György
2 °C
15 °C

Még egy iskolát nyit a Prezi alapítója

2017.02.15. 09:07 Módosítva: 2017-02-15 09:54:54

Szeptemberben Óbudán is iskolát fog nyitni Halácsy Péter, a Prezi nevű világcég egyik alapítója. Halácsy 2015-ben először óvodát hozott létre, miután barátaival úgy látták: alapjaiban kellene újragondolni a magyar oktatást. Ma már három lakásóvodát működtetnek Budapesten, amelyekben kis csoportokban, személyre szabottan próbálják fejleszteni a gyermekek kreativitását.

Tavaly nyílt meg a Prezi alapítójának első iskolája a Pozsonyi úton. A Budapest Schoolban 1-4. osztályos gyerekek tanulnak. Itt kis létszámú tanítás folyik kevert életkorú csoportokban, hogy a diákok egymástól is tanuljanak. Az oktatás nem a tantárgyak zárt rendszerében zajlik, hanem problémák, projektek, témacsoportok szerint. Az írott és beszélt magyar nyelv mellett egyszerre tanítják meg az angolt, és a 21. században nélkülözhetetlen digitális nyelvet. Fontos cél a gyerekek érzelmi képességeinek, együttműködő készségének fejlesztése, hogy boldog és alkotó felnőttekké váljanak. 

A tervek szerint idén szeptemberben Óbudán is nyitnak egy iskolát. Halácsy Péter az  Index kérdésére a pontos helyszínt egyelőre nem kívánta megnevezni, mert a helyiség bérléséről még nem zárultak le a tárgyalások.

Az újabb Budapest Schoolban első és második osztály indul 50 gyerekkel. Már legalább 400-an regisztráltak, hogy érdekelné őket az új intézmény. Halácsy Péter azt mondta: az első iskola létrehozásából azt tanulták meg, hogy

ha a tanároknak odaadnak egy helyet, kapnak hozzá támogatást, a pedagógusok igenis tudják, hogyan kell jó iskolát csinálni. 

Az új iskola vezetője Molnár Attila lesz, aki öt évig vezette az ország egyik legnagyobb civilszervezetét, a Bátor Tábort.

Fontos alapelv a Budapest Schoolban, hogy ne csak felső középosztálybeli gyerekek járjanak oda, legyenek középosztálybeli, alsó középosztálybeli és hátrányos helyzetű gyerekek is. Mivel hátrányos helyzetű gyerekeket nem nagyon tudnak az interneten toborozni, őket szociális munkások segítségével keresik meg, és igyekeznek „utánuk nyúlni”, mondta Halácsy Péter. Az iskolában a tandíj havi 120 ezer forint, de a szülő jövedelmétől is függ – a rosszabb anyagi helyzetben lévők kedvezményt vagy ingyenes oktatást kapnak.  

A Prezi alapítójának iskolái bevallottan kísérleti intézmények. Halácsy Péter szerint ez nem is lehet másként, hiszen a mostani gyerekeket 2040-re kell felkészíteni. Senki sem tudja ma megmondani, milyen tudás kell majd akkor, de két dolog biztos: egyrészt ezt nem lehet a 150-200 évvel ezelőtt megalkotott, és azóta toldozott-foldozott módszertannal megtanítani, másrészt a 20-30 év múlva jelentkező kihívások kezelésében a kritikai gondolkodás, a kreativitás, a világ dolgai iránti nyitottság biztosan segíthet. ”Azt már tudjuk, milyen a közoktatás. A mi kísérletünkről még nem tudjuk, merre halad, de mindent megteszünk azért, hogy jó legyen” – mondta Halácsy Péter.