Nem engedik többé, hogy Miskolc a szűk lakásban nyomorgást büntesse

2017.02.22. 10:27

A Kúria megsemmisítette a közösségi együttélés szabályairól szóló miskolci önkormányzati rendeletnek azt a részét, amely alapján pénzbírság fenyegette azokat, akik nem tudják megengedni maguknak, hogy olyan lakásban lakjanak, amiben kényelmesen elférnének. A döntést január 31-én hozta meg a Kúria önkormányzati tanácsa, és a keddi Magyar Közlönyben hirdették ki.

A miskolci rendelet problémás része azt mondta ki, hogy 200 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható az a lakástulajdonos vagy bérlő, aki engedi, hogy vele lakjon más olyan lakásban, ami "életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas". A rendelet szerint márpedig életvitelszerű lakhatásra nem alkalmas az olyan lakás, ahol az egy főre eső lakrész kisebb, mint 6 négyzetméter.

Törvénysértő és az Alaptörvénnyel is ellentétes az az önkormányzati szabályozás, amely a közösségi együttélés alapvető szabályaiba ütköző magatartásnak minősíti annak lakhatását, akire nem jut 6 négyzetméter lakrész

– mondta most ki a Kúria. A Kúria szerint ez a szabályozás sérti a tulajdonhoz való jogot, és a társadalmi helyzet alapján történő megkülönböztetésre vezet, de sérti az esélyegyenlőség elvét is, mivel a szociális, oktatási lehetőségekhez való hozzáférés magyarországi lakóhelyhez kötött.

Miskolc egyébként évek óta, különböző jogi megoldásokkal próbálkozik a szűk lakásokban nyomorgó szegények elriasztásával, 2012-ben például egy lakcímbejelentési rendeletbe foglalták bele a 6 négyzetméteres korlátozást, és már akkor is razziákat tartottak. (Riportunkat itt olvashatja.)

A Kúria elé a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal vitte a miskolci rendeletet, miután több problémát is talált benne, de azoknak csak egy részét volt hajlandó kijavítani az önkormányzat a felhívásukra. A kormányhivatal többi kifogását a Kúria nem találta megalapozottnak.