Amerikába utazik a CEU rektora erősítésért

2017.03.30. 14:45

Az CEU hallgatói csütörtök délután kaptak egy emailt Michael Ignatiefftől, a CEU rektorától, amiben azt írja, hogy vasárnap Washingtonba utazik, hogy az ügyet az amerikai jogalkotók és a média elé tárja - tudta meg a Hvg.hu

Levelében megköszönte a túláradó támogatást és az ötleteket arról, hogyan tudnának minél több ember maguk mellé állítani. Arról is írt, hogy tegnap este az egyetem magyar ügyekért felelős rektorhelyettesével, Enyedi Zsolttal együtt találkozott Palkovics László közoktatási államtitkárral, de továbbra is aggódik, hogy a kormány nem teljesen érti a javasolt törvénymódosítás horderejét, és nem érti, miért van rá szükség. 

Azt állítja, készek fenntartani a párbeszédet a kormánnyal, de nem hajlandóak elfogadni, hogy a tárgyalások alapja a benyújtott törvénytervezet legyen.

Segítséget is kért a hallgatóktól: "Szükségünk van a segítségetekre, hogy megismertessük ügyünket, és megosszuk azt barátainkkal és kollégáinkkal az egész világon. Beindítottuk a #istandwithCEU cím alatt futó honlapot, amin mindenkit arra ösztönzünk, hogy küldjön a szolidaritását kifejező levelet a magyar kormánynak" - írta.

A rektor szerint egy nyilvános tüntetés csak felesleges kockázatot jelentene az egyetem számára.  Csütörtökön pletyka szinten elterjedt, hogy este tüntetés lesz a CEU mellett. Helyszínként a Kossuth tér, aztán a CEU épülete merült fel.