Illegális vadászatok szervezői ellen emeltek vádat

2017.03.31. 10:57

Külföldieknek illegális vadászatokat szervező csoport tagjai ellen emeltek vádat Hódmezővásárhelyen, írja az MTI a Csongrád megyei főügyészség közleménye alapján. A terhelteket jelentős, illetve nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás, közokirat-hamisítás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolják.

A vádirat szerint az illegális vadászatokat ketten szervezték, a többiek szállítóként, résztvevőként segítették őket. A svájci, francia, olasz, osztrák, dán és német sértettek őzbakra kívántak vadászni, az elejtett állatok trófeáit pedig haza akarták vinni. A vádlottak hét alkalommal korábban zárt térben tartott, ivartalanított őzbakokat vittek közvetlenül a vadászat előtt az elejtés helyére, ezt azonban a külföldiekkel nem közölték.

A trófeákat a vádlottak nem vitték a vadászati hatóság elé hivatalos bírálatra. A külföldiek az elejtett vadak után abban a hiszemben fizettek - mintegy 119 millió forintot - a vádlottaknak, részben közvetítőn keresztül, hogy a trófeák hivatalosan megilletik őket. A jogszerűtlenségek leplezése érdekében a vádlottak a hamis lőjegyzéket, illetve trófeabírálati lapot készítettek - tudatta az ügyész.