hogy Orbán, takarodj!" – mondta, mire ismét felharsant az Orbán takarodj.

    "Bárhol látjátok Orbánt, fütyüljetek, dudáljatok, csengessetek a biciklicsengőn" – mondta Juhász.

  • Az Együtt partnereket keres Orbán leváltásához. Olyanokat keresünk, akik a 2010 előtti időt nem sírják vissza, mert ott rejlik az ok, ami a 2010 utáni időhöz vezetett.

    "Nem véletlenül csatlakoztunk a Momentum aláírásgyűjtéséhez” – mondta Juhász, aki szerint Orbán csak azért akar olimpiát, hogy még több pénzt lophasson.

  • Rendőrállamot akar létrehozni Orbán. Putyin elvonulásának pillanatéban 16 rendőr vett körbe: ez ma Orbán eszköze a politikai hangok elnémítására. De itt leszünk és szembeszállunk vele, elegünk van ebből a világból – mondta Juhász, aki kérte a tüntetőket, ne sakndálják, hogy "Orbán takarodj!", mert egy füttyben sokkal több van.

  • Putyinnak eljuttattuk a füttyünket, elhaladt az előbb a konvoja, biztosan hallotta – mondta Juhász Péter, aki beszédét egy breakinggel kezdte: leállt a 3-as metró, ami orosz szerelvényekkel jár.

    Az Együtt vezetője védelmébe vette a rendőrséget, amely nem engedte a tüntetést a Kossuth téren megtartani. "Ők csak parancsot teljesítenek. Ne haragudjatok a rendőrségre. Mert ők azok, akik Orbánt majd rabláncon fogják elvezetni, maffiájával együtt."

  • Putyin már el is hagyta a Parlamentet.

    Elmegy Putyin konvoja
  • A felszólaló Szelényi Zsuzsanna már a saját hangját is alig hallotta a zúgolódóktól, akik végül visszatértek a sípolásra.

    Oroszország helyett olyan szövetségeseket keressünk, amelyeket a kölcsönös tisztelet vezérel. Ezek a szövetségesek Európában vannak. Magyarország biztonsága, jövője Európában van!

    Putyin felforgató tevékenysége ellen az egyetlen ellenszer a bátor és magabiztos európai együttműködés" – mondta Szelényi.

  • A magyar kormány Kremllel barátkozó politikája ellen tiltakozó tüntetést megtartották Juhász Péterék, még ha nem is ott, ahol a területfoglalási engedély alapján tervezték. Az a helyszín Putyin látogatása miatt várt elérhetetlenné.

  • Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke szerint Magyarországnak az "orosz politika által veszélyeztetett" Európa mellé kell állnia az éppen zajló nagy világpolitikai átalakulásban.

    Gyurcsány felidézte, hogy Orbán Viktor 2007-ben még arról beszélt, hogy keleten csak alávetettség és kiszolgáltatottság várna az országra. 

    Elborzadva látom, hogy Orbán Viktor vagy pincsinek állt, vagy súlyos politikai elbutulás, demencia sújtja.

    Gyurcsány Ferenc szerint "Magyarországnak végtelenül romlott miniszterelnöke van." "A meggyőződés, a tisztesség semmi, a hatalom minden" - tette hozzá.    

    Gyurcsány Ferenc szerint Magyarországnak nem áll érdekében a paksi atomerőmű bővítése, ezért mindent meg kell tenni annak leállításáért, hasonlóan az Oroszországgal szembeni embargó fenntartásához.

  • Orbán Viktor miniszterelnök és pártja az orosz nemzeti érdekeket szolgálja ki Magyarország érdekei helyett, és a Jobbik is ugyanezt teszi - mondta Tordai Bence, a Párbeszéd szóvivője.

    Szerinte a magyar nemzeti érdekeket az szolgálná, ha minél gyorsabban csökkentenék, vagy megszüntetnék Magyarország energiaellátási függőséget Oroszországgal szemben. Ehhez képest Orbán Viktor egy lépést sem tett ebbe az irányba szerinte.

    Úgy értékelte, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor tárgyalása során semmilyen, a magyar érdekeknek megfelelő előrelépés nem történt, az orosz elnök látogatásának egyetlen célja az volt, hogy Putyin bebizonyíthassa: egy európai uniós és NATO-tagállamban királynak kijáró tisztelettel fogadják, ezzel demonstrálva, hogy "betette a lábát az ajtóba". (via MTI)

  • Egy moszkvai interjújában Szijjártó elismerte, hogy igyekszik minél több beszédet oroszul is meghallgatni, tanult valamennyit oroszul is az egyetemen, de hát nem volt módja gyakorolni. Ám láthatóan fejlődik orosztudása, a repülőtéren Putyint néhány szóval oroszul köszöntötte, az legalábbis jól hallható az M1 felvételén, hogy az elnököt az autóhoz kísérve azt mondja: „Пожалуйста”.

  • Orbán: Legnagyobb erény, ha az ember tudja, hol a helye

    Magyarország "nyílt és transzparens" viszonyra törekszik Oroszországgal, és minden évben egyszer áttekintik a kapcsolatot: tavaly Moszkvában, idén Budapesten. A legfontosabb Orbán szerint mégis az, hogy tudjuk, hol a helyünk, és ne szóljunk bele az orosz geopolitikai konfliktusokba.

  • Orbán: Nagyon reménykedem a jó európai-orosz együttműködésben
  • A Markó utca és a Bajcsy Zsilinszky sarkán 6-kor kezdődik majd az Együtt sípos demonstrációja, amit eredetileg a Kossuth térre hirdettek meg, és bár engedélyük volt, a TEK utasítására nem engedték be őket.

  • A rendőrök a Szent István Kórházba kísértek egy szülő édesanyát az M3-as autópályáról, írja a police.hu. A mentők fél kettőkor kértek rendőri segítséget, mert a nő a delegációs útlezárások miatt nem jutott volna időben kórházba. A terhes nőt megkülönböztető jelzéssel és felvezetéssel a kórházba kísérték. 

  • Még javában a gondosan kiválogatott újságírói kérdésekre válaszolt Putyin és Orbán, de a Fidesz már kiadta a közleményét  a találkozóról.

    Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója a sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, a kormánypárt sikeresnek és eredményesnek ítéli az Orbán-Putyin találkozót. "Nagy örömünkre szolgál, hogy az orosz elnök ismét Magyarországra látogatott" - írta, hozzátéve, Magyarországnak nehezen elképzelhető a gazdasági siker anélkül, hogy ne ápolna eredményes és kiegyensúlyozott viszonyt minden nagyhatalmi szereplővel, köztük Oroszországgal.

    Magyarország érdeke, hogy gazdaságilag elmélyítse az együttműködést Oroszországgal.

  • – mondta Putyin, aki szerint Oroszország bármilyen útvonal megvalósítására kész, ha kapnak rá garanciát. Mások kiszámíthatatlan reakciói miatt nem akarunk veszteségeket elkünyvelni – mondta a Déli Áramlatra utalva Putyin.

  • Kőolaj 75 százaléka, földgáz 65 százalékkal jön Magyarországra Oroszországból – kezdte kérdését az orosz újságíró, aki az iránt érdeklődött, hogyan lehet az együttműködést folytatni.

    Nekünk az a fontos, hogy az orosz nyersanyag Magyarországra minden körülmények között eljusson. Ezt az orosz elnök garantálja – mondta Orbán.

    A Dééli Áramlat újraélesztése érdekünkben állna, de ez nem magyarországon múlik. Magyarországot érdekelné a Török Áramlatban való részvétel, de akár az is, hogy az Északi Áramlaton keresztül kapjon földgázt.

    Alternatív forrásokat Horvátország és Románia adhatna, ám a két EU-s ország nem építette ki a visszaáramoltatásra is alkalmas vezetékeket, miközben Magyarország az ehhez alkalmas infrastruktúrát megvalósította – szúrt oda az EU-nak Orbán. A diverzifikáció jó dolog, de ha egyedül csináljuk, akkor marad a korábbi kapcsolatrendszer.

  • A minszki megállapodás érvényesítésében Magyarország érdekelt, mondta Orbán, aki szerint a béke csak ennek alapján lehetséges Oroszország és Magyarország közös szomszédjában, Ukrajnában.

    IMG 8502
    Fotó: Ajpek Orsi / Index

    A kormányfő hamar megemlítette az ukrán nyelvtörvény megváltoztatásának kijevi szándékával kapcsolatos kifogásait.

  • Putyin szerint a minszki megállapodás feltételeit Kijev nem teljesíti. Az elnök azt várja, hogy a nyugati világ kötelezze Ukrajnát a megállapodás teljesítésére.

  • Putyin szerint az ukrán fél provokálta ki a helyzet felforrósodását Avgyijivka térségében. "Azért most, mert az ukrán vezetésnek pénzre van szüksége" – mondta Putyin, mert így Nyugathoz agresszió sértettjének láttatva magát jelenik meg Ukrajna a potenciális hitelezők előtt.