Iván
17 °C
32 °C

Ököllel ütötte az igazgató a gyerekek fejét

2017.03.03. 14:13

Tiltott módszerrel fegyelmezte az Álmosdi Bocskai István Általános Iskola igazgatója egy diákok közti csetepaté résztvevőit - tudta meg a Hajdú Online. Milbik István ugyan tagadja az ütéseket, de a meghallgatott diákok és szülők elmondása, illetve a tankerület lépése alapján megalapozott lehet az állítás, hogy megütötte az elsős-másodikos tanulókat.

Az eset múlt csütörtökön történt meg először az irodában, majd pénteken a folyosón megismétlődött. Utóbbinak szemtanúja is akadt, sőt: egy szülő megörökítette a minden előírást sértő fegyelmezés egy pillanatát. 

Az igazgató felemelt kézzel állította a falhoz a tanulókat. A diákok és a szülők elmondása szerint ökölbe szorított kézzel a fejükre is ütött. A Hajdú Online-hoz eljutott felvételen az látszik, amint a diákok a fal felé fordulva feltartott kézzel állnak, mint a rendőrségi motozásra várók. Az esetről az egyik érintett gyermek édesanyja tett bejelentést.

A Debreceni Tankerület komolyan vette a bejelentését: még aznap háromtagú vizsgálóbizottságot állítottak fel. Előbb Milbik Istvánt hallgatták meg, aki elismerte a felemelt kézzel történt sorakoztatást. Az igazgató ezt nem tartotta súlyos büntetésnek, ám tagadta, hogy a fejüket ütötte volna. 

Az igazgatót mentesítették a munkavégzés alól, és kezdeményezik vezetői megbízásának visszavonását.