Tényleg ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga
Fotó: Illyés Tibor / MTI
Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter az MTI kérdésére csütörtökön elmondta, valóban Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga. A tervet korábban a kormányzati sajtó szellőztette meg, ahogy azt is, hogy a KRESZ-vizsga is ingyenes lehet.
Balog most elmondta, hogy a kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén az első középfokú nyelvvizsga ingyenessé tételéhez, amire még ebben a ciklusban sor kerül. A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése még nem történt meg.
A miniszter arról is beszélt, hogy reményei szerint még ebben az évben megvalósulhat, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenesen biztosítsák a tankönyveket a diákoknak.