Menyhért, Mirjam
10 °C
25 °C

Gulag-emlékművet kap Budapest

2017.02.07. 06:55

A tervek szerint november végére készül el a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok emlékműve, amely Budapest V. kerületében, az Október 6. utca mellett kap helyet – írta az MTI a Magyar Idők alapján.

Menczer Erzsébet fideszes parlamenti képviselő szerint az fekete gránitburkolatú obelszik 14 méter magas lesz, az áldozatokra stilizált szögesdrótok emlékeztetnek majd. „A szobor a nyolcszázezer Gulag-Gupvi táborba hurcoltak mellett a rendszerváltoztatásig tartó szovjet diktatúra magyar áldozatainak is emléket állít, határokon innen és túl egyaránt” – írta az MTI, minden eddiginél magasabb fogolyszámot idézve. 

Az emlékműre 451 millió forintot fordítanak, ebbe a projektkoordináció, a hatósági díjak és előkészület költségei, valamint az avatóünnepség is beletartozik. Magyarul, angolul, németül és oroszul feltüntetik majd rajta a "A szovjet megszállás áldozatainak emlékére" feliratot.

Az emlékmű felállításának konkrét terve néhány nappal az orosz elnök budapesti látogatása után fogalmazódott meg, bár az ötletet egy éves nyilvános pódiumbeszélgetések előzték meg.