Zsanett, Janka
14 °C
30 °C

Botka: El kell indulni a vagyonegyenlőség felé

2017.03.14. 07:55

Gyurcsány Ferencnek sokadszor üzenve közölte Botka László: nem kíván az egyéni érdekeknél leragadó liberális pártvezetőkkel egyezkedni és megállapodni, ehelyett a választókkal tárgyal. Az MSZP kormányfőjelöltje a Népszavának adott interjúban elmondta, ellenkező esetben semmire sem számíthat az ellenzék 2018-ban. Ez tehát azt jelenti, hogy hiába várják a baloldali pártok, mikor keresi meg őket Botka, a szocialista politikus most kimondta, hogy ez nem fog megtörténni.

„Nem egymással kell szórakoznunk, üzengetnünk, nem az összefogósdit kell eljátszanunk, amit tettünk 2013-ban.

Abból '14-ben sem volt siker, 2018-ban pedig még kevésbé lehet. Nincs más út, az időpocsékolás helyett politizálnunk kell, s az emberekkel foglalkozni, valóban képviselni őket

– Szeged polgármestere ezért március 14-től országjárásba kezd. A május 1-jéig tartó program első állomása Miskolc lesz.

Botka szerint 2018 sorsfordító, a Fidesz akár kétharmadot is szerezhet, ha az ellenzék nem szedi össze magát – pedig a többség nem akarja Orbán Viktor rendszerét, a feszültség gyűlik.

De az ellenzék beszorult a Nagykörútra és az üzengetés terepét adó tévéstúdiókba, az ellenzéki kispártok elfelejtettek érdemben politizálni – és le is mondtak arról, hogy nyerjenek 2018-ban, ezért a legutóbbi forgatókönyvet megismételve csak bejutni akarnak a parlamentbe.

Kéne ellenzéki összefogás, de Botka ne erőlteti, bár az ajtót nyitva hagyja. A baloldalnak szembe kellene néznie a hibáival. De „Gyurcsány Ferenc ma épp azt mondja, nem igaz, hogy hibákat követtünk el, de ha mégis, akkor meg megbűnhődtünk értük. Bárcsak igaza lenne, de nincs, mert noha nem egymás minősítésével kellene foglalkoznunk, az egyértelműen látszik, hogy a választópolgárok hogyan gondolkodnak a munkánkról, s rólunk.

A választópolgárok egyrészt máig nem bocsátottak meg,

másrészt pedig garanciát várnak arra – mert nemcsak kormányváltást akarnak, hanem érdemi változást is  –, hogy nem a 2010 előtti kormányzás fog visszajönni, nem az a politika.”

Vagyoni egyenlőség is cél

Markánsan baloldali politikát hirdetett meg Botka, mondván, a kizárólag esélyegyenlőségre építő, harmadik utas politika, Tony Blair, Gerhard Schröder, Gyurcsány Ferenc politikája megbukott.

A baloldalnak az esélyegyenlőséget, az állampolgárok jogi egyenlőségét és a vagyoni egyenlőséget egyaránt képviselnie kell.

„Az új baloldali politikának igenis

kell a vagyoni egyenlőség irányába tenni, mert különben a társadalmi olló annyira szét fog nyílni, hogy szétfeszíti a nemzetet. Én nem teljes vagyonegyenlőséget hirdetek: nem vagyok kommunista, nem gondolom, hogy ezt erőszakkal meg lehet, vagy meg kell valósítani.

Én szociáldemokrata vagyok, éppen ezért azt viszont határozottan állítom - és ebben vitában állok a liberálisokkal -, hogy igenis erős, beavatkozó államra van szükség.”

 Ezen kívül progresszív adózásra, mert a szűk vagyonos réteg nem vállal eleget a terhekből. Botka szerint rég itt az idő a terjedő szegénység ellen harcolni: a lakosság 50 százaléka egyik napról a másikra él, további 45 minimális megtakarításai ellenére sem éri el az európai középosztály szintjét, azt csak az ország öt százaléka  üti meg.

Botka szerint a baloldali fordulatra van esély, ezt mutatja Martin Schulz vezetésével a német szociáldemokraták németországi erősödése is. Eközben „2017 elejére kezdett egy olyan kép kialakulni, hogy Orbán kihívója nem más, mint Vona Gábor. Ez óriási veszély, mert valójában a Jobbik ugyanolyan, mint a Fidesz. Csak azért tűnik kevésbé veszélyesnek, mert nincs hatalmon” – mondta Botka.