Előd
7 °C
16 °C

MSZP-elnök a kételkedőknek: Mondjanak jobbat Botkánál!

2017.03.28. 16:58

Az MSZP 2018-ban meg fogja nyerni a választást - mondta/jósolta/vizionálta Molnár Gyula pártelnök kedden Sopronban az MTI tudósítása szerint. 

A pártelnök kijelentése elég nagy magabiztosságról árulkodik, az MSZP ugyanis az összes kutatás szerint legalább 20-25-30 százalékos elmaradásban van a Fidesztől a biztos pártválasztók között.

Molnár Gyula azonban bízik abban, hogy a Fidesz leváltható, az ország pedig megjavítható. A pártelnök azt is elárulta, hogy lát esélyt pártja választási győzelmére. 

ha közösen indulnak az ellenzéki pártok a Fidesz és a Jobbik ellen, közös miniszterelnök-jelölttel és közös listával.

Aki más megoldást javasol, az nem akar igazán nyerni" - jegyezte meg Molnár Gyula. Ez a kijelentés azért meglepő, mert Botka László miniszterelnök-jelölt épp pár hete szállt bele Gyurcsány Ferenc DK-elnökbe, majd bejelentette, hogy egyáltalán nem folytatja a tárgyalásokat az ellenzéki pártokkal. Korábban persze Botka és az MSZP elnöke is azt ismételgette, közös listára van szükség a Fidesz ellen, ám az elmúlt hetek történései alapján egyre kevésbé látható, hogy fog ez összejönni.

Molnár Gyula is üzent a balos pártoknak, vagy ahogy ő nevezte, a "kételkedőknek". Nekik azt javasolja, hogy

első körben a miniszterelnök-jelölt kérdéséről nyilatkozzanak, hogy van-e jobb javaslatuk Botka Lászlónál.

A következő körben a 106 egyéni választókerület jelöltjeiről lehetne egyeztetni, végül pedig a listáról. Juhász Péter új pólus-tervét, amelyről az Indexnek beszélt az Együtt elnöke, Molnár Gyula a beszámoló szerint nem kommentálta.

Májusban bemutatják a programokat

Felidézte viszont, hogy március 14-én hirdették meg Tegyünk igazságot! nevű országjáró politikai programjukat, amelynek keretében április végéig Botka Lászlóval az összes megyei jogú városba és kisebb településekre is ellátogatnak, hogy felhívják a figyelmet a társadalmi és a régiók közti különbségekre. 

A párt javaslata szerint ezeken az egyenlőtlenségeken úgy lehetne javítani, ha a százmillió forint feletti vagyonnal, egymillió forint feletti havi jövedelemmel és tízmillió forintnál értékesebb autóval vagy egyéb luxusvagyontárggyal rendelkezőket megadóztatnák. Az úgynevezett luxusadóból Molnár Gyula szerint 300 milliárd forint folyhatna be az államkasszába. 

Az országjárás során szerzett tapasztalatokat pedig bele építik az egészségügyre, az oktatásra és a nyugdíjasok helyzetére vonatkozó programjukba, amelynek elemeit várhatóan május 1. és május 27. között mutatják be.