A Momentum pártokkal nem szövetkezik

RS13984 KR 20170123 0330
2017.03.28. 11:01

Csupán reggel jelent meg az interjú az Indexen Juhász Péterrel, az Együtt elnökével, amelyben azt ajánlja, legyen egy új pólus,  induljanak közös listán a 2010 előtti világot elutasító pártok. Két-három óra alatt azonban ki is derült, hogy ebből az elképzelésből a világon semmi nem lesz.

A megszólított pártok közül ugyanis már a Momentum és az LMP is jelezte az Indexnek, hogy nem kérnek az új pólusból, és ebből a szövetségből. A Momentum ragált a leggyorsabban. Hajnal Miklós szóvivő azt monta: 

A Momentum az emberekkel szövetkezik, nem a pártokkal.

Ez tehát azt jelenti Hajnal Miklós szerint, hogy "nem lehet szó ilyen jellegű összefogásról, ezt már többször egyértelművé tettük".

Mínusz egy párt.

Ezután következett az LMP elutasító üzenete. Ungár Péter, az LMP elnökségi tagja az új pólusos felhívást úgy kommentálta: "Juhász Péter is hatalomtechnikázik egy évvel a választások előtt". Az LMP szerint Orbán Viktor érdeke az, hogy az ellenzék listákról, mandátumukról és technikákról beszéljen, nem pedig arról, milyen Magyarországot ajánl a választóknak.

Az LMP kongresszusi határozatban döntött az önálló indulásról, vagyis nem kíván senkivel közösen indulni. "De minden párt és szervezet támogatását várjuk, hogy segítsen megakadályozni a paksi bővítést" - mondta Ungár.

Az LMP szakpolitikai kérdésekben szívesen egyeztet bármely ellenzéki parttal, mandátumukról nem.

Mínusz két párt.

A 444 később megkérdezte a Kétfarkú Kutya Pártot is, akik szintén elutasították az új pólust, ők egyáltalán nem közösködnének senkivel. "Mi csak olyan pártokkal tudunk együttműködni akikkel hasonló a programunk, ilyen jelenleg nincsen Magyarországon, senki nem akar hegyet építeni vagy az örök életet bevezetni. Az univerzumban persze vannak ilyenek, mint például a Szíriuszi Sörpárt vagy a Ganümédeszi Galaktokolinalista Párt, velük elképzelhetőnek tartjuk a jövőbeni együttműködést" – írták.

Mínusz három párt.

Juhász Péter az interjúban egy 10-es skálán 6-7-re saccolta az esélyét, hogy létrejön egy ilyen összefogás. 

FRISSÍTÉS!

A Párbeszéd társelnöke, Szabó Tímea azt mondta az Indexnek az új pólus ötletéről, hogy a Párbeszéd hisz az együttműködésben, az előválasztást is ezért kezdeményezte. A párt stratégiájáról a döntést az április taggyűlésükön hozzák meg. Szabó úgy fogalmazott,

minden olyan stratégiát támogatunk, ami a választók bevonását, a kormányváltást és a politika megújítását segíti.

Ez tehát a Momentum és az LMP reakciójával szemben nem elutasítás.

Borítókép: Hajnal Miklós, a Momentum szóvivője. Fotó: Karancsi Rudolf / Képszerkesztőség