Magyar Nemzet: Letartóztatták Simonka György üzlettársát

2017.03.03. 16:51

Előzetes letartóztatásba került Simonka György fideszes országgyűlési képviselő egyik üzlettársa - írja az Mno.hu. A lap értesüléseit az ügyészség nem erősítette meg. A portál szerint a meg nem nevezett üzlettársat a Központi Nyomozó Főügyészég költségvetési csalás miatt folyamatban lévő nyomozásának keretében hallgatták ki február 23-án. 

Simonka György
Simonka György
Fotó: Huszti István

Az Mno felhívta Simonkát, akitől megkérdezték, hogy tud-e üzlettársa letartóztatásáról, de a képviselő nem kívánt nyilatkozni. A portál felidézi, hogy Simonkát biztosan nem hallgatták ki, mert őt védi a mentelmi joga. 

Azt biztosan lehet tudni, hogy a békési fideszes belharcként elhíresült ügyben Simonka György is érintett. Korábban azt írtuk, hogy a nyomozók házkutatást tartottak egy, a képviselőhöz köthető ingatlanban, Simonka szerint viszont nem történt ilyesmi. 

Simonka neve még Mengyi Roland ügyével kapcsolatban került elő. Eszerint Békés megyében ugyanis ugyanaz a pályázatíró cég a Public Sector Kft. bonyolította több nagy projekt előkészítését és pályáztatását, mint Mengyi ügyeit - írtuk korábban.