István, Vajk
17 °C
22 °C

Orbán fejében a CEU testesít meg mindent, ami ellen harcolni kell

untitled shoot-3435
2017.04.09. 14:54
A CEU elleni fellépés sok kamuindoka helyett az egyetlen igazi kérdés, hogy Orbán Viktor miért gondolta úgy, hogy most kell rárontania az egyetemre. Kevesen vannak, akik tényleg jól ismerik a miniszterelnök gondolkodását, de arról kívülállóként tudnak beszélni, mert se nem rajongói, se nem beosztottjai a miniszterelnöknek. Az egykori harcostárssal, Hegedűs István szociológussal beszélgettünk. A cikk angol fordításban is olvasható.

Hegedűs István

hegedus-istvan1

Az 59 éves szociológus jelenleg a Magyarországi Európa Társaság (MET) elnöke. Az első szabadon választott Parlamentben (1990-1994) fideszes képviselő volt, de 1994-ben kilépett a pártból. Azóta tanít, publikál, fő szakterülete a politikai pártok, a média és az Európai Unió.

Sokféle furcsa és egyáltalán nem meggyőző érvet hallhattunk arról, hogy mi is volt a kormány baja a CEU-val. Az egyetem elleni fellépés nem csak célzott támadásnak, értelmetlen nemzetközi konfrontációnak is tűnik. Miért érezhette mégis úgy a miniszterelnök, hogy rá kell rontania a CEU-ra?

Orbán Viktor gondolkodásmódjában mindig is nagyon fontos volt a képzelt, vagy valós ellenségekkel szembeni küzdelem, a Fidesz önképében pedig hasonló módon a negatív identitás. Orbán számon tartja, hogy kik az ellenfelei, kik ártottak neki, kiket utál, ahogy azokat is, akik őt –értelmezése szerint – megpróbálták tönkretenni. Ez a kör olykor változik, bővül, de az európai, baloldali elit, a liberális értelmiség és média Orbán számára mindig ellenség marad. Ez a világszemlélete 1993 óta rögzült, amikor szerinte mindenki ellene fordult.

Vagyis a felsoroltak voltak a felelősek bizonyos korábbi kudarcokért, elvesztett választásokért?

Orbánnak ez erős meggyőződése, amit nem lehetséges interpretációként, hanem tényként kezel. A kudarcok és a vereségek megmagyarázása pszichológiailag mindig ugyanúgy zajlott. A saját felelősség teljes hárítása, bűnbakképzés, ellenség-keresés, összeesküvés-elméletek. A kilencvenes években Orbán Viktor és Kövér László egymást hergelték és a pártban sokan követték őket ideológiai fordulatukban.

És az ellenségek ellen fel kell lépni?

Igen, mégpedig erőből, gyakran brutális módszerekkel. Ehhez megvan az önfelmentés is, mivel szerintük az ellenfél, legyenek azok a liberálisok, a komcsik, vagy éppen a média, nem válogatnak az eszközökben, ezért a Fidesz számára minden megengedett. Orbán a kilencvenes években átment ezen a sajátos tanulási folyamaton, nagyon hamar felhagyott a másik fél gondolkodásának a tiszteletével, utána már azt képviselte, hogy nem lehetünk naivak, a politika piszkos és erőszakos dolog, minden gesztus a gyengeség jele. Legfeljebb nagyúri gesztus gyakorolható, ami teljesen más, hiszen ekkor nem ismerjük el a másik autonómiáját.

Ezen legyőzendő ellenfelek köre bővült mostanában a menekültekkel és Soros Györggyel?

A menekültek utálata friss dolog. Taktikai, népszerűség-növelő ügynek tűnt eleinte. Orbán tudta, hogy jönni fognak, vagy szerencséje volt, és mielőtt tényleg megindultak volna, már riogatott a „migránsokkal”. A pragmatikus megfontolások keverednek a küldetéstudatos politizálással és a kettő Orbán fejében sokszor összeér. Miután a Habony Művek, vagy bárki más kitalálta a menekülteket, mint praktikus ellenségképet, Orbán és a párt hamarosan Európa megmentéséről kezdett beszélni és pár hónap múlva már minden bizonnyal hitték is, hogy minden második menekült terrorista.

A CEU a taktikai, vagy a meggyőződéses gyűlölet tárgya?

A CEU megtestesíti azt a liberális szubkultúrát, amivel Orbán 20-25 évvel ezelőtt szembefordult, az értelmiségi gondolkodást, vagy saját friss szövegével, az emberi jogi handabandát. Mindenkit, akik őt tönkre akarták tenni és lenézték. Ezzel a körrel szemben felépítette a jobboldal nagy pártját és győzött. Mégis, a régi ellenfelei még mindig itt vannak, cikkeket írnak, értelmiségieket nevelnek, külföldön rontják a hírnevét.

Tehát, fel kell lépni ellenük, de miért ilyen hirtelen és miért pont most?

A harag régóta megvolt, de a Trump-féle fordulat és az erősödő euroszkepticizmus nyomán Orbán azt érezhette, eljött az ideje, és hogy ezek az új amcsi vezetők már nem fognak neki beszólni.

Az Egyesült Államok vezetése azért nem fogadta olyan kedvezően ezt az attakot.

Trump biztosan nem szereti Sorost, de erre az egész magyar balhéra bizonyára nem ér rá figyelni, talán el sem jut hozzá az ügy, az adminisztráció pedig nem hagyta szó nélkül az amerikai érdeksérelmet.

Visszatérve a nemzetközi környezetre, ha ez befolyásolta az időzítést, mióta készült a nagy támadásra Orbán?

Viszonylag friss a Soros György elleni nyílt harc. Mint főellenség csak két éve jelent meg Orbán retorikájában, addig ő személyesen nem szidta. Azóta hallunk Soros alapítványáról, Soros egyeteméről. Orbán tavaly már be is jelentette, hogy 2017 a lázadás éve lesz. Arról beszélt, hogy Soros és az európai elitek ellen fellázad majd a világ, a nép, de valójában mindez azt jelentette, hogy ő fordul szembe Sorossal. Ez hadüzenet volt.

Akkor a CEU-ügy tervezett és fontos célzott támadás, nem csak valamifajta figyelem-elterelés?

Nem, ez fontos térfoglalás. Orbán mindig harcolna, néha összeszorítja ugyan a fogát és mérsékeltnek mutatkozik, de radikális alkat, aki a harcmezőn vagy a focipályán érzi magát. Ha Sherlock Holmes nem tud nyomozni, akkor egy ópiumbarlangban köt ki, Orbánnak politikai csatákat kell nyernie, különben unatkozik. Hiába hirdette meg, hogy jön a konszolidáció, nyughatatlan természete nem engedi leállni. És a pofonok ellenére feláll, mint egy bokszoló.

Mostanában azonban mintha nem kapna pofonokat, mégis folyamatos a harc, a multik, a külföldi élelmiszercégek, a média, vagy éppen a CEU ellen?

Azért az olimpiai bukás előtt is már elszenvedett egy komoly vereséget. Hiszen akármit is mondtak, Orbán természetesen tudta, hogy az 50 százalék alatti részvétellel, a menekült-ellenes népszavazás kudarcba fulladt. Azonnal keresni kezdte a bűnbakokat. Talált is hármat, azon párton belüli felelősöket, akik nem mozgósítottak eléggé, a Jobbikot, mert otthon tartotta a szavazóit, és még mindig a balliberális civileket, értelmiséget, médiát. Egy héttel a népszavazás után be is zárt a Népszabadság.

Vagyis érdemes volt kiújítani a küzdelmet ellenük?

Orbán ideológiai terveit itthon és víziójának kibontását Európában a liberálisok akadályozzák. Ma már az ellenfél szimbolikus alakja Soros György. Tanult Recep Erdogantól, aki kíméletlenül felszámolta az ottani külső ellenség, vagyis ez esetben Fethullah Güllen iskoláit és hálózatát. Orbán elérkezettnek látta az időt, hogy a CEU oktatóit vagy az Open Society Foundations által támogatott civil szervezeteket megleckéztesse.

Majd jött a nyílt támadás, ami szokatlanul erős hazai és nemzetközi tiltakozást váltott ki.

Ami bizonyára bele volt kalkulálva a tervbe, bár Orbán talán egy kicsit alábecsülte a tiltakozások erejét. Abban bízhatott, hogy a jobb lehetőségek és a magasabb fizetések miatt a hazai egyetemi körökben majd inkább a CEU-val szembeni irigység munkál. A tiltakozásokra megint erőből válaszolt, nem hátrált meg, hanem bekeményített.

Nem fogják jobb belátásra bírni a tiltakozások?

Nem hiszem, de nem tudom. Holnap Orbán ébredhet azzal, hogy két lépés előre után jöhet egy hátra. De az egészen biztos, hogy tévedtek mindazok, akik a dilemmát tisztán realistán közelítették meg. Nem az volt a kérdés, hogy mi éri meg Orbánnak és mi nem. Az ő kérdése így szólt: miért ne támadnám meg a CEU-t, ha senki nem tud ebben megakadályozni? Miért ne nevezhetném a civileket külföldi ügynököknek? A liberális naivitással érdemes leszámolni. A francia forradalom alatt Danton az utolsó percig azt hitte Robespierre-ről, hogy „nem meri megtenni”, vagyis nem fogják lefejezni. A CEU elleni támadással szembeni magyar és nemzetközi tiltakozás hevessége mintha azt mutatná, hogy nincs több illúzió az Orbán-rendszer természetét illetően.

Amit elmondott, egy teljesen koherens, az eseményeket Orbán személyiségéből levezetett eseménysor. De a történtekről sokféle egyéb magyarázat is kering, az egyik szerint Orbán egyre közelebb kerül Vlagyimir Putyinhoz, és neki tesz szívességet azzal, ha felszámolja azt az intézményt, amely tucatszámra küldi vissza a liberálisabban gondolkodó értelmiségieket a posztszovjet világba. Ez nem lehet magyarázat?

Nem tudom, hogy Putyint mennyire érdekli a CEU. Gondolom, az egyetem kibocsát évente 30-40 orosz diplomást, míg Nyugat-Európa, illetve az Egyesült Államok egyetemein sok ezer moszkvai és szentpétervári fiatal tanul. Ha Putyin a liberális egyetemek befolyása ellen akarna harcolni, rengeteg eszköze lehet, kiutazási engedélyek, külön vizsgák, honosítási akadályok, hasonlók. Nem szeretném lebecsülni az Orbán-Putyin barátság ártalmasságát, hiszen a magyar kormány semmit sem tesz Putyin dezinformációs kampányaival szemben, sőt a kormánypárti média használja is az orosz álhíreket. Orbán biztosan respektálja Putyint azért, mert már elérte a kívánatos célt: mindenben egyedül dönthet. Azt azonban nem hinném, hogy Orbán Putyin bábja lenne, mert egyáltalán nem pincsikutya alkat. Orbán magát inkább zseniális geopolitikai stratégának gondolhatja, aki Brüsszel és Moszkva között komoly mozgásteret épített ki magának azzal a céllal, hogy egyszer majd Európában is minél többet meghonosít mindabból, amit a kis magyar laboratóriumban kikísérletezett.