Csókolom, én most elmennék közösülni

Azoknak a felnőtt embereknek, akik valami miatt szociális intézményekben vagy otthonokban kénytelenek lakni, a szexuális életük akaratuk ellenére állandóan a nyilvánosság elé van tárva. Mindenki tudja, hogy mikor, hol és kivel van együtt valaki, rosszabb esetben még megjegyzéseket is tesz a többi lakó. Ma már viszonylag sokan felérték ésszel, hogy a fogyatékkal élőknek vagy valamilyen intézményben lakóknak, például pszichiátriai betegeknek is igényük van a szexre, és erre a legtöbb helyen intimszobákat alakítottak ki. Akadnak olyan helyek, ahol házastársi vagy élettársi együttélésre alkalmas kétszemélyes szobákat is találhatunk, vagy a támogatott lakhatás keretében családi házakban élhetnek együtt kisebb közösségek, ahol a tagoknak többnyire saját szobájuk van.

Már az intimszobák megléte is nagy előrelépés, amiket kifejezetten szexuális jellegű időtöltésre hoztak létre. Eszter (A riportalany nevét kérésére megváltoztattuk.) 1997-ben huszonéves mozgássérült nőként lakott intézményben, mert az oktatását csak így tudták megoldani. Az intézetben többszemélyes szobákban helyezték el őket, intimszobának akkor még se híre, se hamva nem volt, ezért minden alkalommal egyeztetni kellett a szobatársakkal, hogy hagyjanak pár intim percet. Jó eseteben is legalább három-négy ember tudott arról, hogy Eszter éppen kivel és hogyan van együtt.

„Minél többen vannak körülötted, annál többen véleményezik azt, amit teszel. Örülsz, ha nyolc emberből kettő nem tesz megjegyzést.”

Eszter úgy látta, hogy a környezete a szexualitást nem kezelte diszkréten, másnap többször utalgattak arra, hogy mit csinált az este. Hogy elkerülje az efféle kellemetlenséget, különböző taktikákhoz folyamodott: a tanulószobában vagy az intézet más helyein bujkált, ha valakivel együtt akart lenni.

„Volt, hogy megtalált egy segítő, és fel volt háborodva. Azt mondta, hogy hogy képzelem én ezt? – meséli Eszter. –

Nem az esett rosszul, hogy megtaláltak, hanem az, hogy nem kezelte diszkréten, pedig felnőtt ember, de úgy csinált, mintha ez nem lenne az élet része.

Még ennél is megrázóbb élménye volt, amikor megtudta, hogy egy magas beosztású dolgozó csodálkozva kérdezte meg a gyógytornászt, hogy a mozgássérültek is ugyanúgy vágynak a szexre.

Kati és Peti a Down Alapítvány Gondozóházában ismerkedett meg sok évvel ezelőtt, és bár azóta Peti kiköltözött az intézetből, munka után szinte minden nap bemegy, hogy párjával töltsön egy kis időt. Kata Down-szindrómája miatt otthonról otthonra vándorol, a szülei már nem tudják gondját viselni. Mivel az intézet így is zsúfolt, ezért intimszobának sincs hely, pedig az otthon igazgatónője, Kaucsiné Zsóri Katalin szerint szerelmek bizony náluk is szövődnek a folyosókon, olykor egy-egy lakó madárról madárra száll.

Amikor Peti megérkezik Katához, akkor az ebédlőbe szoktak elvonulni, ahol beszélgetnek és csókolóznak. Ha ennél többet szeretnének, ahhoz értesíteni kell valamelyik ott dolgozót, aki arra az egy órára megkéri Kati szobatársát, hogy valahol máshol töltse az idejét.

„Ha együtt akarunk lenni, mi azt megoldjuk, meg tudjuk oldani vagy megbeszéljük például Katival, a főnökasszonnyal.

A szobatársaktól, ha azt kérjük, akkor kimennek. Muszáj lesz kimenniük, mert ez nekünk egy fontos dolog

– meséli Kati nyíltan.

Az igazgatónő később pontosítja, hogy az együttlétek miképpen zajlanak az intézmény falain belül. „Intimszobát kérhetnek az itt lakók. Ez pedig úgy szokott lenni, hogy a vezetőápolónak jelzik, hogy ha ők kifejezetten egy intimszobát szeretnének, ahol zavartalanul szeretnének eltölteni egy-két órát. De ezt külön kell jelezni.”

Noha a Down Alaptívány Gondozóháza nem tagadja le a fogyatékkal élők közötti szexualitás létezését, sőt még a védekezést is megtanítják nekik és pszichológusok beszélnek a bennlakóknak a szex felelősségéről.

Azon viszont el kell gondolkodnunk, hogy mi akarnánk-e, hogy bárki is, pláne egy intézetvezető tudjon arról, hogy éppen mit csinálunk. A diszkréciónak ez egy újabb keresztbevágása, mert bár biztosított, hogy az otthonban lakók szexeljenek, de azzal a következménnyel számolniuk kell, hogy erről mindig mindenki tudni fog. Senki nem vágyna arra, hogy be kelljen jelentenie: Csókolom, én most elmennék közösülni!

Ugyanez a probléma merült fel a ricsei pszichiátriai otthonban, ahol van intimszoba, de az ott élő párok elmondása szerint mégis mindenki tud róla, ha épp csinálják, ezért nem is szívesen használják az intimszobát.

A ricsei otthonban egy látszólag jól működő módszer van: a kulcsot egy kis szekrényben tárolják, amit bárki bármikor elvehet, az intimszoba pedig elég távol esik a lakószobáktól ahhoz, hogy ne mindenki szeme előtt vonuljon félre a pár. Egy ombudsmani jelentés szerint van olyan intézet, ahol az intimszoba kulcsát egy dolgozótól kell elkérni, aki engedélyt ad a közösülésre annak függvényében, hogy a pár együtt van-e már két teljes hónapja, ezzel totálisan kizárják az alkalmi kapcsolatok lehetőségét.

„Én úgy gondolom, hogy felnőtt emberek. Pszichiátriai betegek ugyan, de a mindennapi életükhöz kapcsolódó döntésekben önállóan dönthetnek, önállóan mehetnek ki a községbe, önállóan költhetik el a jövedelmüket.

Tehát az is egy önálló döntés, hogy ha két ember megismerkedik és szerelmes lesz, akkor mikor érkezik el egy olyan pontra, amikor az intimszobát is igénybe akarják venni. Nem gondolom, hogy ebbe nekünk bele kellene szólni

– magyarázza Bodorné Fodor Zsuzsanna, az intézmény vezetője, hogy náluk miért nincsenek feltételek.

Az intézetben a lakószobákban elkülönülten vannak elhelyezve a nők és a férfiak, de van átjárási lehetőség a lakóegységek között, és mivel kétágyas szobák is vannak, ezért egy régóta együtt lévő pár kérheti is, hogy közös szobában helyezzék el őket. Az otthonban a lakók között sok barátság szövődött, de ezeknek a mélységét a dolgozók nem firtatják, csak akkor tudnak róla, ha azt megosztják velük.

„A hosszú évek során a dolgozókkal szemben is kialakul egy szimpátia, egy bizalmi viszony, de azt mi külön nem firtatjuk, hogy használják-e vagy nem használják, hogy a kulcs ebben a szekrényben van-e vagy nincs. Ha ott van, akkor természetesen üres az intimszoba.”

Az otthonban két olyan pár is van, akik már évek óta együtt vannak, de sem a kétágyas szobát nem kérték, és az intimszobára sem tartanak sűrűn igényt. Erzsi, aki már ötödik éve van együtt Lacival, sosem gondolt arra, hogy egy szobába költözzenek, mert így is sokat jár fel hozzá, ott tévézik egészen estig, de a faluba is együtt szoktak kimenni vásárolni. Hiába esik távol az intimszoba a lakókörzetektől, diszkréciós okok miatt nem szeretik használni.

„Már nem nagyon használjuk. Állandóan tudják a nővérek meg mindenki, hogy ki volt az intimszobán. Azért baj, hogy tudják, mert megjegyzéseket tesznek. Ez mindig úgy van, hogy ha valaki megy az intimre, akkor már azt mi is tudjuk. Nem nagyon lehet titokban tartani”- mondja Erzsi.

Ennek egyrészt az az oka, hogy a kulcsot tároló kis szekrény központi helyen van, a nővérszoba mellett, ahol mindenki ki-be közlekedik. Innen titokban kivenni szinte lehetetlen, de megvan az oka, hogy miért itt tárolják. Az intimszoba a kerítéshez közel, az utca felőli oldalra esik, ahol csak egy teakonyha van, de nincs állandó felügyelet alatt, ezért bárki külsős bejuthatna oda. Maga az intimszoba nagyon otthonosan van berendezve, és az egyik fiókban még óvszert is találhatunk. A probléma viszont itt is a diszkréció hiánya, ami sokszor a lakók sértenek meg, de az a kellemetlen helyzet szüli, hogy a kulcsos szekrény mindenki szeme előtt van.