Elkészült a terv a budapesti kórházak átalakításáról

2017.03.28. 11:01 Módosítva: 2017.03.28. 11:06

Elkészült a budapesti kórházak átszervezéséről szóló koncepció, amely alapján 2025-re a három „szuperkórház” mellett az összes fekvőbeteg-intézményt korszerűsítenék, írja a Magyar Idők. A fejlesztési tervet március 31-ig kell a kormány elé terjesztenie az Emberi Erőforrások Minisztériumának. A tervekről már korábban részletesen beszámolt az Index.

Ezek a legfontosabb tervek:

  • Három kiemelt, 0-24 órában sürgősségi ellátást nyújtó "szuperkórház" lesz: Észak-Pesten a Honvédkórház, Dél-Pesten a Szent István-Szent László kórház, Budán pedig új kórház épül. 
  • Új budai szuperkórházA Dobogó nevű részen építenek egy 1058 ágyas modern tömbkórházat. Ide költöztetnék át a Kútvölgyi úti klinikai tömb összes osztályát, a Semmelweis Egyetem Tűzoltó- és Bókay utcai gyermekklinikáját, az egyik női klinikát, valamint a nagy traumatológiát és az idegsebészetet a Szent János Kórházból.
  • Honvédkórház: új tömb és épületszárny épül. Ide költöztetik a Podmaniczky utcából az egykori MÁV-kórház osztályait.
  • Szent István- és Szent László kórház: a Nagyvárad térre egy 1300 ágyas új épülettömb épül, a centrumhoz csatlakozik a közeli Országos Kardiológiai Intézet. Ez a centrum országos kardiológiai, infektológiai, hematológiai és traumatológiai központ lesz a közeli Heim Pál Kórházból kialakítandó gyermekgyógyászati intézettel együtt.
  • A három nagy centrum építése még jövőre sem kezdődhet meg, de az enge­délyeztetés már befejeződhet.  
  • Kútvölgyi kórház: a  kiürülő kórházépület felújítása után egy 550 ágyas kórházat alakítanak ki, ami a közép-budai régió lakosságát látja el.  Ide telepítenék át a Szent János Kórház a kisebbik traumatológiai osztályt, a szülészet-nőgyógyászatot, a koraszülött- és a gyermekosztályt, a neurológiát és a kisebb manuá­lis szakmákat. Ide költöznének a Szent János kórház szakrendelései, ezzel a XII. kerületnek lenne végre önálló rendelőintézete.  
  • Szent János Kórház: a jövőben krónikus és rehabilitációs ellátást végeznek itt 300 ágyon, miután a régi pavilonépületeket felújítják. 
  • Hosszabb távon 10 kórházi telephelyet ürítenek, ki köztük a  volt MÁV-kórházat, a László-kórház jelentős részét vagy a Péterfy-kórház egyik telephelyét.  Épületek bontanak el a  Haller úton és a Honvédkórházban is.   
  • A nagy centrumokhoz társkórházak csatlakoznak, ezek fejlesztésére már idén 40 milliárd forintot szánnak, illetve uniós forrásból 11 milliárdot épületenergetikai fejlesztésekre.  2018-ban további 50-55 milliárdot fordítanak ezeknek a kórházaknak a fejlesztésére. 
  • Az új kórházi struktúra 2025-re alakulhat ki.