EU: Durva túlárazások a Nemzeti Közszolgálati Egyetemnél

2017.04.10. 13:53 Módosítva: 2017.04.10. 19:13

Durva túlárazásokat és indokolatlan költségeket találtak az  Európai Bizottság ellenőrei a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik beruházásán, írja a 24.hu.  

Az egyetem két operatív programból összesen 17,5 milliárd forintot kapott „a közszolgáltatás komplex kompetencia, életpálya-program és oktatás technológiai fejlesztésére”. A projekt állását 2016 decemberében ellenőrizték az uniós szakemberek. Néhány megállapítás a jelentésükből:

  • Nem reális, hogy a 17,5 milliárd forintból 875 milliót terveztek az előkészületekre.
  • Aránytalan a megvalósítással kapcsolatos személyi költségekre fordított 3,1 milliárd forint. Ez annyi pénz, mintha az összes NKE-s dolgozó (kb. 750 embert) több mint 10 hónapig semmi mással nem foglalkozna, csak ennek a projektnek a kivitelezésével.
  • Valamivel több mint 400 millió forintot terveztek cateringre és reprezentációra, de a képzéseken részt vevő közszolgák élelmezése nem tartozik bele az NKE magyar költségvetésből finanszírozott képzési programjaiba.
  • A 3,7 milliárd forintos képzési költségek csaknem a felét tenné ki a terembérlet, holott a képzések jelentős részét elektronikusan kapják meg a közszolgák, és az állami tulajdonban levő helyiségek is tökéletesen alkalmasak képzési helyszínnek.
  • Több mint 4 milliárd forintos keretösszeg szerepel szerverek, multimédia-rendszer, hálózati eszközök beszerzésére, de ezek között több olyan tétel is volt, ami egyáltalán nem vagy nem szorosan kapcsolódik a projekthez. Az egyetem ráadásul 2015-ben már több mint 130 millió forintból beszerzett IT- és egyéb eszközöket.
  • A legtöbb pénzt, 4,5 milliárd forintot a már meglevő képzési portál továbbfejlesztésére, szoftverlicencek vásárlására, az új IT-infrastruktúra rendszer-integrációjára, szoftverfejlesztésre, tananyagfejlesztésre fordítanák. Itt is arra bukkantak az uniós ellenőrök, hogy korábbi operatív programból már támogattak hasonló célokat, és a szoftverfejlesztés az NKE általános működését segítené.  

Az uniós projekteket felügyelő Miniszterelnökség a 24.hu-nak elismerte, hogy az Európai Bizottság észrevételeket fogalmazott meg. Magyarország jelenleg vizsgálatokat folytat az ügyben, és válaszát a két hónapos határidőn belül el fogja juttatni az Európai Bizottságnak, közölte a tárca.

NKE: Ez csak rágalom

Az egyetem közleményt adott ki hétfő este. Azt írták, a megjelent hírekkel ellentétben az Európai Bizottság nem folytat semmiféle vizsgálatot az egyetemmel szemben, az intézményről megjelent állítások nem felelnek meg a valóságnak. Jelenleg a projektek végrehajtásával kapcsolatos szokásos ellenőrzési és egyeztetési eljárás zajlik. Ezzel kapcsolatban az NKE folyamatosan együttműködik a Miniszterelnökség irányító hatóságával. "A Nemzeti Közszolgálati Egyetem határozottan visszautasítja a csalásra és lopásra vonatkozó rágalmazó, becsmérlő, hazug állításokat, amelyek sértik az intézmény jó hírnevét. Az NKE a rágalmakért bírói úton vesz elégtételt" - írták.