Házi őrizetbe kerül a zuglói kokainos gázoló

2017.02.18. 12:36

Elutasította a bíróság az ügyészség előzetes letartóztatás meghosszabbítására irányuló indítványát, és egyúttal házi őrizetet rendelt el annak a nőnek az ügyében, aki november elején Zuglóban bekokainozva elütött egy idős férfit, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A férfi a helyszínen meghalt, a nőt két órával később egy szépségszalonban találták meg és vették őrizetbe a rendőrök - derül ki a Budai Központi Kerületi Bíróság közleményéből.

A bíróság álláspontja szerint továbbra is számolni kell azzal, hogy a nő elszökik, elrejtőzik, vagy újra hasonló bűncselekményt követ el, de megfelelő technikai eszközzel őrzött házi őrizetben nagyjából akkorára lehet csökkenteni ennek a valószínűségét, mint előzetese letartóztatásban.

A bíróság szerint az, hogy a szépségszalonba már a nő hívta ki a rendőröket, és az, hogy a házi őrizetsorán nem szegte meg a szabályokat, arra utal, hogy elég lesz házi őrizetben maradnia.