Orbán már 2014-ben megmondta: Nem butaságból fakad

A konfliktusok, amik elénk kerülnek, nem véletlenszerűek, nem butaságból fakadnak – bár időnként ilyen is lehet közöttük –, hanem alapvetően egy állam újraépítésének, öndefiníciójának folyamatával szükségszerűen együtt járó viták

- ezt Orbán Viktor mondta 2014-ben az erdélyi Tusnádfürdőn, a Bálványosi Szabadegyetemen. Ez az az évente megrendezett esemény, ahol a jobboldali értelmiség színe-java összejön, előadásokat hallgat, bulizik. A kormányfő 2014 nyarán elemében volt, hiszen nem sokkal volt túl a parlamenti választáson, ahol a Fidesz ismét kétharmaddal győzött és egy újabb négyéves ciklusnak nézett elébe. Orbán nyeregben érezte magát, és megragadta az alkalmat, hogy őszintén beszéljen a terveiről, arról, mit akar kezdeni az országgal.

A nagy port kavart beszéd legfontosabb állításai a következők voltak:

• Magyarországon újra kell szervezni az államot.
• Ennek az államnak illiberális államnak kell lennie. A liberális demokráciát az illiberális demokráciának kell felváltania.
• Ez az illiberális állam felépíthető az Európai Unión belül, emiatt nem fogják Magyarországot kizárni az unióból.
• Szembe kell szállnia az államnak azokkal a civilekkel, akik "külföldi érdekeket" szolgálnak.

A tusnádfürdői beszéd után Orbán nem tétlenkedett, sorozatos intézkedései igazolják, hogy komolyan gondolja azt, amit mondott. Ahogy az is egyre inkább bebizonyosodik, hogy tényleg létrejöhet egy illiberális állam az EU-ban - ahogy ezt 2014-ben jósolta.

Állam az álomban

Orbán illiberális államot akar. Nem az ellenzék állítja ezt, nem a nemzetközi sajtó értelmezi így a cselekedeteit, nem mások magyarázzák bele a politikájába ezt a tervét, hanem ő maga mondta el nyíltan 2014-ben. Az illiberális demokrácia fogalmát Fareed Zakaria újságíró vezette be a politológiába 1997-ben. A Foreign Affairsben megjelent cikkének lényege, hogy csak Nyugaton (Amerikában és Nyugat-Európában) magától értetődő, hogy a demokrácia (a pártok közti jogszerű, szabad választáson alapuló népuralom) liberális is egyben, vagyis védi az egyén törvényes jogait, a hatalmi ágak egymás fékeként és ellensúlyaiként különválnak, sajtó-, szólás- és vallásszabadság van, amit a jog uralma garantál. 

Az alapvető különbség Orbán és Zakaria felfogása között, hogy Orbán pozitív fényben láttatja a gazdaságilag viszonylag sikeres nem liberális demokráciákat, Zakaria az elvileg demokratikusan megválasztott, de az emberek jogait a gyakorlatban mégis eltipró, valójában önkényuralmi, autokratikus rezsimeket működtető vezetőket negatív példaként hozza fel. 

Azt nem tudni, hogy Orbán őszintén hisz-e abban, amit Tusnádfürdőn 2014-ben elmondott, vagy csak abban hisz őszintén, hogy hatalmának és pozíciójának megőrzéséhez elengedhetetlenül szükséges az illiberalizmus. De a végeredmény szempontjából ennek nincs jelentősége. 

Vannak arra utaló jelek, hogy Fidesz pozíciójának bebetonozása már a kétezres évek közepén kulcsfontosságú volt számára. Még 2005-ben például, amikor a jelenlegi pénzügyminiszter, Varga Mihály egy találkozót szervezett Orbán és többségében liberális közgazdászok között, a jelenlevők egy dologra emlékeznek tisztán a mostani kormányfő beszédéből. Orbánt nem a gazdaságpolitika érdekelte, hanem a hatalomtechnika. Úgy látta, hogy egy gazdaságpolitika csak akkor lehet sikeres, ha a kormányzó párt hosszú távra biztosítani tudja a hatalmát. Erre, mármint a hatalom megszilárdítására az illiberális álam modell valóban megoldás lehet. Ez a gondolkodás a gazdaságpolitikában is teret nyert. És persze már 2014 előtt is a háborús retorika uralta a kormányzást: háború a bankok, a multik, a rezsi és Brüsszel ellen. De csak 2014 nyarán tette Orbán egyértelművé, hogy ez a politika nem véletlenszerű és messze nem csak a pillanatok uralásáról szól. 

A tusnádfürdői beszéd óta eltelt három év pedig bebizonyította: Orbán nem viccelt. A kormányzati retorikában valóban megjelent mintaként Oroszország és az orosz propaganda által terjesztett nyugatellenesség, az ezt hirdető "szakértők" a közmédia sztárjaivá váltak. A civileknek a kormány nekiment és ahogy Oroszországban, úgy már itt is külföldi ügynököknek bélyegzik meg őket. Soros Györgyből közellenséget akar a kormány csinálni, a milliárdos által alapított CEU ellen pedig törvényt hozott, hogy minél nehezebb helyzetbe hozza. Az összeesküvés-elméletek, a bűnbak-keresés napi politikai rutinná vált.

A nép ellensége a külföldről fizetett álcivil ügynök

A CEU ellehetetlenítését célzó törvényt a magyar kormány igyekszik azzal védeni, hogy az nem a liberális szellemiség ellen van, szó sincs boszorkányüldözésről, a törvényt bíráló nyugati országok - köztük Németország vezetése -, a sok tudós, az akadémiai világ teljes egésze félreérti, ami történik. Azért érti félre - érvelnek -, mert Soros György, akinek a keze mindenhova elér és aki mindenkit mesterien manipulálta, félrevezette őket. 

Ez a magyarázat persze több sebből vérzik. A kormány azt próbálja magyarázni, hogy a törvény nem a CEU ellen van, nem diszkriminatív, miközben Soros Györgyöt sejti vagy sejteti a nemzetközi bírálatok mögött. Pedig egyszerűbb lenne, ha legalább annyira őszinték lennének, mint néhány hónapja Németh Szilárd fideszes politikus volt, aki a civilek eltakarítását szorgalmazta. Valójában ugyanis nincs mit szépíteni Németh mondatain, a kormányzat célja ez. Olyannyira, hogy ezt maga Orbán Viktor jelentette be a 2014-es beszédében. Akkor úgy fogalmazott, hogy az illiberális állam kiépítésének vannak akadályai, egyik példának a civileket hozta fel:

Nagyon fontos tehát, ha újjá akarjuk szervezni a liberális állam helyett a nemzeti államunkat, akkor világossá kell tenni, hogy itt nem civilekkel állunk szemben, nem civilek jönnek velünk szemben, hanem fizetett politikai aktivisták, akik külföldi érdekeket próbálnak Magyarországon érvényesíteni.

A CEU-ellenes törvény, és a civilekről szóló, őket regisztrációra kötelező javaslat tehát nem véletlenszerű, ahogy Orbán fogalmazott, "nem butaságból fakad", akkor sem, ha szembe megy a józan ésszel. Ellenkezőleg: Orbán 2014-ben megmondta: ez szükségszerű ahhoz, hogy az államot újraépítse. Ahogy Orbán mondta, "a konfliktusok, amik elénk kerülnek, nem véletlenszerűek, nem butaságból fakadnak". 

Azon túl persze, hogy mindez rengeteg kárt okoz és okozhat az országnak, mindez egy illiberális állam felépítője számára sokkal inkább pozitív visszajelzés. Akárcsak az, ha azzal fenyegetik a szövetségesei, hogy elszigetelődik. Mert ha nem fenyegetné őt az elszigetelődés, akkor az annak bizonyítéka lenne, hogy nem vállalja fel az illiberális állam kiépítésekor nélkülözhetetlen konfliktusokat. 2014 óta látjuk, hogy Magyarország külpolitikája is ehhez az új államhoz igazodott, amiatt már senki nem kapja fel a fejét, ha Szijjártó Péter minisztériuma berendeli valamelyik nyugati állam nagykövetét. 

Az illiberális állam kiépítésének lépései józan ésszel valóban butaságnak tűnnek. Képzeljük el például, hogy igaza van a kormánynak és a Magyarországon tevékenykedő, Soros alapítványának pénzéből közvetve vagy közvetlenül támogatott szervezetek valóban nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek. Ha ez így van, vagy ha ez a politika gyanúja, akkor ez nemzetbiztonsági ügy és a titkosszolgálatok, az elhárítás feladata ennek feltárása. Ezeknek a szerveknek jogalapjuk van arra, hogy feltárják, igaz-e a kormányzati félelem vagy csak paranoia mindez. Ha bizonyítékokat találnak arra, hogy itt valóban egy államellenes cselekményről van szó, akkor a konkrét esetekben el kell járniuk anélkül, hogy mindenféle bizonyíték nélkül és általánosan járassák le és kiáltsák ki hazaárulónak a civileket.

Minden épeszű ember tudja, hogy csak azért, mert a kormányzat politikájával szembe megy, esetleg a korrupciót feltárja egy külföldről támogatott szervezet, még nem jelenti azt, hogy külföldi ügynök, kém vagy ehhez hasonló lenne. Egy nem illiberális demokráciában a nemzetbiztonsági szerveknek anélkül is rálátásuk van a civil szervezetek finanszírozására, hogy azok nyilvánosan feltüntetnék a külföldi támogatásaikat. Arról már nem is beszélve, hogy ha egy idegen állam vagy szervezet valóban tart a nemzet biztonságára veszélyes befolyásoló ügynököket, akkor az nem az adott ország hivatalai által lekövethető, legális csatornákat használja a kifizetésre. 

Orbán már 2014-ben tudta, hogy az állam újjászervezése, a demokrácia "illiberalizációja" nem lesz zökkenőmentes, konfliktusokat szül majd. Ezért naivitás azt gondolni, hogy meghátrál és visszatáncol, ha külföldről nyomást gyakorolnak rá. A kormányfő szent meggyőződése, hogy az EU-ban is végig tudja vinni az álmát és olyan országok államberendezkedését honosíthatja meg Magyarországon, mint amilyen Törökország, Oroszország, Kína vagy éppen Szingapúr. Ő maga említette ezeket az országokat, mint sikeres illiberális államokat, követendő példákat. 

Amikor az Európai Uniót szóba hozom, nem azért teszem meg, mert azt gondolnám, hogy az Európai Unión belül ne lehetne egy illiberális, nemzeti alapokon álló új államot fölépíteni. Szerintem ez lehetséges. Az európai uniós tagságunk ezt nem zárja ki

- mondta 2014-ben. 

Igaza lett? Ha azt nézzük, hogy a magyar kormányfőt Brüsszel egyelőre nem tudja megakadályozni abban, hogy az illiberális államot kiépítse, akkor igen. Persze épp ez szüli az egyik legnagyobb ellentmondást a kormányzati kommunikáció és a brüsszeli valóság között: a kormány az illiberális állam építgetése közben az egyik ellenségnek Brüsszelt jelölte ki, azt sulykolván, hogy az EU veszélyezteti Magyarország szuverenitását. De vajon mekkora veszélyt jelent az unió egy tagállam szuverenitására, ha még azt sem tudja vagy akarja megakadályozni, hogy az adott tagállamban illiberális állam épüljön ki, ráadásul uniós pénzből?

Bár vannak mozgolódások az EU-n belül, hogy valamilyen formában kordában tartsák Orbánt, és noha egy-egy intézkedésnél meghátrál a kormányzat, ha a nagy egészet nézzük, akkor az illiberális állam kiépítése gőzerővel zajlik - ahogy erre nemrég a berlini székhelyű Democracy Reporting International intézet felhívta a figyelmet. Az Alkotmánybíróság a kormánynak kedvező ítéleteket hoz. Soha ennyi magyar nem keresett jogorvoslatot Strasbourgban. A közmédia gyakorlatilag teljesen a kormány szócsövévé vált. Sokkal többe került a kvótanépszavazás, mint a Brexit-kampány. Orbán barátai a közbeszerzések nyertesei. És ha ez még nem lenne elég: Magyarország demokráciaszintje romlott a leglátványosabban az elmúlt tíz évben a Visegrádi országok között is, a korrupció pedig sosem látott méreteket ölt.

Orbán valószínűleg számolt azzal is, hogy az EU-ban az Európai Néppártnak (EPP) szüksége van a Fideszre. A Fidesz ugyan komoly bírálatokat kapott a CEU-balhé miatt saját EU-s pártcsaládjától, mégsem nem akarja kirúgni a magyar kormánypártot, mert szükségük van a szavazataikra. De a kormányfő vélhetően azzal is számolt, hogy a CEU-ügy miatt akár ki is rúghatják az EPP-ből, legalábbis erre utal, hogy Lázár János úgy fogalmazott: "Soros György munkatársai éjjel-nappal ott vannak a néppárti vezetés körül". Önmagában egyébként ez a megfogalmazás megmutatja, mennyire ijesztően leegyszerűsödött a Fidesz érvrendszere: akik nem értenek velük egyet, azok vagy Soros ügynökei, vagy olyanok, akiket Soros ügynökei félrevezettek. 

Erőszakos vagy, úgyhogy én még erőszakosabb leszek

Orbán szerint azért van szükség az illiberalizmusra, mert a liberális demokráciában az erősebb lenyomja a gyengébbet.

Folyamatosan azt éreztük, hogy aki gyengébb, azt letapossák. Nem valami elvont igazságosság elve szerint dőlnek el az egymás kölcsönös szabadságának elismeréséből fakadó konfliktusok, hanem az történik, hogy mindig az erősebbnek van igaza.

Orbán szerint "mindig az erősebb szomszéd mondja meg, hogy hol a kocsibejáró, mindig az erősebb, a bank mondja meg, hogy mennyi a hitel kamata, ha kell, menet közben változtatja". 

Erre javasoljuk mi azt, és megpróbáljuk a magyar államéletet arra a gondolatra építeni, hogy ne ez legyen a szervezőelv, a társadalom szervezőelve.

Azaz Orbán Tusnádfürdőn éppen arról beszélt, hogy ő azt akarja, ne az erő politikája, a gyengébb eltaposása legyen a szervezőelve annak az új államnak, amit a Fidesz épít. "Ne az legyen a magyar társadalom szervezőelve, hogy mindent szabad, ami más szabadságát nem sérti, hanem legyen az, hogy amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd azt másokkal. És megpróbáljuk a magyar közgondolkodásban, az oktatási rendszerben, a saját magunk viselkedésében a személyes példáinkkal erre az eszmei alapra helyezni azt a világot, amit magyar társadalomnak nevezhetünk" - fogalmazott akkor. 

De ha Orbán szerint egy olyan liberális világban élünk, ahol az erősebb szava érvényesül és ő azért erőszakos, hogy ezzel az erőszakos világgal szembemenjen, akkor ha le is győzi a szerinte erőszakos liberalizmust és erővel kiépít egy illiberális államot, valójában semmivel sem lesz kevésbé erőszakos, mint azok, akiket ő erőszakosnak tart. Arról már nem is beszélve, hogy az illiberalizmus mintaállamának tekintett Törökország vagy Oroszország vezetése éppen az erőszakosságáról, az erő alkalmazásáról ismert. De ugyanez a Fidesz kormányzására is jellemző, sőt, ez az egyik jellegzetessége. 

A rendszerben rejlő ellentmondásokat hosszan lehetne még sorolni. Orbán az illiberalizmusra, mint tabukat döntögetni képes rendszerre gondol, miközben soha nem látott mértékben állít fel tabukat. A közmédiában és a kormányzati médiában tabu a politikai elit és köreinek látványos, minden piacgazdasági racionalitásnak ellentmondó gazdagodása, ahogy a mindent elárasztó korrupció is. Orbán gyakran beszél nyílt, egyenes, őszinte beszédről és ennek fontosságáról, miközben a kormány annyira durván beavatkozott a közmédiába, hogy már senki nem mer és senkinek nem lehet a kormányfővel őszintén beszélnie, valódi kérdést feltennie.  

Nem számít, hogy régen mi volt

Azok, akik Orbánt most a rendszerváltáskori Orbánnal szembesítik és így próbálják kínos helyzetbe hozni, alapvető tévedésben vannak. A kormányfő a 2014-es beszédében jelezte, már nem tekinti referenciapontnak a rendszerváltást, így akkori önmagát sem. Éppen ezért teljesen lényegtelen a számára, ha azzal szembesítik, hogy annak idején ő is Soros-ösztöndíjas volt vagy kiállt olyan liberális értékek mellett, amelyek ma már nem, vagy nem annyira fontosak neki. Azon túl persze, hogy egy politikus az évek során változhat anélkül, hogy ezt a szemére lehessen vetni, Tusnádfürdőn Orbán világosan beszélt arról, hogy a '89-es rendszerváltás "már legfeljebb csak tapasztalat", de többé már nem referenciapont a számára. 

"És ma már a helyzet úgy áll, hogy persze ez a tapasztalat értékes, de időközben egy ugyanolyan jelentőségű változás történik a világban, mint amilyen a rendszerváltás élménye volt. Ezért a feladat intellektuálisan, ami előttünk áll, az, hogy a jövő megértése és a jövőbe vezető utak kijelöléséről szóló viták kapcsán a rendszerváltást csak mint tapasztalatot, de többé ne mint referenciapontot használjuk" - mondta akkor. 

A tusnádfürdői beszéd egyik fontos eleme volt, hogy Orbán szerint a mai világban bármi megtörténhet, így akár lehetőséget, esélyt is arra, hogy a terveit megvalósítsa.

Könnyen lehet, miután bármi megtörténhet, hogy eljön a mi időnk

 - mondta a beszédének végén. 

Donald Trump megválasztása után visszatért ehhez a gondolathoz. Az amerikai elnökválasztás után Orbán úgy fogalmazott, hogy - idézem - "Engedélyt kaptunk, ha úgy tetszik, a legmagasabb világi helyről, miszerint nekünk is szabad magunkat az első helyre tenni. Nagy dolog ez, nagy szabadság, nagy ajándék." 

Utóbbiban ugyan lehet, hogy tévedett, az amerikai-magyar kapcsolatokat ugyanis egyelőre csak tovább rombolta a CEU-ellenes törvény. A magyar kormány nem csak az illiberális állam kiépítésében tekint mintaként Oroszországra. Az a kép ugyanis, ahogy Soros Györgyöt, a nevéhez kötődő civil szervezetek balkáni szerepvállalását láttatni akarja, teljesen egybecseng az orosz titkosszolgálat által hangoztatott narratívával. Még ijesztőbb, hogy maga Lázár János is olyan hírszerzési jelentésekre hivatkozik, amelyek ezt a Soros-féle összeesküvést igazolják. Ebből az következne, hogy az a magyar hírszerzés, amely arra nem volt képes, hogy a moszkvai vízummutyit és több ezer kamu schengeni vízum kiadását megakadályozza, a nyugat-európai biztonsági szervekkel ellentétben tisztán képes átlátni azt, ami a Balkánon zajlik és felismeri, hogy minden mögött Soros György áll. És mindenki hülye a magyar kormányon kívül, aki ezt nem látja. 

De kevésbé életszerű, hogy a magyar államigazgatásban ülnek a megvilágosult, jól tájékozott zsenik, míg a világ nyugati felében manipulált, félrevezetett hülyék. Ennél valószínűbb, hogy ez a kormányzati narratíva szerves része annak a politikai programnak, amit Orbán Viktor ha kell erővel, de végre akar hajtani. 

(Borítókép: Orbán Viktor Tusnádfürdőn 2016-ban. Fotó: Szabó Péter/Index)