Nemrég költöztek be a szexrabszolgatartók a Bimbó úti házba

2017.03.28. 12:18

Korábban egy spanyol család bérelte azt a Bimbó úti házat, ahonnan hétfő kora este a rendőrök thaiföldi szexrabszolgákat szabadítottak ki - tudta meg az Index a szomszédoktól. A ház tulajdonosa egy budapesti vállalkozó, aki a tulajdoni lap tanúsága szerint 2000 óta tulajdonosa a háznak, akkor építtette. 

A tulajdonos személye azért érdekes, mert 2015-ben azzal került be a hírekbe, hogy a II. kerületi önkormányzat fideszes polgármestere, Láng Zsolt az ő balatoni házában nyaralt, miközben a vállalkozó által vezetett építőipari cég 2006 óta több százmillió forint értékben nyert közbeszerzést a kerülettől. A polgármester akkor elismerte, hogy a vállalkozó házában nyaralt, ugyanakkor maga a vállalkozó tagadta, hogy köze lenne a közbeszerzéseket nyerő céghez. Arra viszont nem tudott magyarázatot adni, hogy akkor miként szerepelhet a neve és a telefonszáma a cég honlapján a vezetők között. (Ez a 2014-es dokumentum időközben eltűnt a cég honlapjáról.)

A Bimbó úti, kimondottan rendezettnek tűnő, nyeles telken épült házban a szomszédok nem tapasztaltak különösebben nagy mozgást, amióta nemrég a spanyol család kiköltözött onnan. Az egyik szomszéd szerint azért sem volt látható mozgás a kamerával felszerelt házban, mert az új bérlők egy furgonnal közlekedtek, meglehetősen diszkréten. Az utcában élők az Indexnek azt mondták, fogalmuk sem volt arról, kik laktak a házban, ők is csak a hétfő esti híradókból értesültek a rendőrségi akcióról. 

A házhoz közel található egy, főleg külföldi gyerekek számára létrehozott óvoda, azzal szemben pedig a jemeni nagykövetség. A Bimbó út ezen szakasza kifejezetten csendes, ezért is hallhatta meg az egyik szomszéd a házban fogvatartottak segélykiáltását. Úgy tudjuk, hogy a szexrabszolgák között férfiak és nők egyaránt voltak.

A lakók szerint legalább 18 rendőrautó szállta meg az utcát és egy rohamkocsi még kedd reggel is ott állt annak a háznak az udvarán, ahonnan a szexrabszolgákat kiszabadították. Nem csak a Bimbó úton jelentek meg a rendőrök, hanem a környező utcákban is, az ott élők szerint azért, mert nem akarták, hogy bárki is megszökjön azok közül, akiknek köze lehetett a bűncselekményhez. A házban kedd délelőtt is volt mozgás, a kapucsengőt egy férfi vette fel, aki azonban nem akart nyilatkozni. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányságra hétfő délután negyed négykor érkezett bejelentés, amelyben a bejelentő elmondta, hogy a szomszédságában lévő házból segítséget kérnek. A fővárosi rendőrök a helyszínen megjelentek és a házban tartózkodó összesen 35 thaiföldi nőt és férfit tolmács útján meghallgatták. Az általuk elmondottak alapján a rendőrség személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.