Mégsem indít családtudományi mesterképzést a kormány a Corvinuson

2017.03.09. 15:44

Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter nőnapon jelentette be, hogy a kormány családtudományi mesterképzést indít ősztől a Corvinus Egyetemen. A szak egyértelmű válasz az ELTE társadalmi nemekkel (gender) foglalkozó új képzésére. 

Mi visszautasítjuk a társadalmi nemekről alkotott elképzeléseket, és a társadalmi szerepeket kutatjuk. Erre valók a családtanulmányok

– mondta a miniszter tegnap a Magyar Tudományos Akadémia nőnapi konferenciáján. 

Csakhogy a Balog által belengetett kutatás egyelőre várat magára. A Népszava megkereste a Corvinust, amelynek illetékesei közölték: idén ősszel még csak a szakot meglapozó szakirányú továbbképzést tervezik, de az ehhez szükséges kimeneti követelmények összeállítása is még csak véleményezési fázisban tart. 

Balog tegnapi bejelentése már alapból furcsa volt, mert a szakirányú felvételik határideje február 15-e volt. 

De ha nem is idén ősztől, később várhatóan lesz ilyen szak a Corvinuson, mert mint az egyetem közölte a Népszavával: nyitottak egy ilyen, a nemzetközi „family studies” mintájára megvalósuló képzés indítására. 

A Corvinus azt is közölte, hogy a családtudományi mesterszak tervezett programja alatt statisztikát, kutatási módszertant, családpolitikát és többek között családszociológiát fognak tanulni a hallgatók. 

A cél, hogy a végzett hallgatók képesek legyenek a családok vizsgálatára fókuszáló tudományos tevékenységre, a demográfiai kihívásokra adandó tudományos igényű válaszok kidolgozására és a családokat érintő szakpolitikai koncepciók, intézkedések hatásainak elemzésére

– írta az egyetem a lapnak. Az ELTE-n induló gender szakról itt írtunk bővebben.