Botka egy percig nem foglalkozik Gyurcsány választási ajánlatával

2017.03.04. 15:34

Nem gondolkodott sokat Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferenc választási ajánlatán. A DK vezetője a tisztújító kongresszusán azt üzente az MSZP-nek, "lehet, hogy sok a zászló, de egy a tábor, és egy jelöltet kell indítani, egy az egy ellen".

Vagyis Gyurcsány azt mondta, tudomásul veszi, hogy az MSZP külön listát akar, a DK is külön listát indít, de a 106 egyéni választókerület mindegyikében egy-egy jelölt kell, tehát koordinált indulás a Fidesz ellen. Gyurcsány azt szeretné, ha közös egyéni jelöltjei lennének az MSZP-vel.

Botka László az Indexnek nem sokkal az ajánlat elhangzása után így reagált erre:

az egyre több, liberális kispárt vitájába nem akarok beavatkozni.

Vagyis a DK-t liberálisnak és kis pártnak tartja. Botka nem mondta ki konkrétan, de ez értelemszerűen azt jelenti, hogy nem kíván foglalkozni az ajánlattal a koordinált indulásról. Erről tehát nem is kezd egyeztetésbe. Botka azt mondta,

a következő hetekben az általam meghirdetett új baloldali programot szeretném megismertetni.

Botka két héttel ezelőtt beszélt arról, hogy mit csinálna, ha kormányra kerülne. A a kormányának első dolga lesz az egészségügy rendbetétele, az oktatás megújítása, illetve a leszámolás "az urizálással.

Botka emellett ilyen konkrétumokat említett: megvizsgálná a feltétel nélküli családi alapjövedelem lehetőségét (ezt Gyurcsány erősen kritizálta a mostani beszédében);  és új típusú extra adót vezetne be a gazdagok számára.